Testvér terror


Vékony testalkatú és átlagos magasságú (a koromhoz képest). Szőkésbarna a hajam és mogyorószínű a szemem. Kezdjük a történetemet. Ez a történet tavaly nyáron kezdődött. Julius tizenegyedikén, a születésnapomon (a 13.-on) a szüleim szerveztek nekem egy kis születésnapi összejövetelt. Mi gyerekek ettünk, ittunk, játszottunk. A felnőttek beszélgettek és iszogattak. Mivel a bátyám elég nagy volt ahhoz, hogy igyon ezért ő is a felnőttekkel tartott. Aznap éjjel nagyon fülledt volt az idő. Álmatlanság gyötört. Talán a nappali izgalmak miatt is. Mikor már majdnem elaludtam meghallottam, hogy az ajtóm kinyílik. Kinyitottam a szemem és megláttam a bátyám egy szál bokszerben. Szép halkan bejött a szobámba. Éreztem az alkohol szagát. -Nem szerettem ezt a szagot. Apunak szokott ilyen szaga lenni és akkor mindig kiabált velünk.- Peti (a bátyám) odajött az ágyamhoz és leült a szélére. Éreztem, ahogy égeti a pillantása a testem. A kezét a vállamra tette és elkezdett ébresztgetni. Benji! Benji!
- Igen? –néztem rá álmosan-
- Mivel már 13 éves vagy, ezért úgy érzem, hogy be kell, hogy avassalak egy-két nagyfiús dologba. –mondta és közben áradt belőle az alkohol szag-
- Oké. De lehetne ezt holnap? Mert nagyon álmos vagyok.
- Nem! –csattant fel-
Nem értettem semmit. De úgy döntöttem inkább nem ellenkezem. Gyorsan túl leszünk ezen a beszélgetésen. –Gondoltam én.- Peti intett nekem, hogy menjek arrébb. Én arrébb is mentem. Ő befeküdt mellém a takaró alá. Elkezdett tapizni. Fogdosta a fenekem meg a fütykösöm. Mikor próbáltam magamtól eltaszítani, akkor lefogott. (Mivel ő hét évvel időseb, mint én és edzeni is jár rendszeresen, ez nem volt nehéz.) Megszorította a nyakam és magához húzott. Ekkor a fülembe súgta, hogy: ha megteszed, amit mondok, és nem kiabálsz, akkor nem foglak bántani, de.. Nem is kellett tovább mondania, mert tudtam, hogy végződik ez a mondat. Engedelmeskedtem. Felültem az ágyban. Láttam, ahogy mocorog, és végül leveszi magáról az alsógatyát. Ugye tudod mi az a szopás? Kérdezte, majd egy bólintással válaszoltam. –Persze, hogy tudom mi az a szopás… láttam már pornót-
- Jó! Rendben. Akkor most szépen bebújsz a takaró alá és leszopsz öcsi. –mondta incselkedve-
Nem szóltam semmit. Megtettem, amit kért. Bebújtam a takaró alá, kezemmel megkerestem a bátyám fütykösét. Ami elég nagy volt az enyémhez képest. Bekaptam, először csak a tetejét. Majd, ahogy a pornófilmekben láttam jó sok nyállal elkezdtem fel-le mozgatni a fejem rajta. Nem volt finom íze. De nem panaszkodhattam. Mikor a bátyám fütyköse már nagyon nagy lett, akkor a bátyám lerántotta a fejemről a takarót. Aminek örültem, mert nagyon meleg volt a takaró alatt. Mikor már úgy éreztem, hogy én ezt nem akarom csinálni, abbahagytam. Ránéztem és megmondtam neki, hogy már elég. Erre ő felhúzta a szemöldökét, megfogta jó erősen a tarkómat és visszavezette a fejemet a fütykösére. A kezével mozgatta a fejemet a fütyijén. Addig mozgatta a fejem, amíg a fütykösében lévő folyadék a számba nem folyt, hallottam, hogy halkan, de parancsolóan mondja, hogy: Nyeld le szépen. Egy csepp se maradjon a farkamon! Nagyon rossz íze volt, de megtettem, mert tudtam, ha ilyen állapotban ellenkezem vele, akkor jól megver. Egy cseppet sem hagytam rajta. Ekkor ismét felültem és elkezdtem pityeregni. Ő is felült és megsimogatta az arcom és azt mondta.
- Nem kell sírnod. Nem tettél semmi rosszat, sőt örömet szereztél a bátyádnak. Szeretnék tőled bocsánatot kérni azért, hogy kicsit durva voltam. De, ha legközelebb jövök, és első szóra megcsinálod, amit kérek, akkor nem lesz ilyen. –mondta monoton hangon, a hangja először gyengéd volt majd szúróssá vált.-
- Oké. –szipogtam-
- Van még valami. Ezt senkinek se mond meg. Ez lesz a kettőnk kis titka. –és rám kacsintott.-
- Még anyának se? –kérdeztem-
Erre adott egy taslit. Majd emlékeztettet arra, hogy azt mondta, hogy SENKINEK. De már sokkal durvább volt. Aztán kikelt az ágyamból és megállt az ágyam előtt meztelenül. –Tökéletesen láttam a testét az utcai lámpa beszűrődő fényében.
- Jó éjszakát!
- Jó éjt! –válaszoltam nehogy ebből is baj legyen-
