A Pillangó

Jeromos Mester beszámolója az EU csatlakozásról

A nap folyamán a többszöri zápor megtette hatását. Vizes lett az út, a járda, a fák, a levelek. Amikor kilépünk az utcára, a pára homályos ködben gomolyog a halványan sárgálló halogénlámpák körül.

Kellemesen hûvös van. Az esõ és a beköszöntõ este következtében lehûlt a levegõ, de a fülledség nem csökkent. Nagyon szeretem ezt a buja, dús májusi illatot, mintha az alig pár hete kirügyezett élõvilág egyszerre akarná bepótolni minden aroma, virágillat és egyáltalán valamennyi kipárolgás levegõbe eregetését, amit egész õsszel és télen elmulasztott.

A délutáni ünnepségek a városban már véget értek, az estiek még nem kezdõdtek el. Csak kevesen járnak az utcán, lehet, hogy a kiszámíthatatlan égiek miatt is. Az éjjel-nappal nyitva tartó sarki üzlet elõtt pár fiatal sörözik, és néha elmegy egy-egy autó, de ettõl eltekintve minden kihalt.

Nem így terveztem ezt az estét. Nem így terveztem ezt az egész hétvégét, de hát már lassan hozzászokom, hogy semmi sem úgy alakul, ahogy elõre eltervezem. Hanem sokkal jobban :-)) Régen nem tudtunk már találkozni, és az elmúlt két hétben a chat, meg pár 'önálló' házi feladat nem eléggé körültekintõ teljesítése is elég volt hozzá, hogy jó pár büntetést összeszedj. Melyek nagyobb részének elszenvedése most már szinte biztos a következõ alkalomra marad, mert az elmúlt másfél napot szinte végig az ágyban töltötted, hol jobban megkötözve, hol kevésbé, hol kínban, hol gyönyörben, de mindig hánykolódva, és már én sem számolom, hányszor, hányféleképpen juttattuk el egymást oda, ahová mindig is vágytunk, vágyunk.

Nem elõször történik ez köztünk. De számomra is meglepõ, hogy ezt ilyen intenzítással, és ilyen hosszan vagyunk képesek megtenni egymással, mint ahogy a tegnapi éjszakán és ezen a mai napon történt.

Épp ezért (is) kell kimenni most kicsit a levegõre, sétálni egyet, még akkor is, ha esetleg újra elered az esõ. A séta egyébként szerepelt az eredeti tervekben, de a kiserdõt ez alkalommal elfelejthetjük, teljesen elázott minden, maradnak a -reményeim szerint- kihalt utcák és a lámpafény.

Jó kedvem van. Nincs ugyan bilincs engedelmesen hátrakulcsolt kezeden, és az enyém sem fog pórázt, sem lovaglóostort, de hát az ember ne is ismételje magát. Rajtad van ellenben a nyakörv, mely -kabát híján, jó idõ lévén- tisztán látható csupasz nyakadon, csatostul, karikástul, mindenestül. Nagyon szépen mutat mélyen kivágott fehér pólód fölött, mely alatt természetesen semmit sem viselsz. Mint egy ékszer. Mellben mindig is 'erõs' voltál, és nagyon kedvemre való, ahogy a két mellbimbód elõre mereven átdöfi a pólódat, nem is olyan sokkal a mély kivágás alatt, azt meg különösen élvezem, hogy mindezek nyilvánvaló látványa mennyire zavarba hoz téged. Mert ebbõl a látványból semmit sem vesz el a szinte csak mellékesen viselt, szélesre tárt kék horgolt kardigán, melynek legfontosabb része jelen pillanatban különbenis a zsebe. Egészen pontosan annak tartalma. Büntetés vagy jutalom lapul benne? Magam is kíváncsi vagyok.

Magas sarkú cipõt viselsz, hozzá combfixet, fölötte combközépig érõ szoknyát. Azt, hogy bugyi nincs rajtad, csak én tudom. Esetleg az foghatna gyanút, aki elég közel jönne ahhoz, hogy meglássa a szoknya tetején kibújó vékony fehér zsinórt, mely némi kacskaringó után a kardigán zsebében tûnik el.

A pillangó -mert így hívják ezt a szeméremre csatolható zselészerû vibrátort- szorosan simul a nagyajkak közé, a comb tövén és a csípõn keresztbe futó ruganyos szíjak gondoskodnak róla, hogy a helyén maradjon, akár ülve, akár járás közben, és ne mozdulhasson el, egyszerre ingerelvén a hüvelybemenetet, a kisajkakat és a csiklót. Még így, kikapcsolt állapotban is...

