Mátyás napi köszöntõ
Mátyásnapi kikelet van, megpezsdül az élet,
Még az öreg is feledi azt, hogy hány éves,
Az éneklõ madarak mind-mind sorba állnak,
Sípjait osztja Mátyás, mind-mind arra várnak.
Sorban áll a kis pacsirta, gerlice és cinke,
Sárgarigó, fülemüle gyönyörû éneke,
Megpezsdül a parányi fû, zöld levelét dugja,
Keresi a napsugarat a fáink bimbója.
Vándormadaraink mind hazatalálnak,
Keresik régi fészküket és lakóit a háznak,
Csicseregve kelepelnek köszöntik a tavaszt,
Vannak néhányan akik elmentek, akik már nem hallják
azt.
Ifjú szívek rejtekében megpezsdül az élet,
A szerelem tüzessége a szemükbe éget,
Új kikelet új reményt hoz, új reményt és
vágyat,
Még az öreg is, mint kisgyermek új tavaszról álmod.
Álmodjatok új tavaszról ti alvó emberek,
Szeretetrõl, békességrõl álmodjon szívetek,
A gonoszság hulljon sárba, legyen végre béke,
Legyen öröm itt e földön, bízzatok Istenbe.
Fogjátok meg egymás kezét, ne legyen gyûlölet,
Az irigység hulljon sárba és legyen szeretet,
Akkor lesz igazi tavasz, ha megértjük egymást,
Akkor lesz hazánkban béke és igazi áldás.
ROHANÓ ÉVEK
Rohanó évek hova siettek?
Sose fáradtok el? Soha nem pihentek?
Alig felragyogott a hajnal hasadta
Máris itt van a dél, s a napnak alkonya
A tavasz pompája olyan hamar elszállt
Szinte elkergette a forró, meleg nyár
Az õszi fellegek máris jelentkeznek
Gólyák, fecske fészkek már megint üresek.
A virág a levél mind, mind aláhullik
Itt van a Karácsony és az év elmúlik
Amíg fiatal vagy ezt észre sem veszed
A Rád bízott munkádat minden nap megteszed
A kisgyerek várja, nagy szeretne lenni
Úgy érzi, az ifjú korig még sokat kell várni
Neki még csak lassan ballagnak az évek
Neki még nagyon sok jót, szépet igérnek
Ifjú szíve megtell boldog szerelemmel
Párjával így indul boldog, szép tervekkel
Nem látják a tövist, takarja a rózsa
Az évek ha múlnak, a szívüket szúrja
Én is mind így láttam gyermekkorom óta
Így visszatekintve, mintha most lett volna
Minden eszembe jut a kiskorom óta
Az a szépifjú kor, a sok magyarnóta
Felnõtt kori álmok, örömök, kalandok
Amit nem is vártunk, sikertelen harcok
Mégsem vettük észre, hogy rohan az élet
Csak most tudom, látom, hogyha visszanézek
Majdcsaknem nyolcvan év, mi elszállt felettem
Mint egy röpke álom úgy áll most elõttem
Párja nélkül olyan szomorú az étet
Már nyolc esztendeje, hogy nélküle élek
Gyermekeim szeretetét, melegségét érzem
Csak múltam van és jelenem, de jövõm már nincsen
Dédunokák mosolyával újra gyermek lettem
Gyermekkori meséimet nekik elõvettem
Mind bevan írva szívembe amit anyám mesélt
Ami tegnap történt felejtem, de az örökké él
Amit kértem Istentõl mind két gyermekemnek
Munkáskezet, melegszívet adott mindkettõnek
Mindig bíztam Istenbe, mindig meghallgatott
Ha nehéz volt a keresztem, segítséget adott
Minden reggel megköszönöm a nyugodt éjszakát
Minden este nagy hálával, a napnak alkonyát
Már minden nap áldás nekem, igazi ajándék
A vágyam csak igazi szeretet és csendes békesség
Befejezem földi pályám, a vágyam csak ennyi
Tanulják meg szeretteim az istenbe bízni
Minden elmúlik e földön, ami csak szép lehet
Csak egy nem hal meg soha, az igaz szeretet.
HOVA TÛNTÉL RÉGI VILÁG?
Hova tûntél régi világ? Emlék lett belõled , Akik terólad mesélnének, azok már elmentek. Põregatyás kisparasztok zsúpfödeles háza, Mezítlábas kisgyermekek tavaszi lármája. Ez igaz mit leírok, nagyanyám mesélte, És halványan még én is emlékszem ezekre. A ház elõtt kis padocska minden este megtelt, Pipafûsttõl és meséktõl az estéjük eltelt. Meséltek a háborúkról, amiket átéltek, Megszokták a szegénységet, jobbat nem is véltek. Reggelijük fõtt krumpli volt füstölt szalonnával, Ha szalonna nem volt, akkor sóval, paprikával. Szent-György napkor megpezsdült a falusi élet, Gulyás, kanász a csordával megkezdte az évet. Parasztember a fogatával munkájába kezdett, Szántott, vetett és aratott halkan fütyörészett. Igénytelen hõs elõdök égõ piros arca, Mosolygott, ha kísérte a pacsirta dala. Pihentetni, ha meg-megállt, ragyogott a szeme, Boldog volt, hogy milyen szépen zöldell a vetése. Parasztember megtanulta a tízparancsolatot, A hetediket megtartotta, akkor nem dolgozott. Volt egy ünnepi ruhája, magára öltötte, A templomba elballagott könyvével kezébe. Volt hite, volt Istene kibe tudott bízni, Akkor bizony nem volt divat embereket ölni, Nyitott ajtó, ablak mellett nyugodtan alhattak, Nem kellett attól félni, hogy rájuk rontanak. Az sem volt szép, az sem volt jó, könyörtelen világ, Nagyon sok szép fiatalnak széttépték az álmát. Jobb módú a szegényt hiába szerette, Még ha belehalt is széjjel lettek tépve. A vallásról meg jobb nem beszélni, Más vallású lányt vagy fiút nem szabad szeretni. Mert az Isten megbünteti, kárhozat lesz sorsa, Szétrombolták szerelmüket, ez így volt megírva. Bizony, hogyha el tudnának hozzánk látogatni, Kõbálvánnyá változnának, nem tudnának szólni. Zsúpfedeles házak helyett grófi paloták, Petrólámpák helyett neonfényes lámpák. Az utcai kispadok már régen eltûntek, A papák, a mamák tévé elõtt ülnek. Szegény és gazdag nincs, egymást szerethetik, Akár két templomba más papok esketik. A régi világból magot kéne hozni, A mi világunkba át kéne ültetni. A hûségnek magvát, mit fogad az új pár, Haláluk végéig nem hagyják el egymást. Voltak nehéz napok, amik együtt tûrve, Gyermekeiket nevelték szegénységgel küzdve. Nem volt fényes palotájuk de volt szeretetük, Nehéz napokba is megmaradt hûségük. Régen is volt nagyon sok rossz, de volt szeretet, Igaz szegények voltak, de jó szívû emberek. A pénzéért nem öltek meg senkit, sem bosszúból, Ezt kellene visszahozni a régi világból.
