Homo vallomások
melegvagyok.hu
Igaz történetek
8-10 perc
Sziasztok, Gergely vagyok, egy 14 éves srác, és szeretném elmesélni nehéz és sokszor
rejtelmes életemet.
Bennem nagyon hamar tudatosult, hogy én nagyon más vagyok, mint a többi ember. Sokszor
éreztem magamat ufónak, ami persze érthető.
Török Benjamin vagyok, 24 éves élsportoló ultrafutó, BSI Futónagykövet.
Nagyon rossz gyerekkorom volt, sőt nem is volt. Egy hónapról hónapra élő család nem tervezett gyerekeként fogantam meg, mert aznap éjszaka nem védekeztek. Ez a tény egészen addig kísért, míg el nem költöztem tőlük a sok rossz dolog után, 18 évesen.
Sziasztok, szeretném én is elmesélni a történetem (nem egyszerű).
Azt, hogy meleg vagyok, 14 évesen tudtam meg magamról, hiszen még iskolába jártam; a fiúk a lányok után futkostak, én meg nem.
A lényeg, hogy mire letisztáztam volna magamban, hogy ki is vagyok, történt velem egy szörnyű dolog: 16 éves voltam, amikor megerőszakoltak.
Egy idézettel kezdeném, amit saját magam írtam: „Kinyílok, mint a rózsa, melyet gondoznak!”
Sziasztok! Attila vagyok egy kis faluból, 38 éves meleg srác.
Nekem nem volt könnyű elfogadni, és elismernem magamnak, hogy meleg vagyok. Kb. 28 éves voltam, amikor megtörtént először fiúval a dolog, ami fantasztikus volt, ám ekkor még nem mondtam ki magamnak sem.
Ugyanaz a 15 éves srác vagyok, aki ezelőtt is írt (A homoszexualitás pszichoanalitikus szemléletű bevezetése címmel).
Azt szeretném még elöljáróban elmondani, hogy ez az iromány már kevéssé fog szakszöveget tartalmazni, ezzel sokkal inkább az embert, főként az önmagát elfogadni nem tudó meleg embert célzom meg, illetve ha máshogy nézem, mindenkit, aki nem érzi jól magát a bőrében. A melegséget pszichiátria szempontból csak egy pontban fogjuk érinteni.
15 éves meleg srácként pszichiáternek készülök, jelenleg is kitüntetett figyelmet szentelek a neurológiának és pszichiátriának (összefoglaló néven egyébként neuropszichiátriának), kedvenc területeim a szkizofrénia spektrum és a pszichofarmakológia (pszichiátriai gyógyszerek) elmélete. Azzal a célzattal írok (reményeim szerint több alkalommal), hogy azoknak az embereknek segítsek jobban elfogadni a melegségünket, akikben valami már megcsillant, nyilván ez fennáll már azoknál, akik ezt most olvassák. Akkor csapjunk a lovak közé!
15 éves meleg fiú vagyok, és más melegek lelki megbékéléséért szeretném megosztani annak a történetét, hogyan is tudta meg egy nagyon jó barátom - nevezzük őt Ferinek -, hogy meleg vagyok.
Meleg mivoltomra lényegében 12 éves korom körül döbbentem rá, ha ez megfelelő kifejezés. Tudatos kíváncsiságom inkább a férfiak irányába terelődött, mint sem a nők felé. Bár az akkori környezetem passzív hatására persze én is átestem olyan szakaszokon, mint például a lányok bámulása, megjegyzések tétele, illetve később enyhén erotikus megérintése és tapizása, idővel aztán éreztem, hogy ez kicsit sem érdekel annyira, mint az akkori fiú társaimat. Nem a saját élvezetemre fogtam meg egy lány mellét szemtelen módon megalázva őt (és magamat) például egy osztály előtt, hanem azért, hogy ne lógjak ki a sorból.
Végigolvastam az összes előbújós történetet a honlapon, és arra gondoltam, én is megosztom, hogy megkönnyebbüljön a lelkem, és hogy más is lássa, hogy én min mentem keresztül.
29 éves srác vagyok. 16 éves koromig nem jöttem rá, hogy én más vagyok, mint a többi ember, és akkor sem én jöttem rá. A férfiakkal kapcsolatban csak azt gondoltam, hogy úgy akarok kinézni, mint ők, azért tetszenek. Szüleimtől és másoktól is azt láttam, hogy férfi és nő együtt egy pár, és én is úgy gondoltam, hogy majd egyszer felnövök, és családom lesz.
Nyolcadik év végén már minden barátnőm nagyban pasizott, ami engem nem különösebben izgatott. Gondoltam, hogy fontosabb a továbbtanulás, de így visszaidézve, szerintem ez is csak egy ürügy volt, hogy nekem ne kelljen.
Kilencedik: új iskola, új élmények, új osztálytársak. Az egyik lány feltűnően szép és kedves volt velem, és azon a ponton kezdtem el azon gondolkozni, hogy vajon mik is lehetnek ezek az érzések.
Az összeset hallottam már.
„Ne vedd úgy a szívedre.”
„Nem kell foglalkozni vele, ki mit gondol.”
„A világot el kell fogadni olyannak, amilyen.”
Az emberek számtalan módon adják tudtomra nap mint nap, hogy valamit rosszul csinálok. Hogy ők értenek valamit, amit én nem. Hogy ők látnak valamit, amit én nem. Hogy ők elsajátítottak valamiféle titkos tudást, aminek én még nem vagyok birtokában.
Nincs időm elmondani nekik, hogy ők azok, akik nem értik. Akik nem értenek engem. Akik még mindig nem értik, miért csinálom.
Igazából nem is tudom, eddig miért nem írtam meg én magam is a történetemet hitemmel és melegségemmel kapcsolatban, hiszen már mikor megláttam ezt a rovatot, egyből felkeltette a figyelmemet. A videókat látva pedig egyre erősödött bennem, hogy én is írjak. Előre elnézést kérek, ha túl hosszú lesz, vagy kitérek olyanra is, ami csak közvetetten kapcsolható a témához. Illetve kicsit szélsőségesnek érzem a hitemet, ezért is külön elnézést.
Kedves Egyesület!
Nagy örömmel és szeretettel hallgattam a két videót, ami a melegvagyok.hu-n megjelent, és nagyszerű interjúk vannak bennük.
A második részben
szereplő, fekete hajú fiú, aki legelőször szólal meg, több alkalommal mondott olyasmit, ami azért "vágott pofán", mert szóról szóra én is ugyanazt gondoltam magamban.
Sose éreztem, hogy amiért lánynak születtem, valamiből ki kéne maradnom, valahogyan viselkednem vagy öltözködnöm kéne. Sok mindent kipróbáltam, de a sok külső szabászati próbálkozásnak mindig is erőteljesen ellenálltam: pl. hogy nőiesíteni kellene a kinézetemet, smink, hosszú körmök, magas sarok, szűk, kényelmetlen ruhák stb. Ezektől mindig is a falra tudtam volna mászni, de keresztény jó kislányként mégis elvoltam a hosszú ruhákban és szoknyákban, visszafogott királylányos stílusban.
Sziasztok! Balázs vagyok, 23 éves meleg srác. Egy kis községben élek az ukrán határ közelében. Azért döntöttem úgy, hogy leírom előbújásom történetét, mert szeretnék erőt adni azon meleg sorstársaimnak, akik még a nagy esemény előtt állnak.
Picture
Már gyerekként tudtam, hogy a nőkhöz vonzódom, de mivel folyamatosan azt tapasztaltam, hogy a homoszexualitást nagyon perverz és félelmetes dolognak tartják, elfojtottam ezt magamban egészen a húszas éveim végéig. Kicsiként nagyon fiús voltam, a fiús játékokat szerettem, és fiúkkal lógtam mindig. Kamaszkoromban - hogy megfeleljek a normáknak - elkezdem nőiesen öltözködni, viselkedni és pasizni.
Katolikus családba születtem, ahol tudva levő, hogy nem igazán szeretik a melegeket. Ezzel a dilemmával 28 évesen találkoztam először, amikor saját magam előtt is bevallottam és elfogadtam melegségemet. Kérdés volt, hogy hogyan tudom ezt összeegyeztetni a vallásommal...
