Kotonnal basztak meg egy kapualjban


Egy kapualjhoz értünk a belvárosban. Lilás neon reklám villogott a sötétben, ami az "Öröm" szót rajzolta ki. Ahogy beléptünk egy pulthoz értünk, ahol egy piros-fekete csipkés, kellemesen szolis bőrű szuper szexi nő nyújtott át nekünk két kulcsot, majd mosolyogva jó szórakozást kívánt. Miután elzártuk a cuccainkat, beléptünk a fogadótérbe, ahol zene szólt, volt pár idős, elég sok középkorú, és szerencsére pár velünk egy korosztályú is.
Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, mert láttam a tükörben, ahogy a vékony nőies testem tiszta bőrén fakít a fény és már én magamtól kezdtem beizgulni, és mivel kezdett odalent nekem is éledni az élet és egyre többen pályáztak rám ezért a pulthoz menekültem. Itt beszélgetésbe elegyedtem egy kb tőlem 5-8 évvel idősebb palival, aki aztán felajánlotta, hogy bemehetnénk az egyik vörösszobába, ahol majd beszélgethetünk nyugodtan. Örültem a felajánlásnak, ugyan is nem vágytam a sok csorgó nyálú idős látványára.
Odabent egy kanapén leülhettünk, amire letett egy bontatlan anal-golyót. Síkosító, gumi, alapon volt.
Kérdezgetett, hogy voltam-e már fiúval, én pedig elmondtam, hogy csak egyszer voltam lánnyal. Kérdezte melyik része érdekel a dolognak.
Nem válaszoltam, helyes srác volt ő is, simogattam a mellkasát , ledöntött, szinte átfogta a felkarom, masszírozta, és csókolgatott. A tarkóját és a hátát csiklandoztam. Kimásztam alóla, letérdeltem, ő elmém állt, az előnedvtől könnyedén felcsúszott a bőr. A farka is szép volt kb15-18cm, nem túl vastag. Közel hajoltam, biztos érezte a lehelletem, a felső ajkammal majd mind a kettőt rá illesztettem a makjára oda vissza csúsztam rajta, majd a nyelvemet is el kezdtem pörgetni. Lementem kutyapózba, már szinte a torkomban volt, ezzel párhuzamosan letérdelt, lassan mozgott a számban, teljesen csomós volt a nyálam, hallottam, hogy valamit kibont, el kezdte maszírozni az ánuszom, majd síkosítót kent a nyíláshoz, valami kerek sima tárgyat tolt befele. Kettőt egymás után. Egy pillanatra elvettem a számat és kértem dugja meg a torkom, lassan kezdte ,de nem durvult be, inkább csak egyre határozottabban hatolt a torkomba, majd ott csúszkált, oda illett mert nem lett hányingerem. Majd a golyók kicsúsztak belőlem, ő fel feküdt a kanapéra, hagyta, hogy kezdeményezzek. Gumit húztam a farkára, és persze rákentem nem kevés sikosítót, az ölébe másztam és szép lassan rácsúsztam, féltem a sérüléstől, de nem fájt, igazából ennél jobban nem lehetett volna rákészülni, ki voltam tágulva, jól csúszott, meleg volt, bement az egész. Lassan lovagoltam rajta, de ez unalmas lett, feláltam, a falon lévő nyújtó rúdra feltettem a lában félspárgába, nem kellett kérni, mögém simult és jól csinálta, simogatott, a ball mellemet csiklandozta mert ott szuperérzékeny, A farkamhoz irányítottam a kezét, elkezdte kiverni. Kérdezte, hogy szeretném e az oralt, de nem akartam, hogy abba hagyja, különben is, két mozdulattal később összespicceltem a tükröt ami a falat fedte. A lábam amin által megremegett és szerintem el is csuklott volna, de ő megfogott azt is feltette a kapaszkodó korlátra, és egyre lendületesebben mozgott. Aztán vissza fogtam, megfordultam és a plafonról lógó akasztóhoz bilincseltettem mind a két kezem. A lábaimat köré fontam, és hintáztatott a farkán. A karjaim le voltak fogva, a felkarom belső oldalát csiklandozta, és a mellemet is csavarta, mert arra kértem, ő is nyögni kezdett és éreztem, hogy annak az óvszernek a tartalma megnő. Leemelt az akasztóról,a kanapéhoz vitt és megpihentünk, arról beszélgettünk, hogy azt a tükröt, mindig biztos letakarítja valaki...lol
Persze még simogatott.
Kifele elég hülyén tudtam menni, remegtek a combjaim. Szívesen ittam volna valami erőset, de gáznak éreztem. Hazamentem, furán éreztem magam, persze többet nem találkoztam vele...


Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Vonzalmam a fiúk iránt úgy kezdődött, hogy gyermekkoromban, lehettem talán 14 éves, a szomszéd fiú arra kért engem és az unokatestvéremet, hogy játsszunk olyat, hogy bemegyünk a pincébe, elővesszük a fütyinket és bedugjuk egymás fenekébe. Ez természetesen semmiféle élménnyel akkor még nem járt, de azt hiszem beültette a fülembe a bogarat...

Amikor középiskolás lettem, már sokszor eszembe jutott a dolog, de nem nagyon gondoltam rá, mert tudtam, hogy ez valamiféle tiltott gyümölcs. ...

Meleg szex történet

Én Miki vagyok és 18 éves múltam május közepén, az öcsém Ricsi 17 múlt november elején. Tavaly június 14. és augusztus 4. között mindegy 7 hétig tartó tábor időszak volt. Eddig Öcsém és én még 1 hónapnál többet soha nem töltöttünk egymástól távol. Szóval nagyon hiányzott már.
Hazaérkezésemtől az ő hazaérkezéséig nagyon magányos voltam, szóval már nagyon vártam, hogy hazajöjjön így nagyon megörültem amikor hazaérkezett.
Néhány nappal később amikor hazaérkezett panaszkodott, hogy ütk...

Meleg történet az öcsémmel

Az első meleg szex élményem mindjárt anállal kezdődött és még folytatódott sok anál szexeléssel. Nagyon rákaptam hogy dugják a fenekem. Nem is bánom, hogy mindig van valami benne.


Elindultunk ketten beszélgettünk a kocsiba és mondta, hogy neki haza kell ugrania valamiért, de mennyek fel ihatok valami töményet. Rendes volt tőle gondoltam felmegyek iszunk valamit és megyek is tovább...Oda értünk hozzá szép családi ház a külvárosban nagyon tetszett, a kert is csodás volt... B...

Szűzen kezdtem az anál szexet

Szóval van Marci, Levi meg Én. Általános iskola 6. osztály azt hiszem. Marci elég gyakran feljárt hozzánk, TV-ztünk, gépeztünk, stb. Majd egyik nap megszólalt, hogy nem próbáljuk ki, hogy csak úgy nadrágon keresztül „dugunk” (elég viccesen hangzik, de hát sokkal kisebbek voltunk). Kicsit meglepődtem, de belementem, úgy csináltuk, hogy valaki letérdelt az ágy elé és ráfeküdt az ágyra, a másik meg mögötte és hát „dugta”. Vicces volt, élveztük, nekem felállt, Marcinak is. Az...

Rég várt kalandom

Amit írni fogok történeteket az igaz, nyilván kiszínesítem, hogy olvashatóbb legyen, de amik történtek azok megtörténtek. Én is leírok pár sztorit, mert jó pár akadt eddig. 10 évvel ezelőtt történt a a fiú kollégiumban, úgy 1. éves lehettem, tuti hogy ősz volt. Péntek délután 4ig mindenkinek elkellett hagyni a koleszt, az én vonatom 4 kor indult és 3-ra már régen készen voltam elpakolással stb.. Én maradtam bent mindig utolsónak, ezt a nevelő tanár tudta. Ő olyan 60 éves körül lehetett, pocak k...

Koleszos homo-szex



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak