Megszoptatott egy cigány a wc -n
80-as évek legelején járunk. Katona város. Régen azokat a városokat hívták katona városnak, ahol sok laktanya volt. Ekkor még nyoma sem volt telefonnak, internetnek, stb...így éltünk. 18 éves voltam. Itt fontos megjegyezni, hogy a középiskolás éveimet kolesban töltöttem és az első év után már pontosan tudtam, hogy a másik térfélen játszom. 18 évesen, már teljesen megtanultam nem utálni magam. Kolesból már kijöttünk érettségi már meg volt és pont az érettségi bankett hajnalán vagyunk. A terv az volt, hogy az osztálytársamnál alszom (szülői beleegyezéssel) és majd másnap megyek haza, vonattal ahogy mindig szoktam. A buli viszont jól sikerült, ezért sokáig tartott, így úgy döntöttem, hogy nem alszom ott, hanem az első vonattal indulok haza. Osztálytársam lekísért a vasútállomásra, majd magamra hagyott.
Titokban remélve leültem a váróba a nyilvános wc-vel szemben hátha jön valaki.
Gondolom ezt a mondatot a mostani ifjú barátaink nem értik, ezért megpróbálom elmagyarázni!
Abban az időben egy vidéki meleg pasinak csak egy lehetősége volt az ismerkedésre....., mégpedig a buszmegállókban ill. vasútállomásokon üzemeltetett nyilvános wc-ék. Kizárólag ott lehetett találkozni fiúkkal, pasikkal. A mi városunkba is így volt. Emlékszem, hogy "fél életemet" töltöttem az ilyen helyeken és bármilyen furcsa, de megszoktam azt a "miliőt", pedig sokszor nem volt éppen gusztusos. Ezeknek a budiknak az egyik sajátosságuk az volt, hogy a wc fülkék válasz falai át voltak fúrva és át lehetett nézni leselkedni. stb.! Volt olyan válasz fal ahol akkor lyuk volt, hogy egy fasz simán átfért, (nem véletlen) és azon keresztül is lehetett szopni ill. szopatni. Egy - két faszt én is lerendeztem így!
Nos......, ezek az infók fontosak, hogy érthető legyen a történet.
Tehát célirányosan leültem a váróba a wc-vel szemben és várakoztam. És láss csodát, néhány perc múlva belépett egy katona srác, aki láthatóan egy cigány gyerek volt (a mai piszi hangulatba, roma srác), aki egyenesen wc felé vette az irányt. Gondoltam, ha nem jön ki 2 p múlva, akkor utána megyek, hátha össze jön valami. Két perc múlva elindultam. Belépve láttam, hogy bement az egyik fülkébe, én meg utána a másikba. Itt is volt lyuk és hamar elkezdtük egymást nézegetni. Mindketten elkezdtünk a faszunkal játszani, és rövid időn belül már ált rendesen mint a cövek. A kis katona kicsit bátrabb volt, így átszólt, hogy menjek át! Nagyon fel voltam izgulva és rövid gondolkodás után átmentem. Egy viszonylag jó képű, fekete hajú roma kiskatona nézett rám, aki ülve maradt és rögtön magához húzott és pillanatok alatt már benne volt a faszom a szájába. Láthatóan nem volt kezdő. Oly annyira nem, hogy 2 p és remegő lábbakkal élveztem el. Itt jegyzem meg, hogy már én sem voltam kezdő, legalább is szopás terén nem.
Szopatás után gyors ki a wc-ből, irány a resti , cola, kávé...és várakozás a vonat indulásra.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Sziasztok! Én Bence vagyok egy 20 éves srác. Előszoban röviden annyit hogy 178 cm magas vagyok kék szem, barna haj. Régóta fantazialtam fiúval és hát végre megtörtént a várva várt dolog.
Mar régebben talán 3-4 éve poénból leszetem egy alkalmazást egy randi kereső szeruseget. Sok lánnyal beszélgetek mig egyszer csak rámirt egy srác és bokolgatni kezdet. Először nem tunt fel hogy meleg azt, hittem csupán barát kell neki majd egyre jobban gyanakvó và vált . És hát elkezd...
az első meleg élményemReggel 7 óra körül ébredeztem. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok, aztán ráeszméltem a tegnapra. Körbenéztem, de sehol senki. Hirtelen megreccsent a padló, és ott állt Tomi kaján mosollyal az arcán.
- Jó reggelt. - kezdtem. - Szép ez a reggel.
- Szép bizony. De talán lehetne még szebb is. - mondta enyhén rekedtes, füstös reggeli hangon.
- Mire gondol Tanár úr. - folytattam egy kis fortélyt belevéve a szituációba. Ledöbbent ezen, és bevetődött az ágyba. Szúrós tekintettel rám ...
A csodás éjszaka után újabb meglepetések következtekMiután elmúlt az a nyár, amelyen a testem hátsó része rendesen meg lett dolgozva apám és a munkatársainak hála, elkezdődött az iskola…végzős év…sok feladat…és egy nagy meglepetés várt rám.
Egyik péntek délután előbb hazamehettünk a suliból, aminek nagyon örültem. Elképzeltem milyen pornóra fogom kiverni, majd ezután egy jót alszom. Amikor a házunkhoz értem, meglepetésemre nyitva találtam a bejárati ajtót. Beléptem. Kéjes, férfi hangok ütötték meg a fülemet, amely miatt r...
Apám, haverom és énSzarvason táboroztunk, a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal ...
Homo apu táborozik2002 nyara volt a leggondtalanabb időszak az életemben. Júliustól otthon tanyáztam a szüleimnél, írtam a szakdolgozatomat, strandra jártam, napoztam. És amikor csak kedvem kerekedett rá, férfiakkal találkoztam.
Minden kedden fix programom volt. Déli egy órakor elindultam görömbölyi házunktól, és könnyed húszperces gyaloglás után elérkeztem a Hejőcsaba és Miskolc-Tapolca közötti senkiföldjére, dombos, erdős területre, ahol a cementgyár egy poros kis üzeme nőtt ki a földből. Az épül...
Köcsögverés a gyárnál