Én buddhista vagyok, 16 évesen választottam ezt a vallást (azelőtt vallástalannak neveltek, meg sem vagyok keresztelve). Akkor már tudtam, hogy leszbikus vagyok, ezért nagyon fontos szempont volt a vallásválasztásban, hogy a buddhizmus nem tartja bűnnek és nem tiltja a homoszexualitást, persze nem elsősorban ezért választottam, hanem a tanok tanulmányozása alapján.
Sziasztok! Dávid vagyok, 16, lassan 17 éves.
Én nagyon nehezen tudtam megküzdeni a másságommal, elsőként a legjobb barátnőmnek vállaltam fel magam, sajnos a pletykák miatt az összes családtagom és barátom megtudta rólam, olyan is, akinek sohasem szerettem volna elmondani.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Számomra az meleg szex sztori nem úgy következett be, mint a legtöbb kamasznak, nem a szomszéd fiúval, vagy az egyik legkívánatosabb osztálytársammal. A történetem, hogyan próbáltam ki a gay szexet még tini koromban.
Ha szerencsés vagy, akkor te is ismersz egy olyan valakit, akivel olyan igazán jól el lehet beszélgetni, akinek - úgy érzed - egészen nyugodtan kiöntheted a lelked, akiről mindjárt megérzed, hogy ugyanabban a lövészárokban szenved, hogy neki sem könnyű, egyáltalán nem...
Gay sztoriEgy ideje már tudtam, hogy biszex vagyok, és voltak is már szolidabb fiús kalandjaim. Ennek ellenére titkoltam. Senki sem tudta rólam. Egy ideje már pesten éltem, és egy baráti társaság útján megismertem egy meleg párt. Jó fejek voltak, barátságosak. A fiús szex tabu téma volt köztünk. Tiszteletben tartották, hogy elméletileg hetero vagyok. Egy ideje már nem taliztunk amikor áthívtak magukhoz bandázni. Peti nyitott ajtót, mert Tomi még melóba volt. Beszélgetni kezdtünk, közben Tomi is betoppant....
Tapasztalatlan biszex srácSzakközép vége felé elmentünk haverokkal Horvátországba. Egy kempingben szálltunk meg, sátorban aludtunk.
Első éjszaka nem tudtam aludni. Hajnali 2 felé elmentem wc-re. Ilyen kinti félig nyitott wc volt, sorban több fülkével. Bementem az egyikbe, furcsa módon ..úgymond nem normális wc volt hanem a földön egy kis csésze, a lábnak két hely, közepén meg egy lyuk. Levetkőztem teljesen, hogy le tudjak guggolni. Oda guggoltam és ez valamiért tiszta izgató volt, hogy látom, ahogy kakilok...
Horvátországi kalandTulajdonképpen ez annyira friss, hogy csütörtökön történt. Témába is vág, mert egy kollégiumi szobában történt. Jóllehet munkásszálló, de teljesen ugyanaz a feeling, csak nem tizen-huszon évesek vannak, hanem munkás korosztály A-tól Z-ig...
Egy hónapja van egy barátom, aki mellett végre kezdem elfogadni a másságot. Ő 31, én 25 éves vagyok. Én ennyi idősen még sokmindennek előtte vagyok (...). ,,Tomi" már tapasztalt, csaknem minig tudja mikor minek jött el az ideje. Ezt úgy az 1 hó...
AktusunkA legutóbbi dolgokra idén január 17-én este került sor. Én valahol nagyon vágytam már arra, hogy megismétlődjön a dolog. Úgy éreztem, hogy ő is úgy van vele, ahogyan én. Szóval úgy du. 4 körül érkeztünk mindketten vissza a koleszbe, ahol megpróbáltunk felkészülni a másnapra. Beismerhető, hogy ez nem volt túlságosan egyszerű, hisz Arni közelében sokkal inkább másra éreztem késztetést, nem a tanulásra. Aztán úgy fél 7 után, de még háromnegyed előtt elindult zuhanyozni. Még szerintem be sem lépett ...
Homoszex élmények, Olika a ratyiman