A Viszketeg O

Jeromos mester beszámolója

 

Avagy O történetének elsõ éjszakája -kicsit másképp.

-Rabnõm, úgy nézel ki, mint akit meghempergettek a csalánban.

Egymás mellett fekszünk, rég aludni kéne már, de még nem tudunk. A szó legszorosabb értelmében kiütött valami allergiás nyavalya, a tested minden pontja felhólyagzott, mintha csalánnal vertelek volna végig, és most ég, viszket folyamatosan. A kalcium injekció és tabletta a jelek szerint semmit sem segít. Bár nem tudok nem elvigyorodni, valahányszor fájdalmasan felszisszensz, amikor valami a még sokáig érzékeny mellbimbódhoz ér, ma kesztyûs kézzel kellett bánnom veled. Nem jól van ez így. Attól szenvedj amit tõlem kapsz, ne valami hülye kórságtól, amit a tízévente bekövetkezõ nagytakarítás során összeszedsz!

-Ne vakarózz! -szólt a parancsom úgy 3 órával ezelõtt, és meg kell hagyni, igyekeztél is becsülettel betartani, pedig nem kell értõ Uradnak lennem ahhoz, hogy lássam, a poklok kínjaid éled át, persze ha megvakarnád csak még jobban viszketne. Még szerencse, hogy tényleg nem vertelek el, hiszen amikor anyád bekente valami csak általa ismert varázsszerrel tetõtõl-talpig felhólyagzott testedet, más se hiányzott volna, minthogy észrevegye a nyomokat, fõleg ha mint elmesélted, már a csupaszra borotvált puncid is kisebb sokkot okozott neki. Pedig azt nem is (csak) miattam borotválod.

Fekszel a karjaimban, égõ-viszketõ testtel, és próbálsz úgy helyezkedni, izegni-mozogni, hogy minél kevésbé viszkessen.

-Olyan jó lenne megvakarni Uram!

Ebbõl így nem lesz alvás. Hacsak…

-Ha nem tudsz nyugton maradni, kikötözlek az ágyhoz, és reggel majd meglátom, eloldozlak-e!

A sötétben is érzem amint elsápadsz. Az utóbbi idõben megtanultad már, hogy a tréfáimat sokszor jobb komolyan venned. Hiszen a dolgok hajlamosak hirtelen komolyra fordulni! Ahogy most is. Nem is oly rég beszéltem róla neked, hogy egyszer egész éjszakára kikötlek, és úgy, abban a pózban kell aludnod, míg én azt teszek veled amit csak akarok. Nem mintha e nélkül nem tehetném…

-És hogy kívánsz kikötözni Uram?

Elmosolyodom. Valóban, a dolog nem olyan egyszerû, mert ez nem rácsos ágy. A négy sarokban bevertünk ugyan kampókat a falba, de ez csak úgy mûködik igazán, ha egyedül fekszel rajta, most viszont én is itt alszom.

-Olvastad O történetét? -kérdezem.

-Igen, bár már nagyon-nagyon régen.

-És tetszett?

-Az eleje, a kastély, az igen… A vége nem, az nem volt jó… De régen volt, már nem nagyon emlékszem rá.

-Na igen, mert a végén nem tudott kitalálni semmilyen értelmes befejezést. És arra emlékszel még, hogyan kötözik meg O-t az elsõ kastélybéli éjszakán?

-Nem emlékszem Uram.

-Nos, összekötik a két kezét a feje mellett, és rögzítik az egyik irányba, míg a nyakörvénél fogva elfeszítik a fejét a másik irányba, és így kell aludnia, tudva-tudván, hogy nem éri el a testét, a melleit, a punciját, semmit, és mindenki azt tehet vele amit csak akar. (Lehet nem teljesen pontosan így van a könyvben, de ez most nem érdekes). Viszketés ellen ideális.

-Nem tudom Uram, de arra emlékszem, hogy a kastély rész nagyon izgató volt.

Számomra most is az. Gyengéden lejjebb húzom a kezed, hogy te is észrevedd, mennyire. Megtanítottalak már, ilyenkor mi a dolgod. Hiszen mi a rabnõ legfõbb feladata, ha nem az, hogy Urát kielégítse? És az egyik legjobb dolog, amit szeretek benned nem az, hogy mennyire tehetséges tanítványnak bizonyultál, hanem hogy rájöttél, számodra is legalább akkora élvezetet jelent, mint nekem! Így hát a kezedbõl hamarosan a szádban találom magam, a nyelveddel finoman körzöl, csókolgatsz, gyengéden szívod, majd megpróbálsz eljutni le egészen a tövéig, az egyetlen, amiben még van tanulnivalód, de most külön élvezem az érzést, a kisugárzást, mennyire szívesen teszed ami teszel, jó látni és érezni, milyen lelkesen szolgálsz e téren is! A melledhez nyúlok, gyengéden a kezembe veszem, felszisszensz, hiába, 45 percnyi folyamatos csipeszelés nem múlik el nyomtalan, de természetesen ettõl az egész csak még jobb lesz! Lassan, ráérõsen masszírozni kezdem õket, aztán az elkövetkezõ percekben elfelejtjük O történetét, majd eltûnnek a falak, az ágy, míg a végén már csak mi ketten vagyunk, a szád, a nyelved, a farkam! Felkiáltok amikor szétáradok benned, felõled csak fojtott nyögések hallatszanak, teli szájjal nehezen is lennél képes többre, majd öklendezni kezdesz, de most ez sem számít, ami itt és most azt jelenti, hogy nem csökkenti az élvezetem, és nem fogsz kikapni érte mint egyébként, majd megtanulod kezelni a kilövellést is, rajtam nem fog múlni a sok gyakorlás...

