A Kisdávid


Mindenki életében eljön a pont, mikor beüt a nagy Plátói szerelem egy olyan ember iránt, aki semmi különösebbet nem tett, nem is különösebb ember, de valahogy megszólítja a lelkünket. Lehet, hogy emlékeztet valamire, vagy valakire a múltból, esetleg új nézőpontot képvisel, vagy csupán csak ott van, mikor kell. Ilyen volt egyetemi szobatársam, Dávid.



Dávid, így visszagondolva nem volt túl jóképű. De akkoriban a legvonzóbb férfiként tartottam számon. Szögletes arca volt, szakáll nőtt az állán, és a tokáján. Világosbarna haj, mélysötét, igéző szemek egy nagyobb orral, és egy széles, de szűk ajakpárral. Az is lehet, hogy a teste fogott meg, hiszen a nagydarab emberekhez tartozott. Nagydarab alatt értem: magas, széles váll, vastag combok vastag karokkal, minimális pocak. Még akár boxolónak is elment volna, noha csak hobbi szinten focizott. Csatár volt, azt hiszem. 20-as éveink elején voltunk, mikor 3-an kerültünk egy szobába. Én, Dávid, és még egy srác, aki jobban szerette önmagában tölteni az időt. Nem volt számukra új, hogy meleg vagyok, úgy gondoltam tiszta lapokkal játszok, őket meg nem zavarta különösebben.



Egy kis szobában Dáviddal. Majdhogynem az egész kollégium tudta, hogy Dávidnak van a legnagyobb farka. Nem egy nő zengett már ódákat róla, mi meg, ha ránk kérdeztek, biztos forrásból növeltük az esélyeit a nőknél. Megjegyzem, nem ismertem az egész koli férfifelhozatalának a farokméretét, de Dávidnak tényleg bazi nagy volt, amit volt szerencsém tusolás közben is látni alvó állapotban, és a reggeli merevedéseknek köszönhetően merev állapotban is. Álmodoztam is róla rengeteget. Őszintén szólva, eléggé perverz, és hormonokkal túlfűtött korszakomat éltem, nem egyszer megesett egy egyedüli alsógatya szagolgatás, ami növelte a bennem levő hormonok intenzitását maszturbáció közben. De Dávid hetero volt, szal leginkább csak álmodoztam arról, hogy egy nap megbaszom (bár aktív korszakban voltam, akkoriban még arról is álmodoztam, hogy ő húz farokra). A testéről álmodozni nem nagyon kellett, hiszen mindennel tisztában voltam. Erős, focis lábai vastag, szőrös combokat takartak, mely a hasán is búrjánzott, egészen fel a húsos mellkasáig, ahol kicsit ritkábban volt szőr.



Nem kertelek tovább, elmesélem, hogy történt az együttlétünk.



Már beköszöntött a nyár, a vizsgák nagy részén már túl voltam, a kolis szintünkön meg elég kevés ember maradt. Dávid fenn volt a foci miatt. Egy közeli kajáldában jutottam hozzá a napi ebédemhez, és onnan tartottam vissza a koliba. Nyitom az ajtót, de zárva van. Hát jó, kikeresem a kulcsot, kinyitom, és Dávid a szobában, az ágyon, szinte semmiben, csak egy szál gatyában, (látszólag) filmet nézve.

- Na mi van, épp verted? - kérdeztem, holott nem volt túl logikus megállapítás. Rám is nyitottak már így, ilyen szituációban, hasolnót tettetve. Igazából, nem gondoltam akkor különösebben bele, hogy ez kellemetlen-e, vagy sem. Ez egy kolis dolog volt. A fiúk meg érnek. Természetesnek vettem a maszturbációt.

- Persze - mondta hülyéskedős hangnemben - Tudod, hogy nem hagynálak ki a jóból.

