Közös faszverés


Az első történetemre vissza kell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazán mertük egymásnak elmondani. Egy szép júliusi szombaton, mint már korábban is sokszor előfordult, Gergő egész nap nálunk volt. Nekünk volt egy kisebb medencénk, amit ilyenkor még jobban kitudtunk használni. Ráadásul apámnak munkaügyben el kellett utaznia a hétvégére, míg anyu a szomszédos falu éjjel-nappali kisboltjába dolgozott délelőtt 10-től este 10-ig.



Szóval Gergő és én egész délelőtt pancsoltunk a medencében, majd ebéd után úgy gondoltuk, hogy nézünk egy kis TV-t. De ez sokáig nem működött. Aztán egyszer csak a fiú behozott egy pornóújságot. Nem mondom, hogy rossz ötlet volt. Az első öthatoda az újságnak meztelen nőket tartalmazott. Valahogy egyikünk érdeklődését sem keltette ez láthatóan fel. Majd aztán jött néhány jó férfi test! Miközben azokat nézegettük, persze mindketten a szemünk sarkából a másikat is figyeltük. Főleg a másik farkát. Amikor aztán láttam, hogy egyre vastagszik a farka (ahogyan persze éreztem, hogy az enyémmel sincs ez másképp), nevetve így szóltam: Kiverjem a tiedét? Erre ő mosolyogva: Csak akkor, hogyha én is kiverhetem a tiedet! Én csak bólintottam. Ez volt már, hogy megtörtént korábban. Már mint az, hogy kiverjük egymásét. Ahogy vertem a farkát, a kezemre élvezett. Ekkor éreztem először késztetést arra, hogy ne megmossam, hanem lenyaljam a kezemről. Ezt megtettem. Aztán így szólt röhögve: Bekapnád mi? Ezt már korábban is többször elsütötte, de mindig visszautasítottam. De most nem tettem. Ahogy kimondta a varázsszót, minden féle szóbeli válasz nélkül lehajoltam és bekaptam először a heréjét, majd pedig a faszát. Ahogy az utóbbira sor került abban a pillanatban azt éreztem, hogy 'Végre! Megjöttem, itt vagyok!' És, amilyen hevesen csak tudtam, szoptam őt, miközben a farka pedig a gigámat ostromolta. Gergő pedig vélhetően akara ellenére, de úgy elkezdett nyögni, mint egy kurva. Én meg csak szoptam és szoptam, mint akinek nem lenne más feladata. Aztán egyszer csak megszólalt: Mindjárt elélvezek! Nem baj? Én, mint ha meg sem hallottam volna, hogy mit mond, csak szopotam tovább. Nem is telt szerintem bele 2 percnél több, amikor először csak 1-2 kortyni sperma érkezett meg a torkomba. Aztán jött kb. 1-1,5 dl. Én meg nyeltem és nyelés közben ízlelgettem. Nagyon finom meleg, sós, de mégis édes. Enyhén fűszeres, mégsem csípős volt. Mint, hogyha némi kicsi mentolost is éreztem volna benne. Ha nem tudtam volna, hogy az fizikailag lehetetlen, akkor azt mondtam volna, hogy nem ugyanarról a fiúról van szó spermaügyileg. Hogy miért? Talán azért, mert a kezemről lenyalt sperma éppen csak langyoskás volt, míg ez majdhogynem forró. De én még ekkor sem hagytam abba szopást, hanem még jobban rákapcsoltam. Nem is telt bele sok idő, és egy újabb kb. 1,5-2 dl finom spermával kínált meg. Amikor a szopással végeztem, akkor odahajoltam hozzá, hogy megcsókoltam. Először úgy tett, mintha ezt nem akarná. Aztán eltelt kb. 5 perc, akkor ő kezdte el oldalról a nyakamat, majd az arcomat smárolgatni. Ez utóbbira kifordítottam felé a fejem, és így már nem az arcomat, hanem az ajkaimat és a számat érte a dolog. Éreztem, hogy mennyire felszabadított mindkettőnket a dolog.
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Nem is olyan régen voltam moziban, talán érdekelnek a tapasztalataim.
Benyitok. Sötét. Csak a nagyképernyős tévén adott film fényei világítják meg a termet. Benn három sor.
Az egyik oldalon három kb. két méteres pad egymás mögött, a másik oldalon apró árnyékos beugrókban rövid padok. A szemem egy pillanat alatt megszokja a fényviszonyokat és azonnal feltérképezem a terepet. Négyen vannak benn. A középső sorban a pad szélén egy pasi ül, bámulja a tévét. A hátsó sorban egy félmeztele...

Mozis orál történet

Először a legutóbbi részhez annyi kiegészítést engedjetek meg, hogy írjak. Végül Gábor Áronnal történő szakítása után 2-3 héttel összejött Tomival, de végül nem lett valami hosszú a kapcsolatuk, mert kb. 2 hónappal később Gábor rájön, hogy csak dacból jött a sráccal össze és szakított Vele, ami a fiút nagyon megviseli, hiszen úgy érzi, hogy Gábor csak kihasználta valamint úgy is érzi, hogy a párja a felejtés megkönnyítésére is felhasználta Őt.

Visszatérve Áronhoz. Ő még nehezebben...

Egy meleg élete

Imádom a képeket, és nincs jobb mint egy wc-ben térdelni és remegve várni amint egy idegen kan átdugja a kemény faszát!Az első amire állatiasan begerjedek az a fasz szaga. A férfias fasszag annyira begerjeszt hogy a segglukam is automatikusan kinyílik tőle.Először csak szagolgatom, puszilgatom a makkot, aztán körbenyalom és elkezdem lucskosan szopni. Élvezem hogy egy idegen bikát szopok és ami a legjobban begerjeszt, hogy neki csak az az egyetlen célja hogy a számba ürítsen. élvezem ahogy liheg ...

Jóapa és a toalett szex

Haveromnál voltunk,iszogattunk,beszélgettünk és nézegettük a pornós kisvideokat. Nekem lassan beütött a pia, így már kezdtem szemezni a haverom ágyékával, kezdtem a fantáziálást. Nagyon jóban voltunk,már határán voltam hogy megkérdezzem, le szophatnám-e.. de nem tettem, nem mertem. Pedig nem lett volna veszteni valóm. Aztán eljött az idő,elindultam haza. Egyedül voltam az utcán,éjjel volt. Nem hogy megerőszakolna egy perverz úr.... aztán jött az ötlet.... írtam egy üzit szüzességem birtokosára:b...

Marad a műpéniszem

Anett egész jó kis csaj. Bögyös, nagy seggű és imád baszni. Én meg vele. Egy reggel arra ébredtem, hogy mindjárt elmegyek és nagyon jól szopja a farkam, de meglepetésemre nem ő volt, hanem a fia, Dávidka.


Dávid vizsgára tanul, kérte Anettet, hogy maradjon itthon másnap. Anyja belement, mert szart rá az egészre. Neki csak kolonc volt a gyerek. Engem meg nem zavart. Este szokás szerint alaposan megbasztam Anettet, amit a gyerek néha végignézett az ajtó résén. Had tanuljon, í...

Nőm fia leszopott reggel ezért meg is basztam



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak