Öcsi és én


Eljött az este. Már megint izgatottá váltam. Tudtam jól, hogy az öcsém bármit megtesz nekem, ha jól adom elő neki magam. Tisztában voltam vele, hogy ez egyáltalán nem jó dolog, bűn, utálatosság. Mint ahogy a Biblia is mondja (nem szó szerinti idézések) „Ha férfi férfival hál az utálatosság”, de a Biblia mond olyat is, hogy „Ha pikkelytelen tengeri állatot fogyaszt valaki az is utálatosság”. Tudtam ezeket, mivel az iskolámban kötelező hittanoktatás volt. A gondolataim össze-vissza kavarogtak. Hol arra gondoltam, hogy milyen jó dolgokat is fogunk én és az öcsém ma este csinálni, hol pedig arra gondoltam, hogy mekkora baromság is az, amit csinálok. Én vagyok az idősebb, nekem kellene példát mutatnom.

Fürdés közben is hasonlókon gondolkodtam. Természetesen álló cerkával szálltam ki a zuhany alól. Gyorsan megtörölköztem, majd magam köré csavartam a törölközőt és elindultam a szobám felé. Az ajtó előtt vettem egy nagy levegőt és bementem. Láttam, hogy az öcsém épp masztizik, az ágyamon és a telefonomon néz pornót. Az állam leesett. Mikor megpillantott egyből elmosolyodott. Odaszólt nekem:

- Nézd mit találtam! – mutatta nekem a telefont, épp meleg pornó ment

Hirtelen eszembe jutott, hogy nem zártam be a lapokat a böngészőmben és mivel az öcsém a telefonomon szokott játszani így nem volt furcsa, hogy rátalált. Néztünk már korábban is együtt pornót, de csak heteroszexuálisat.

- Talán tetszik? – tettem fel a kérdést hetykén

- Igen! – vágta rá reflexből – mi is csinálhatnánk ilyet – mondta

izgatottsággal a hangjában

Mikor rápillantottam a telefon kijelzőjére láttam, hogy az egyik srác a másikat épp orálisan kényezteti. Nekem sem kellett több. Megszabadultam a törölközőtől és neki láttam a „nagy munkának”. Öcsém abbahagyta, majd rámnézett.

- Akkor csináljuk? – kérdezte

- Hát… nem is tudom, hogy – ekkor megpillantottam és láttam, hogy elszomorodik

Nagy volt bennem a vágy és tanán csak az öcsém szomorúságára akartam fogni, de belementem.

- Persze csináljuk.

Öcsém egyből indult a farkam felé. Szerintem próbálta utánozni a látottakat. Elkezdte verni nekem. Szépen lassan csinálta, majd mikor úgy érezte, hogy elég száraz, akkor benyálazta. Isteni érzés volt. Két-három percig csinálta, de én majdnem elélveztem. Mondtam neki, hogy kapja be. Ő se szó, se beszéd bekapta. Nem nagyon tudta csinálni, de azért jól esett. Segítgettem, a kezemmel próbáltam irányítani. Pár perc elteltével azt vettem észre, hogy belejött. Már nem kellett, hogy irányítsam. Nagyon jól esett, amit csinált. Hangot is adtam neki. Közben simogattam a fejét, a hátát. Dicsérgettem és szóltam neki, hogy lassan elmegyek. Természetesen ő nem értette, hogy hova megyek így röviden elmondtam neki, hogy ez azt jelenti, hogy el fogok élvezni: „Jönni fog az a valami” így fogalmaztam. Ő csak folytatta. Gyorsabb tempóra váltott. Ekkor egyik kezemet a fejére tettem és beleélveztem a szájába. Isteni érzés volt. Közben nyelte, szívta. Éreztem, hogy minden cseppemet akarja. Addig szopogatta, nyalogatta míg már lankadt állapotba került.

Egymásra néztünk. Láttam rajta, hogy várja az elismerést. De csak mosolyogni tudtam. Odahúztam magamhoz, majd a fülébe súgtam, hogy „Nagyon ügyes voltál, köszönöm!”. Ekkor megfordult és ő is súgott nekem: „Csináljuk még?”. Felnevettem. Majd így szóltam:

- De épp most csináltuk. – értetlenkedtem

Kihúzta magát a kezeim közül, majd feltérdelt az ágyra.