Lassan sétálunk az utcán, semmiségekrõl beszélgetünk, várom felengedj kicsit, és másra is gondolni tudj, mint a kirakatba kitett melleid, a folyton fölcsúszó szoknya, a jól látható nyakörv, de fõleg a puncidra, puncidBA simuló vibrátor, melynek irányítója ott lapul kardigánod zsebében.

...Amihez csak én nyúlhatok hozzá...

De még nem teszem. Eszemben sincs! Szeretem ott látni szemedben a megszeppent várakozást, a félelemet attól, ami tudod hogy eljön, és tudod, hogy egyszerre lesz izgató és megalázó, de a legjobban azt szeretem látni rajtad, hogy tudod, bármi is lesz, az egész ellen nem tehetsz semmit, semmit de semmit :-)

Sajnos én sem, amikor újfent elered az esõ. Elõször csak szemerkél, de hamar a mai nap már megszokott hirtelen záporrá alakul, dõl mintha dézsából öntenék, és mi kénytelenek vagyunk gyorsan menedéket keresni egy virágzó hársfa alatt. Ha nem áll el pár percen belül, rövid sétánk lesz, bekapcsolom hát a pillangót, lássuk tényleg olyan jó-e, mint ahogy a leírásában olvastam.

Egész testedben összerándulsz. Ezt mindig nagyon szeretem. Tisztán kivehetõ, ebben a pillanatban bizony nem a zuhogó esõ a legnagyobb gondod, de aztán hamar összeszeded magad, és folytatjuk a beszélgetést.

-Izgat, rabnõ? -kérdezem.

-Iiiigen, Uram. -jön a tétova válasz.

-Tán el is fogsz élvezni így? Itt a nyílt utcán? -kérdezem.

-Nem, azt nem, Uram.

-Miért? Annyira nem jó?

-Nem, Uram... más körülmények között... jó lenne...

-Más körülmények között? -vigyorgok.

-Igen, bent a lakásban... de itt... tudod, engem milyen konzervatívnak neveltek... így nem...

Az esõ zuhog, lehet jobb volna hazamenni, de ha most hazamegyünk, képes és addigra pont eláll, mi pedig épp bõrig ázunk. Állunk hát tovább a fa alatt. A szobában elég zajosan zümmögött a ketyere, de itt csak akkor hallatszik ki a szoknya alól, ha a maximumra tekerem. Meg is teszem. Aztán elzárom. Majd hirtelen megint bekapcsolom, feltekerem, játszom az erõsséggel, aztán megint elzárom, megint bekapcsolom.... Mint mondtam, szeretem látni, amikor egész testedben összerándulsz... :)

Közben átterelõdik a beszélgetés a szexre és orgazmusra. Jó hangosan kell beszélni, hogy a leveleket verõ zápor hangján át halljuk egymást.

-Khhhm. -hangzik egyszer csak a krákogás a hátunk mögül.

Egyszerre pördülünk, és észrevesszük a kerítés mögötti ablakban könyöklõ alakot, a sötétben halványan izzik a cigaretta vége. Te jó ég, mennyit hallhatott az eddigiekbõl? Mióta könyökölhet ott? Egymásra vigyorgunk:

-Végülis mindegy :-DD

Mire újra odanézünk, már csak a sötét ablak elõtt leng a függöny, ember, cigaretta, nincs sehol.

Szerencsére éppen idejében hagy alább az esõ, mielõtt a fa alatt is elkezdenénk elázni, majd jószerével el is áll. Indulhatunk tovább. A pillangó halkan zümmög a szoknya alatt...

Megyünk, megyünk, mendegélünk. Úgy látszik nincs univerzális izgató eszköz, ezt a rabnõt Jeromos Mester tudja elélveztetni, nem az élettelen tárgyak. Nem baj, majd beteszem a többi mellé, elfér a gyûjteményben, jó lesz 'kínozni', izgat, de kevés az elélvezéshez, kikötözöm, felcsatolom, elmegyek TV-t nézni, másfél óra múlva valószínû a lelkét is eladná, csak hadd jusson már orgazmushoz... :-PP

Ehhez és ehhez hasonló gondolatok járnak a fejemben, miközben szép lassan, kart karba öltve sétálunk, a pillangó kitartóan zümmög, épp azon morfondírozok, lehet jobb lenne inkább méhecskének hívni, amikor egyszer csak:

-Jaj... oh jajjjjjjj.... Uram.... -hangzik a fojtott ...igazából nem is tudom, minek nevezzem...

-Rabnõm?

-Jjjjj.... URAM! .... ohhhrröh

-nocsak? Mi a baj? -de ezt már kajánul kérdezem ;-)

-Bajjj?... Nem... csak...
-NEM TUDOK TOVÁBB MENNI URAM!!!

