Egy buzi családapa vallomása
Sok oka van, amiért kifejezetten szeretem, hogy homoszexuális apa vagyok, de a legfontosabbak azok, amik miatt egyre erősebb a kapcsolatom a lányommal. Mindig remek csapat voltunk, de három évvel ezelőtt még közelebb kerültünk egymáshoz, amikor elmondtam neki, hogy homoszexuális vagyok. Akkor volt 9 éves, alaposan átgondolta, amit mondtam, majd így szólt: „Apa, bárcsak korábban mondtad volna!”
A homoszexualitásom előny a többi szülővel szemben az empátia szempontjából, mert meg tudom mutatni a saját példámon keresztül a lányomnak, hogy mi történik, ha az emberek nem követik azt az aranyszabályt, miszerint „úgy bánj másokkal, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak”.
Szerencsére nem zaklatnak általában azért, mert meleg vagyok, de a lányom már párszor szemtanúja volt a homofób magatartásnak. Volt olyan, amikor észrevette az utcán, hogy homoszexuálisokat gyalázó firka van a falon, és bár nem rám irányult a támadás, mégis a szívére vette. Amikor átbeszéltük, akkor fantasztikusan megfogalmazta, hogy mennyire bántja minden olyan gyűlölködés, ami egy másik emberi lény ellen irányul. Megértette, hogy másokban milyen károkat lehet okozni a szavainkkal.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Sziasztok.Ez két pasi sexulis együtlétéröl szól és ha nem érdekel vagy taszit ilyen történet,akkor ne is olvasd tovább.Nem vagyok nagy író,ezért elnézést kérek előre is. Ez a dolog egy meleg májusi napon történt meg velem 19 éves koromba.Középiskolába jártam és koleszos voltam.Utolsó nap volt a suliba és indulás volt hazafelé.De én ügyes voltam és lekéstem az utolsó buszt.Nem volt más választásom,mint elindulnom gyalog és reménykedni,hogy a stoppolásom sikeres lesz és felvesz valaki. Kb 1 órája ...
Autós homiszexValcsika, Valcsika ! - szólongatta a Fasz Lajos gúnyolódva Valentint, ahogy lassan elindult a lépcsőkön felfelé. A lépcsőfokok, mint egy zongora egymás melletti billentyűi, más-más hangon reccsentek meg, ahogy elindult. Valentin szíve hamar kezdett verni, ahogy a vészjósló szólongatást hallotta. Mivel igencsak lassan tudott a ÉÉÉÉÉ APU felmászni az emeletre, lassú idegölő percet kellett kiállnia Valentinnak.
Nyisd ki az ajtót a papának, mert tele van a keze! - hallotta már igencsak közelr...
Valcsika tortájaKamill 55 koráig örök agglegényként élte kicsapongó életét. Marketing menedzserként milliós havi jövedelmekre tett szert. A munkáját elismerték. Nem volt ő rút, sem alacsony, sem kövér. Egy 172 cm-es, kisportolt (teniszezett) sármos, fekete, göndör hajú zöld szemű álomlovagként hatott külsőre. A nők kifejezetten buktak rá.
Sok nőt elfogyasztott életében, három zabigyerek után fizetett gyerektartást, és remek kapcsolata volt gyerekeivel és azok szülőanyjaival. Lakását özvegy szomsz...
Homoszex erdélybenMindig is imádtam a legénybúcsúkat, és látni, ahogy a lányok táncolnak a férfiaknak, és a vőlegénynek, ahogy egyenként szabadulnak meg a bestiák ruházatuktól. Aztán jön a játékos szex része a dolognak, amikor már az elején, a vőlegénnyel együtt a barátoknak áll a dákója.
A vőlegényt kínozva kényeztetik, nyalják, krémezik, olykor tejszínhabozzák, hogy a végén óriásit élvezzen, természetesen a közönséggel, azaz a barátokkal együtt. Efféle legénybúcsút, nos azt hiszem, egyetlen férfi társam ...
Stílgyak - Gay legénybúcsúTavaly nyáron történt a Balatonon. A szüleimmel mentem egy hétre a balcsira. Régóta érdekelnek a pasik és reméltem itt talán történhet valami. Az ideálom meseszerű. Magas izmos, jóképű, nagy farokkal és formás popsival. A 2. nap történt. Egyedül sétáltam a parton amikor felfigyeltem két pasira amint naptejjel kenik egymás hátát majd a pasi akit még álmaimban sem képzeltem ennyire szexinek láttam ahogyan keni a combját és partnere fenekére is elkalandozott tenyere. Élvezettel néztem amit az álomp...
Három napos homoszex maraton