- Nem baj, én akarom még. –mondta dacosan

Visszahúztam magamhoz, magunkra húztam a takarót és ezeket mondtam neki: „Ha ketten vagyunk, mint most is, akkor csinálhatjuk. Akár többször is, de ilyenkor mindig várni kell egy kicsit, hogy a farkam – ekkor megfogtam a kezét és a lábam közé tettem – újra merev legyen, mint most. Reggelente is csinálhatjuk, de akkor be kell zárni az ajtót. Azt se kell megvárnod, hogy én felkelek. Mikor te felkelsz és úgy érzed kedved lesz hozzá – közben folyamatosan markolászta a farkam és csillogó tekintettel meredt rám, hallgatta, amit mondtam és helyeselt – akkor bebújsz hozzám a takaró alá és csinálod, nagyon örülni fogok neki.”

Égetett a vágy és lehúztam magunkról a takarót. Felkínáltam neki. Ő pedig szépen szopott. Ismételten a szájába élveztem. Majd mondtam neki, hogy aludjunk. Vissza akart menni az ágyára, de én megfogtam és visszahúztam magam mellé, a takarót pedig magunkra. Nem kellett semmit sem mondanom, tudta, hogy velem fog aludni. Mielőtt elaludtunk volna mondtam neki, hogy ha anyu bejön és meglátja, hogy együtt alszunk, akkor azt mondjuk neki, hogy rosszat álmodott. Így szenderedtünk álomba.

Reggel orális kényeztetésre ébredtem. Láttam, hogy az öcsém lábai kilógnak a takaró alól. Lehúztam róla. Rá mosolyogtam és csak élveztem. Az ajtóra pillantva észrevettem, hogy be van zárva. Megsimogattam a fejét. Mondtam, hogy nagyon ügyes és hogy erre mindig figyeljen oda. Ismételten hatalmasat élveztem. Ő közben csinálta magának, és ő is elment. Láttam azt a színtelen folyadékját.
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Az első meleg szex élményem mindjárt anállal kezdődött és még folytatódott sok anál szexeléssel. Nagyon rákaptam hogy dugják a fenekem. Nem is bánom, hogy mindig van valami benne.


Elindultunk ketten beszélgettünk a kocsiba és mondta, hogy neki haza kell ugrania valamiért, de mennyek fel ihatok valami töményet. Rendes volt tőle gondoltam felmegyek iszunk valamit és megyek is tovább...Oda értünk hozzá szép családi ház a külvárosban nagyon tetszett, a kert is csodás volt... B...

Szűzen kezdtem az anál szexet

Sziasztok, 14 éves voltam és egy srác nagyon bejött nekem. Nem volt izmos hanem volt egy kis pocija, de eszméletlenül. Jóképű volt. Nem árulok zsákbamacskát az osztálytársamról beszélek. Ezért voltam abban a szerencsés helyzetben hogy együtt öltöztünk tesin. Bámultam is mindig a gatyáját a fecskéjén átrajzolódott férfiassága. Már így is nagynak tűnt. Telt múlt az idő és egy nap a napköziben telóztunk és ahogy azt szoktuk egymás telóját is kipróbáltuk a játékokat mivel előző nap kaptam új telót ...

Diák homoszex élmény

Sziasztok.Ez két pasi sexulis együtlétéröl szól és ha nem érdekel vagy taszit ilyen történet,akkor ne is olvasd tovább.Nem vagyok nagy író,ezért elnézést kérek előre is. Ez a dolog egy meleg májusi napon történt meg velem 19 éves koromba.Középiskolába jártam és koleszos voltam.Utolsó nap volt a suliba és indulás volt hazafelé.De én ügyes voltam és lekéstem az utolsó buszt.Nem volt más választásom,mint elindulnom gyalog és reménykedni,hogy a stoppolásom sikeres lesz és felvesz valaki. Kb 1 órája ...

Autós homiszex

Lorennel elmentünk egy este vacsorázni arra a helyre melyet Josh ajánlott nem régibben. Szolid, egyszerű berendezés és egy rózsa az asztal közepén, amely ad egy romantikus bájt az egész helynek.
- Annyira örülők, hogy elhoztál ide. – mondta Loren és megfogta az asztalon a kezemet.
- Szeretlek. – mondta, én pedig felé hajolva megcsókoltam, majd szétváltunk egy ismerős hangra.
- Sziasztok! Látom kezdtek bemelegedni pedig még csak most fogtok rendelni. – a bar...

Homo történet

80-as évek legelején járunk. Katona város. Régen azokat a városokat hívták katona városnak, ahol sok laktanya volt. Ekkor még nyoma sem volt telefonnak, internetnek, stb...így éltünk. 18 éves voltam. Itt fontos megjegyezni, hogy a középiskolás éveimet kolesban töltöttem és az első év után már pontosan tudtam, hogy a másik térfélen játszom. 18 évesen, már teljesen megtanultam nem utálni magam. Kolesból már kijöttünk érettségi már meg volt és pont az érettségi bankett hajnalán vagyunk. A terv az ...

Megszoptatott egy cigány a wc -n



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak