Jóapa, másként
Mindig is imádtam az apámat. Olyan erősnek és nagynak éreztem, hogy mindig olyan szerettem volna lenni mint Ő. Úgy éreztem, hogy Ő is nagyon szeret Engem, mert sokszor átölelt és megszeretgetett. Ilyenkor azt gondoltam, hogy csak mi vagyunk a világon és senki más. Még nem voltam 9 éves, mikor az édesanyám meghalt. Mivel testvérem nem volt, ezután még közelebb kerültünk egymáshoz. Apámat nagyon megtörte anyám halála és sokáig tartott, míg újból olyan volt mint régen. 13 éves lehettem, mikor olyan "közel" kerültünk egymáshoz, mint más családban nem lehetséges. Egy szombat reggel átszaladtam apám szobájába, mert ilyenkor hétvégén reggel mindig együtt szoktunk tévét nézni. Meglepetésemre nem volt a szobájában. Egy cetlit találtam az asztalon, hogy elkellet neki menni valahová, és nem sokára jön. Bánatosan bekapcsoltam a tévét, s mivel nem volt beágyazva, beugrottam a paplan alá. Azonnal megéreztem, hogy valami kidudorodik a paplan alatt. Kíváncsian felhajtottam és megláttam, hogy apám alsónadrágja az. Érte nyúltam, hogy kivigyem a szennyesbe, és mikor megfogtam, valami ragacsosat éreztem a kezemen. Jobban megnéztem, és láttam, hogy valami fehér foltok vannak belül, ami nagyon ragad. Óvatosan belenyúltam és megszagoltam. Azonnal tudtam, hogy mi az. Az apám spermája! Szédülés fogott el a felismeréstől. Tudtam, hogy mi az a sperma, mert éjjelente Nekem és voltak magömléseim, és néha magamhoz is nyúltam. De hogy az Én apám is ezt csinálja?! Ezt nem gondoltam volna. Visszadobtam az ágyra, de valahogy nem hagyott nyugodni. Újból elővettem, és elkezdtem nézegetni. Furcsa, erős szaga volt. Remegő kézzel nyúltam hozzá és az ujjamra kentem egy kicsit. Szinte forgott velem a világ az izgalomtól, és érzetem, hogy kezd fel állni a farkam. Elkezdtem szagolgatni. Vajon milyen íze lehet? Gondoltam Magamban. Kinyújtottam a nyelvem, és egy kicsit megnyaltam. Kicsit sós volt és nem valami jó ízű, de nem találtam olyan rossznak és szépen lenyaltam a kezemről. Ekkor a farkam már teljesen merev volt, és ilyenkor mindig simogatni szoktam, mert az olyan jó érzés. Elővettem a farkam, és elkezdtem húzogatni a bőrt lassan. Ekkor egy újabb ötlet jutott az eszembe. Mi lenne, ha a spermát a farkamra kenném? Leszedtem a maradék spermát az alsónadrágról és szépen bekentem vele a farkam fejét. Nagyon furcsa érzés volt. Remegtem az izgalomtól, és az új dologtól. Hirtelen kinyílott az ajtó és megjelent az apám. Az ijedségtől mozdulni sem tudtam. Az egyik kezemben apám spermás nadrágja, a másikban a farkam, teljesen leblokkoltam. Rám nézett, és láttam rajta, hogy mindent tud.
Te mit csinálsz itt? - kérdezte halkan.
Ne haragudj, ne..nem voltál itt, - dadogtam - és bejöttem.
Ne is arra gondoltam, - lépett közelebb - hanem erre itt. - mutatott a nadrágjára.
Ezt csak itt találtam. - mondtam halkan. - A tied.
Tudom. - válaszolta - Nézd fiam. Anyád négy éve meghalt. Azóta nem volt kapcsolatom senkivel. Már elég nagy fiú vagy ahogy látom, - nézett a farkamra - megértheted, hogy néha szükségem van egy kis örömre.
Megértem Apa. - válaszoltam - Ne haragudj.
Nem haragszom. Most pedig maradj itt, hozok egy törölközőt és leszedjük ezt a "valamit."
Kiment a fürdőszobába, és Én még mindig félve vártam. Mikor visszajött, elakartam venni a törölközőt tőle, hogy megtöröljem magam, de nem engedte.
Hagyd csak. Majd Én.
Leült mellém az ágyra, felemelte a fenekem és lehúzta a pizsamám. Meztelenül feküdtem az ágyon. A kezemmel próbáltam eltakarni a farkam, de Ő leszedte a kezem és elkezdte törölgetni a hasam alját.
Oda nem raktam. - szóltam, de már meg is bántam.
Látom. - nézett rám.
Megfogta a farkam és elkezdte törölgetni a heréim és a farkam fejét. Egy kicsit fájt a durva törölközőtől, de nem szóltam semmit.
Még alig szőrös a fütyid. - mondta mosolyogva - Talán nem jött még meg az első magömlésed, hogy a másét rakod rá? - kérdezte
De igen. Csak a tied más volt. - nyögtem, mert éreztem, hogy újból állni kezd a farkam a simogatástól.
Hátrahúzta a bőrt a farkamon, és finoman ott kezdte el törölgetni.
Nocsak. Látom kezd jó lenni, mi? - kérdezte, a merev farkam látva.
Igen, nagyon jó. - mondtam, mikor láttam, hogy nem haragszik
A farkam teljesen felállt apám kezében, de Őt nem zavarta, tovább dörzsölgette.
Ez már nem ér semmit. - mondta a törölközőt eldobva - Mást csinálok.
Láttam, hogy a farkam fölé hajol, és elkezdi a nyelvével nyalogatni.
Aaa...ez nagyon jó apa!! - nyögtem. Eszembe sem jutott, hogy ezt szabad - e vagy sem.
Meghiszem azt. - nevetett és hirtelen tövig bekapta a farkam.
Hangosan felnyögtem az élvezettől és mindent elfelejtettem rögtön. Csak azt éreztem,hogy apám szája szorosan rátapad a farkamra, csodálatos dolgot produkálva. Nem bírtam sokáig, hangosan felkiáltva elélvezem, az egész spermám a szájába lövellve. Utána ijedtem meg, hogy mi lesz, de apám nem szólt semmit hanem finoman nyalogatta a farkam.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Én Miki vagyok és 18 éves múltam május közepén, az öcsém Ricsi 17 múlt november elején. Tavaly június 14. és augusztus 4. között mindegy 7 hétig tartó tábor időszak volt. Eddig Öcsém és én még 1 hónapnál többet soha nem töltöttünk egymástól távol. Szóval nagyon hiányzott már.
Hazaérkezésemtől az ő hazaérkezéséig nagyon magányos voltam, szóval már nagyon vártam, hogy hazajöjjön így nagyon megörültem amikor hazaérkezett.
Néhány nappal később amikor hazaérkezett panaszkodott, hogy ütk...
Meleg történet az öcsémmelSok évet töltöttem el egy kollégiumban, de az ég világon nem történt semmi sajnálatomra, mert azért el tudtam volna képzelni, hogy ott vesztem el a szüzességemet valamelyik szobatárssal. Végül 16 évesen sikerült többé-kevésbé átesnem a tűzkeresztségen egy nyári szünetben a szomszédék 18 éves fiával
A szomszéd garázsában egy billiárd asztal állt, és azon játszottunk elég gyakran, így ama kellemes nyári délutánon is. A sokadik játszma után, a srác elunta a dolgot, és azt javasolta, ...
Szűz fiúk a koleszbanVonzalmam a fiúk iránt úgy kezdődött, hogy gyermekkoromban, lehettem talán 14 éves, a szomszéd fiú arra kért engem és az unokatestvéremet, hogy játsszunk olyat, hogy bemegyünk a pincébe, elővesszük a fütyinket és bedugjuk egymás fenekébe. Ez természetesen semmiféle élménnyel akkor még nem járt, de azt hiszem beültette a fülembe a bogarat...
Amikor középiskolás lettem, már sokszor eszembe jutott a dolog, de nem nagyon gondoltam rá, mert tudtam, hogy ez valamiféle tiltott gyümölcs. ...
Meleg szex történetSok oka van, amiért kifejezetten szeretem, hogy homoszexuális apa vagyok, de a legfontosabbak azok, amik miatt egyre erősebb a kapcsolatom a lányommal. Mindig remek csapat voltunk, de három évvel ezelőtt még közelebb kerültünk egymáshoz, amikor elmondtam neki, hogy homoszexuális vagyok. Akkor volt 9 éves, alaposan átgondolta, amit mondtam, majd így szólt: „Apa, bárcsak korábban mondtad volna!”
A homoszexualitásom előny a többi szülővel szemben az empátia szempontjából,...
Egy buzi családapa vallomásaKamill 55 koráig örök agglegényként élte kicsapongó életét. Marketing menedzserként milliós havi jövedelmekre tett szert. A munkáját elismerték. Nem volt ő rút, sem alacsony, sem kövér. Egy 172 cm-es, kisportolt (teniszezett) sármos, fekete, göndör hajú zöld szemű álomlovagként hatott külsőre. A nők kifejezetten buktak rá.
Sok nőt elfogyasztott életében, három zabigyerek után fizetett gyerektartást, és remek kapcsolata volt gyerekeivel és azok szülőanyjaival. Lakását özvegy szomsz...
Homoszex erdélyben