Érzem amint bánkódsz a vége miatt, hogy elrontottad, pedig nem is rontottad el, elveszed a fejed, és egy törülközõvel gyengéden végigtörölsz a szükséges helyeken, na most rontottad el.

-Megengedtem, hogy elvedd a szád, rabnõ?

Véleményem szerint egy Domnak fejlett empatikus készséggel kell rendelkeznie, de nekem valószínû túl sok jutott, vagy téged érezlek csak a szükségesnél jobban, de az is lehet, tényleg ilyen elemi, elsöprõ erejû a szégyen és a fájdalom mely felõled árad, miközben a még mindig merev cövek újra behatol a szádba. Ezt még valahogy ki kell neveljem belõled, hogy a legkisebb hibád után is el akarjál bujdosni, mint mindig, amikor nem sikerül 100%-ban megfelelned nekem. Nem jó ez így, mozdulatlan tartasz, pedig nem történt semmi végzetes, majd ha elmúlnak a kiütések megbüntetlek érte és a dolog le lesz zárva. De addig is…

-Tudod mennyire szeretjük, ha utána is kényeztettek bennünket -és hogy felengedjél, gyengéden simogatni kezdem a hajad.

A hatás nem marad el, újra megindul a nyelved, az ajkaid, így már jó, kis idõ múlva újra érezzük, élvezzük egymást.

-És most lássuk azt a megkötözést! -mondom, miközben hanyatt fordítalak.

-De ugye… ha nem bírom tovább, és szépen megkérlek, el fogsz oldozni, Uram?

A csuklódért nyúló kezem megáll a levegõben… Mit képzel ez…???

-NEM BÍZOL MEG BENNEM RABNÕM? -és ebben a pillanatban nem vagyok kedves. A bizalom nem abban rejlik, hogy eloldozlak-e vagy sem, hanem abban, hogy tudod, csak olyat teszek meg veled, amit ki fogsz bírni! De ha mégis tévednék, ott a menekülõszó, ezért kaptad, még soha nem használtad ugyan, de vissza sem vontuk. Hogy tehetsz fel ilyen kérdést!? Mindezt persze magamban, de valami lehet a pillantásomban, mert megszeppenve jön a válasz:

-Nem így értettem Uram, csak…. félek….

Aztán miközben továbbra is rádmeredek, hirtelen szemmel láthatóan ellazulsz, elmosolyodsz, és engedelmesen kinyújtod a kezed.

-Rabnõm, ha kicsit is ismersz, jól tudod, hogy a kérdésedre nem fogok válaszolni! -és mindketten elnevetjük magunkat.

Megvizsgálom a két csuklót, szerencsére ott pont nincs kiütés, de a nyakörv helyén sajnos igen, így azt nem tehetem rád. Egész éjszakára legalábbis nem.

-Sajnos csak a kéz részét tudjuk megcsinálni. -közlöm. -A teljeset majd akkor, ha meggyógyultál, megígérem. -kacsintok rá, és tudja, tudjuk hogy így lesz.

-Vedd fel a két bõr csuklóbilincset! -és miközben a táskában kotorászol, eszembe jut még valami:

-O-t meztelenül kötötték ki! -csakhogy gyorsan a hálóingedbõl is kibujj.

Újra hanyatt fekszel az ágyon, kezed a fej fölött, az ágy háta mögötti kampónál kotorászom a kötelekért, melyeket sosem oldozunk el, elég nehéz volt egyszer is hozzáférni, végre megvannak, elõszedem, két hurok, csak rá kell csattintani a bõrbilincsek karabínereit és kész is van.

Lovaglóülésben helyezkedem el a mellkasodon, ujjaim gyengéden dörzsölik a mellbimbódat, de a szemedet nézem. Már csak egyetlen dolgot kell megbeszélnünk:

-O-t lakatokkal és láncokkal kötözték ki. Téged én most kötéllel és karabínerrel. A kezeid önmagában nem tudod kiszabadítani, de az egyik kezeddel el tudod érni a másik bilincs karabínerét és viszont. Tehát: KÖTÉLHEZ, KARABÍNERHEZ HOZZÁNYÚLNOD EGÉSZ ÉJJEL TILOS! Megértetted?

-IGEN URAM!

-És ebbõl már arra is rájöhettél, mi a válasz a kérdésedre.

-Mire Uram?

-Hát hogy eloldozlak-e ha már nem bírod tovább, illetve hogy mi fog akkor történni.

-Akkor meg fogok halni, Uram.

-Ugyan már. mosolygok. -Szóval, mi fog történni, ha már nem bírod tovább?

-Akkor végem lesz, Uram…

-Nem. Mit fogsz akkor csinálni, ha már nem bírod tovább?

-Semmit Uram, mondom, meghalok….

Na ezt így nem folytathatjuk a végtelenségig:

-Nem rabnõm. -mosolygok. Ha nem bírod tovább, akkor majd megszeged az utasításomat!

-De azt nem lehet, Uram, azt úgyanúgy nem bírnám ki!

-Túl fogod élni. Ahogy az érte járó büntetést is!... -látom a szemedben a gyötrelmet, de most már inkább lekapcsolom a villanyt.

-Jó éjszakát! -vigyorgok a sötétben…

-Jeromos Mester

 

u.i.: látod rabnõm, mennyivel jobb dolgod van mint O-nak volt? O nem kapott jóéjtpuszit, és az Ura sem bújt oda a takaró alatt meztelen, kikötözött testéhez. És õ sem csokolhatta meg Urát a hosszú, kényelmetlen éjszaka elõtt. És lám, ki tudja, talán e sok-sok izgalom hatására még a viszketésrõl is sikerült kicsit megfeledkezned… :)

(Megjelent az index BDSM fogságában fórumában, 2004.10.05., 8402. sz. hozzászólás)