És abban a pillanatban szó szerint a nyakamba veti magát! Kezei szorosan átkarolnak, fejét a vállamba fúrja, egész testében rázkódik, a csipõjét olyan szorosan hozzám szorítja, hogy még én is érzem a pillangó rezgését, remeg, a vállamból elfojtott hörgés, nyögés, jajjgatás hallatszik, egész súlyával rám nehezedik, én tartom....

Aztán egyszer csak... vége... Szorosan hozzám simul, fogom a karjánál, liheg, a lába még mindig remeg, rám néz, nézem...

-Kérlek állítsd le Uram! -hangzik a halk segélykérés. Így teszek.

-Köszöznöm Uram. -Megkönnyebbült sóhaj.

Nézem õt. Fekete nyakörv, a kardigán két szára között elõredöfõ mellek, riadt tekintet, az arc -talán nem is csak az- színe mintha vörös lámpa alatt állnánk... Addig nézem, kitartón, míg csak a lehajtott fej marad... Ekkor elmosolyodom:

-Hát mégiscsak sikerült, rabnõm?

-Igen Uram...

-A konzervatív kislány fogta magát, és elélvezett a nyílt utcán, mindenki szeme láttára?

-Ümmm...

Körbenézek. Sehol senki, de ez most egyikünk számára sem érdekes. Megcsinálta... Megcsináltuk :-)

-Indulhatunk tovább? -kérdezem.

-Még... nem tudok járni Uram....

-Tudod, figyelj, megmutatom, fogod az egyik lábad, elõreteszed, aztán veszed a másikat, és azt is elõre, így... :-PP

Lassan, nagyon lassan, elindulunk. Aprókat lép... Aprókat lépek... Kisvártatva újra bekapcsolom a pillangót, és meg kell állapítsam, javíthatatlan vagyok, mert ugyanúgy élvezem amint egész testében összerándul, mintha most csináltam volna elõször. :-D

Nem sokat jutunk elõre. Kiérünk a sarokra, a másik utcán szándékszom visszasétálni, amikor egyszerre csak újra megrövidülnek a léptei.

-Jajjjj... auuhhh.... -persze csak fojtottan, erõvel visszafogva, nehogy már összecsõdüljön az egész utca :-D

De valójában nincs idõm sem meglepõdni, sem elvigyorodni, máris a nyakamban lóg, fej a vállamban, csípõt szorosan hozzám nyom, "Aííííhhh orrrh", hangzik ezúttal a változatosság kedvéért a másik vállamból, és teljes erõvel meg kell ragadnom, ne csússzon le a földre...!

A jelenet pont ugyanolyan lenne mint az elõbb, ha nem ebben a pillanatban vonulna el mellettünk az utcán egy másik pár egy hatalmas esernyõ alatt. Döbbenten néznek ránk, miközben elsietnek. Vigyorogva nézek utánuk, miközben a feje még mindig a vállamban, liheg, hörög, talán zokog...

...Újra egymás mellett állunk. Vörösen izzó arc, rémült tekintet. Hát nem ezek a legszebb pillanatok a dominálásban? Ezt aztán tényleg nem mondhatjasenki, hogy elõre megszerveztem! Hiába, az ÉLETnél valóban nincs jobb szervezõ :-DD

-Megláttak, Uram?

-Hááát... Á, dehogy :-P

Inkább visszanézek az úton:

- 50 méteren belül kétszer is elélveztél, rabnõm?

Átölel, miközben a fülembe súgja:

-Igen, Uram. :)

Megint megtanulunk járni, befordulunk a sarkon, újra bekapcsolom a pillangót... Zümmm-zümmm... Mintha most már eleve kicsit jobban rámnehézkedne... És valóban, nem kell az utca feléig eljutnunk, hogy harmadszor is az élvezet tartóoszlopává váljak. Lassan kezdem megszokni :-)

Végül azonban megkér, hogy ne kapcsoljam vissza a pillangót:

-Már nagyon érzékeny, Uram... És... még így is nagyon ingerli...

Ennyiben hagyom. Már majdnem hazaértünk. Kart karöltve ballagunk vissza a ház elé. Az esõ közben végleg eláll, sõt, néhány csillag is megjelenik az égbolton.

-Tudod mikor a legjobb, rabnõ?

-Uram?

-Hát amikor a rabnõ a csillagos ég alatt lát csillagokat! :-D

Vége

Utószó

Mindenütt sötét van már. A lepke újra a dobozában pihen, szépen megtisztítva, elcsomagolva. Halkan szuszogsz mellettem. Mosolygok. Már nagyon régen nem mosolyogtam így. Neked köszönhetem. :-)

Rápillantok az óra halványan derengõ kijelzõjére. Végetért 2004. május elseje. Méghogy nem jó az EU-ban! :-DDD

-Jeromos Mester