Majd úgy, ahogy volt, anyaszült meztelenül, kiment a szobámból. Másnap úgy tettünk mind a ketten mintha semmi sem történt volna. Én nem mertem máshogy viselkedni vele. Pedig haragudtam rá, nem kicsit. De mégsem tudtam rá teljes szívemből haragudni, mert ő volt az én bátyám, akivel néha összevesztem, régebben rengeteget játszottunk. Ő volt az, aki felvilágosított engem a szexuális dolgokról. Egyedül akkor nem jöttem ki vele mikor ivott és ez sajnos iskolai szünetekben és hétvégénként elő-előfordult. Főleg nyáron. Úgy tekintettem rá mintha kettő lenne belőle. A jó bátyus és a rossz bátyus. A szoptatások –ahogy a bátyám nevezte- két-háromnaponta bekövetkeztek. Már tudtam mikor fog bejönni a szobámba. Nagyon egyszerű volt kikövetkeztetni. Akkor jött, ha ivott. Általában a haverjaival vagy apuval szokott inni. Mikor, hogy. Ám az egyik hétvégén teljesen máshogy történtek a dolgok. Mikor bejött a szobámba és rám nézett már akkor rájöttem, hogy valami most nincs rendjén. A szemeiben valami zavaros ködfátyolszerűséget láttam. Most nem feküdt be mellém, ahogy szokott. Hanem rám parancsolt, hogy térdeljek elé, mert szájba fog b@szni. Letérdeltem. Levette magáról a szíját majd szép lassan anyaszült meztelenre vetkőzött előttem. A fütyköse már kemény volt. Duzzadt az erőtől. Finoman a számba akartam venni erre ő a két kezével megfogta a fejemet és teljesen belenyomta a számba a fütykösét - már ameddig bírta- mivel nagyon nagy és vastag fütyköse van, ezért úgy éreztem megfulladok. Majd ezt megcsinálta jó párszor. Gondolom észrevette, hogy nem kapok levegőt, ezért technikát váltott. Ütemesen kezdte ki-be járatni a fütykösét a számban. Egyre gyorsabban. Már nagyon nem éreztem magam jól mikor visszavezetett az ágyhoz és a hasamra fektetett és négykézlábra állított. Lehúzta rólam az alsónadrágomat majd nagyokat köpött a tenyerébe és a nyálával bekente a seggem. Nem értettem miért teszi, de nem szóltam semmit. Némán tűrtem. Majd megszólalt: Most meg foglak b@szni! Először hülyeségnek tartottam, mert tudtam, hogy nekem nincs pinám és nem tudja hova tenni a fütykösét, de hirtelen eszembe jutott egy képsor az egyik pornó filmből, amit láttam. Hogy a pasi a nőnek a seggébe… mire végiggondolhattam volna egy feszítő érzést éreztem a seggemnél. Nagyon fájt. Peti az egyik kezével a fejemet a párnába nyomta, hogy ne hallatszódjon ki, hogy ordítozok és sírok. Majd éreztem, ahogy a bátyám fütyköse egyre mélyebbre és mélyebbre tör. Minél mélyebben volt annál jobban fájt. Míg nem teljesen bennem volt. Ordítottam, sírtam, de mind hiába ez nem hatotta meg, pedig nem szimuláltam. Életemben nem éreztem még ekkora fájdalmat. Majd megállt. Kicsit kijjebb húzódott aztán megint visszalökte és megint és megint. Aztán egyre gyorsabb és erőszakosabb tempóra váltott. Azt hittem, hogy szétrepedek. Sírtam, ő pedig csak nyögött és nyögött, míg nem egy nagyobb lökésnél éreztem, hogy valami forró elönt belűről. Ekkor kihúzta belőlem a fütykösét. Azt hittem, hogy megkér arra, hogy tisztítsam meg, de e helyett a földről felvette a pólóját és abba törölte meg. Egy darabig csak álldogált az ágyam előtt meztelenül majd visszapillantott rám, én nem néztem a szemébe, de odajött hozzám és belenézett a szemembe. Már nem láttam benne azt a bizonyos fátyolfelhőt. Megbánást láttam benne. A szokásos gyors távozás helyett visszafeküdt mellém és szorosan átölelt. Majd bocsánatot kért a fájdalomért, amit nekem okozott és mondta, hogy ma éjszaka itt alszik velem, de ha holnap a szüleink kérdeznék miért is aludt itt azt kell mondanunk, hogy rosszat álmodtam és féltem egyedül aludni.
Így lett az, hogy a bátyám szexuális tárgya lettem, amit akkor használt, amikor csak akarta. Igaz, azóta ilyen durván nem, de azért megmaradt rendszeres látogatónak. Rá egy évre a bátyám megismerkedett egy lánnyal, és az első pár hónapban –mivel nem jött „látogatóba”- azt hittem, hogy ezzel itt a vége. De egy napon, amikor nem aludt a barátnőjénél én mentem át hozzá, mert hiányzott és ő persze tárt karokkal fogadott.
Egy újabb szárnypróbálgatásom. Remélem tetszett és ezúttal is várom az építőjellegű kritikákat és ezúttal is bocsánat a helyesírási hibákért.
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Az egész akkor kezdődött amikor a haveromnál házibuli volt és ott aludtam nála. Iszogattunk, és én kicsit hamarabb úgy éreztem jobb lenne aludnom menni. Nyár volt és nagyon meleg én csak elnyúltam az ágyon ledobtam a felsőmet és úgy rövid gatyában aludtam el. Már világosodott amikor arra ébredtem, hogy halkan benyit a szobába és "halkan neszezett", már amennyire egy csontra bebaszott ember halkan tud bármit is csinálni. Ekkorra a forgolódásomnak köszönhetően a gatyám elég jól lecsúszott és faszo...

A barátom elkapta a farkamat

Én Bence vagyok, egy átlagos, 17 éves fiú. Van egy barátom, akit Gergőnek hívnak.
Körülbelül 3 éve ismerkedtünk meg, és úgy tekintettem rá, mint a legjobb barátomra. De ez egy nap megváltozott.
Egyedül voltam otthon, és éppen maszturbáltam. Egyszer csak beugrott Gergő képe az agyamba. Fúj, ez undorító, gondoltam. Elhessegettem a képet, de mindig mikor elkezdtem volna kiverni, visszajött. Gondoltam, ez így nem fog menni, ezért berakta egy pornót, és arra csaptam ki. Már éppen élvezt...

Szexeltem a haverommal

Megkaptam a leveledet, örülök, hogy jól mennek a dolgaid, jellemben sokat erősödtél a főiskola óta. Köszönöm, hogy megosztottál velem intim részleteket is az életedből, cserébe én is mesélek neked.
Két éve dolgozom a Rascon társaságnál, mint irodai alkalmazott, a főnököm a legszigorúbb ember, akit valaha csak ismertem, mégis, imádom a munkahelyemet! Kiváló a fizetésem, egyedül bérelem a két szobás, városi lakást az elegáns környéken, és még félretenni is tudok. Képzeld, legutóbb megleptem...

A főnök szexgépe

Az első részt megtaláljátok: meleg szex a wc-n munkahelyen Ez a folytatása remélem tetszik véleményeket várok.


Miután valamilyen szinten rendbe raktuk magunkat, a főnök behívott minket az irodájába ugyanis szeretne velünk beszélni. Jómagam a legrosszabbaktól tartottam. A főnököt hívjuk most "Józsinak", 40 év körüli eléggé olyan tömzsibb alakja volt, szakállas, barna szem, barna haj amolyan átlagos. A kisebb megbeszélésből végül az lett hogy van az ő háza körül munka amit h...

Perverz fantázia szextörténe



Mielőtt azonban rátérnék azokra - néhány szó magamról. Engem Olivérnek (Olinak) hívnak és októberben leszek 20 éves. Egy nyolcévfolyamos gimnázium 11. évfolyamára járok. Két alkalommal kellett egészségi ügyi problémák nyomán kialakult hiányzások miatt évet ismételnem. Mindkétszer 7. osztályba. Az egészségem javulóban, de nem tökéletes. (Sajnos ez soha sem lesz az.) 2009-ben kerültem ebbe az iskolába, és 2013 óta vagyok kollégista.



A történeteim má...

Wc -ben szoptam, szopattam



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak