Bugyis Olika és a melegszex
A következő hetekben a korábbiaknál is sokkal több időt töltöttünk együtt, édes kettesben, hogy még jobban megismerhessük egymást. Aztán kb. 2-2,5 hónappal azután, amit már leírtam, megtörtént, amit most fogok leírni.
Arnold és én délután megpróbáltunk a tanulásra koncentrálni és ebben egymás segítségére lenni. Hát ez nem túlságosan volt sikeres. Hol ő simogatott engem, hol pedig én őt. Szóval igen keveset foglalkoztunk azzal, ami a célunk lett volna. Aztán megunva az egészet, és odahajolva hozzá, elkezdtem a nyakát és az arcát csókolgatni. Erre a fiú kinézett rám és nevetve így szólt: Olikám! Csak nem tanulni akarsz valami újat? Nem értettem (vagyis talán nem akartam érteni, hogy) mire utal, így értetlenül ránéztem. Mire azonban bármit mondhattam volna, addigra megcsókolt. Ezt eszem ágában sem volt visszautasítani. Úgy éreztem, hogy a fiú csókjában már eléggé sok szenvedély is volt, ami kissé zavart engem, mert úgy éreztem, hogyha belemegyek, akkor csak áltatom őt, miközben én nem vagyok tisztában a hozzáfűződő érzelmeimmel. De ez amennyire zavart, annyira nem fogott vissza, mivel már valahol mégiscsak vágytam az ölelésére és a csókjaira.
Már a csók közben aktivizáltam magam, és elkezdtem vetkőztetni őt, ami ellen ő sem ellenkezett. Majd magamról is ledobáltam mindent. Aztán letérdeltem elé, és elkezdtem a farkát a számmal kényeztetni. Elég gyorsan meg is lett annak a következménye, hisz a számba élvezett. Aztán így szóltam: Most már végre folytassuk ott is! Először láthatóan nem értette. Aztán elkezdte sejteni, majd így szólt: Biztos vagy benne, hogy folytatni akarod? Ezt meg én nem akartam megérteni, hisz már egyszer felajánlottam neki, de megint megerősítettem: Hogyne akarnám a folytatást, hisz én magam ajánlottam fel! Láttam, hogy ezek után Arnold szeme felcsillan. Nem is habozott már sokáig, és elkezdte azt a tevékenységét is. Tudtam, hogy figyelmes, de hogy ennyire az, arra legmerőbb álmaimban sem gondoltam. Először csak simogatott, majd elkezdett óvatosan ujjazni engem. Eleinte egy-, majd két-, aztán három-, utána négy-, majd végül öt ujjal. Hiába akartam, mégis csak igen lassan tudtam magam elengedni. De ő mérhetetlenül türelmes volt. Kivárta azt az alkalmat, amikor végre kitágultam annyira, hogy már a farka, vagyis annak "felső része" is belém fért, majd elkezdett körkörösen tovább haladni. Végül elérte célját és teljesen elengedtem magam, és belém hatolhatott. Ekkor mindketten mélységesen felszabadultunk. Belém élvezett, aztán majdnem félórás utójáték és kinyalás után egy élvezetes csókban egyesültek ajkaink, majd összebújtunk és aludtunk.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Sok évet töltöttem el egy kollégiumban, de az ég világon nem történt semmi sajnálatomra, mert azért el tudtam volna képzelni, hogy ott vesztem el a szüzességemet valamelyik szobatárssal. Végül 16 évesen sikerült többé-kevésbé átesnem a tűzkeresztségen egy nyári szünetben a szomszédék 18 éves fiával
A szomszéd garázsában egy billiárd asztal állt, és azon játszottunk elég gyakran, így ama kellemes nyári délutánon is. A sokadik játszma után, a srác elunta a dolgot, és azt javasolta, ...
Szűz fiúk a koleszbanMár két hete beszéltem egy sráccal, Tomival, hogy jó lenne talizni. 23 éves, nagyon helyes fiú. Sötét haj és világosbarna szeme van. Latin fiú. Csak egy gond volt vele, teológiát tanul. És nem nagyon akart engedni. Még az önmegtartóztatás szabályait is betartja, már egy féléve. Ma megtört a jég, rávettem a talira.
Reggel nyolckor találkoztunk. Felmentünk hozzánk. Kicsit beszélgettünk, majd egymásra néztünk. Nem bírtuk tovább, hevesen csókolóztunk. Egyik kezemmel letoltam róla és r...
Reggeli gecifürdő14 éves koromban, maszturbálásaim alkalmával egyre gyakrabban fantáziáltam férfiakkal. Nagyjából 1 évet kellett várnom, mire eljött az első alkalom, a következő módon.
1991 nyarán, Vácon, az unokatestvéreméknél töltöttem 2 hetet. Hétvégén házibuliba indult Réka - Ő az unokatestvérem - kikönyörögtük a szülőknél, hogy mehessek én is. Az engedély megvolt, 11-ig kaptam kimenőt. A buli a Duna parthoz közel volt, sok piával, szalonnasütéssel stb. elég sokan voltunk, persze én voltam a legfiatal...
Jól állna egy fasz a szádbanRobi régóta a barátom volt. Nem tudtam róla, hogy a pasikat is szereti. Én akkor homofób voltam. Tudatlan.
Már évek óta nem találkoztunk. Mikor velem egy városba költözött, megkeresett. Örültem neki, így megbeszéltünk egy találkozót.
Pokoli hetem volt. Fáradt és feszült voltam a meló miatt. Semmi kedvem nem volt emberek közé menni, de a talit nem akartam lemondani, így vettünk sört, és nálam ültünk le beszélgetni. Nehezen lazultam el, minden porcikám fáradt volt, ezt észre is vett...
Az egész életem megváltozottEleg sokan voltatak a medenceben.na most hova telepedjel.egy idos parnal volt hely odatelepdtem le nyakig ert aviz mikor leultem.beszelgettunk. A holgy elment kezelesre utana a szobajada.beszelgettunk mindenrol. Idezem a temat;mi a velemenyed a melegek rol es a bi szekszualisok rol. Az igazsag hogy a melegeket nemitelem el a masikatsem mindenkinek a magan ugye ez.hat ezt jol megvalaszotad roviden.ezt kerdezted ez a velemenyem.ultunk lecsuktam a szem.etzem hogy a farkamat simogatjak.kivancsi volt...
Thermal fürdős szexkaland