- Milyen előzékeny - játszottam vele (hiszen megszokás volt a szintünkön a fiúk közti hülyéskedéses "buziskodás") - Tudod, hogy az ilyen mindig felállít. Na, mit nézel? - huppantam mellé, az ágyára.

- Nyeh, csak az Így jártam anyátokkal-t - indította el.

- Azt már láttam. Azt hittem bár pornót - hülyéskedtem vele tovább.

- Na menj a picsába - javasolta mosolyogva.

- Kikérem magamnak! Há mi vagyok én? Valami buzi? - röhögtem el magam, mire furán nézett rám. - Na, mutasd inkább, milyen pornók jönnek be.

Zavartan nézett rám, de igazából már volt olyan szinten a barátságunk, hogy ez nem volt akadály. Velem is megesett már, hogy a különböző fétiseimről meséltem.

- Mintha az téged érdekelne - válaszolta kis idő múltán.

- Talán a belőled kiváltott reakció érdekel - hülyéskedtem vele. Valójában nem hülyéskedtem vele. Ilyen alkalmunk mg sose volt. És egy szál gatyában volt, ami pár perce még egy kőmerev hímpillért takart. De azért hülyéskedtem vele.

- Na persze - és tkapcsolt az inkognitó ablakba. Nem igazán emlékszem a pornóra, valami szőkeséget rakott nagy nyögések közepette egy kopasz csávó. Jó segge volt azért ( a csávónak ).

- Na, kezd már felálni? - kérdeztem kis idő múltán. Hülye kérdés volt, hiszen a szemem sarkából láttam, hogy helyezkedik úgy az ágyon, hogy ne látszódjék a lényeg.

- Az érdekel csak, mi? Igen. Neked? - kérdezte.

- Hát hogyne - feleltem hülyéskedve, miközben az én farkam is duzzadva nyomódott a nadrágomban. - Nem értem, hogy lehet élvezni a nőkkel a szexet.

- Nem nehéz. Nézd, az ott a pina, oda dugjuk a farkunkat - mondta, és mutatta.

- Ez nekem nem menne. Ha nincs a nőn pénisz, akkor én nem vagyok érdekelt.

- Jah, mert a meleg pornó annyival jobb?

- Művészi értékeket takar.

- Láttam már meleg pornót, és nem sok művészi volt benne.

Állj. Látott már meleg pornót?

- És tetszett?

- Hát, végülis, lyuk-lyuk.

Itt elborult az agyam. Hosszan a szemébe néztem, és ő állta a tekintetemet, bár a mosolygós arca komolyabb, vidám arccá változott. Nem tudom, hogy az arca tükrözte, vagy beképzeltem, de mintha sugallta volna a tekintetével: " A te hibád, hogy nem vertem ki, ezért hozd helyre".

- Van különbség közte - feleltem kis idő múltán, enyhén zavart arccal.

- Mégpedig? - kérdezte egy kaján vigyorral. Igen, baszni fogunk. Tudtam.

- Megmutassam? - kérdeztem, tovább játszva a játékot. Ennek köszönhetően a hátára feküdt. Merev volt a farka. És nagy. Mint valami ágyú. A szűk, nem az ő combjaira tervezett alsógatyán úgy rajzolódott ki a vonala, hogy azt hittem, rögtön elsülök. Nem kecmeregtem. Közel hajoltam az arcához, és megcsókoltam. Érdekes csókja volt, nem tartott túl sokáig, majd felkeltem.

- Kapcsold ki a pornót - mondtam, miközben bezártam a koliajtót. Mire visszaértem, csak a meztelen testét láttam, és egy zuhanó alsógatyát. A farka gyönyörű volt. Súrolta a 20 centit is, vastagon. Meglepően eres volt. Látszott viszont, hogy nem készült rá hancúrra. A szexpázsitja nem lehetett karbantartva 3 hete talán. De a legkevésbé se zavart. Makkját félig fedte fitymája, és égetett a vágy, hogy megszabadítsam az egyszeműt a szűkös munkaruhájától.

- Hát legyen - mondtam visszaérve, és megfogtam a farkát. "Jézusom, mekkora!?" - gondoltam magamban, majd lassan húzgáltam, míg ő engem nézett. Majd lassan, közel hajoltam, és megnyaltam a végén, mire ő rántott egyet. Komótosan körbenyalogattam a nyelvemmel, majd bekaptam. Eleinte óvatosan, majd egyre mélyebbre, kezet, nyelvet és amennyire lehetett, torkot is használva. Mivel a farka felfele hajlott, nagyjából kicsit többet tudtam orálisan befogadni, mint a fele. Kellemes volt, és éreztem, hogy a farkam tüzel, és ki akar törni. Főleg, mert nem kényeztettem magam hetek óta a vizsgaideg miatt. Ő élvezetesen nyögött egyet-kettőt a tudományomat elismerve, néha a fejemet a farkára húzva irányított, és próbált mélyebbre és mélyebbre hatolni, amit csipőmozgással is gyönyörűvé tett. Nem egyszer mellényomta, és elkezdtem felköhögni, de egyszercsak abbahagyta. Addigra az egész fasza nyálas volt.

- Kurva jó vagy - mondta a szemembe nézve.

- Kipróbálod? - kérdeztem a nadrágom felé mutatva. Kicsit megilletődött.

- Nem tudom - mondta, de én már bújtam ki a nadrágomból. Egy pólóban, és egy szál merev faszban ültem az ágya szélére. Megfogta, majd rám nézett, olyan "nem vagyok benne biztos" arccal, és elkezdte huzogatni.

- Jesszus, nagyon szeretsz szopni - mondta, mikor hozzáért az elő nedvvel összekent makkomhoz.

- Hát ja.

Ekkor elkezdett játszani az előnedvvel.

- Megkóstolod? - biztattam, majd rám nézett, és közel hajolt. Először a nyelve hegyével nyúlt hozzá.

- Amúgy, ennek nincs is rossz íze - mondta.

- Nem kóstoltad még a sajátodat? - kérdeztem.

- Nem. Te?

- Nem - hazudtam. Ő meg szépen, lassan nekiesett a farkam szopásának. Eleinte elég ügyetlen volt benne. CSak az ajkait használta. De ahogy próbálkozott, egyre több nyelvet, és nyálat is használt. A kezével folyamatosan kényeztette a golyóimat, és csak a száját használta. Ezt én megelégelve a kezét a farkamra tettem, és onnantól maga volt a gyönyör. Ő is élvezhette ezt az új dolgot, hiszen egy jó darabig szopott.

- Tetszik? - kérdezte.

- Igen! És hagdy abba, mert mindjárt elmegyek - mondtam neki őszintén (tekintve, hogy szerettem volna tovább húzni ezt a gyönyörű élményt).

- O, ilyen tehetséges vagyok? - kérdezte, és dupla gyorsasággal, dupla erővel kezdett szopni. Sajnos, nem vicceltem, mikor rászóltam.

- Ne, még ne - próbáltam figyelmeztetni, de késő volt. Nem tudtam kontrollálni magam, majd egy csendes nyögés közben elkezdtem megtölteni a száját régóta érlelt spermámmal. Ahogy én küldtem az anyagot, meglepődhetett, hiszen köhhintett egyet, majd kiköpte a farkamat. Nem számított rá, de így a szája helyett az arcát, és a haját borítottam be fehér gyönyörömmel. És itt meg kell említenem, hogy nem kevés gyönyörrel, a vizsgák anti-maszti hatása miatt.

- Na baszd meg - mondta, miközben próbálta kitörölni a szeméből az ajándékomat. - Jól összelőttél.

- Sajnálom. Próbáltalak figyelmeztetni.

- Segíts már - hajolt közel hozzám, és én megtisztítottam a jobb szemét, így újra láthatott. - Jól nézek ki, mi?

- Az nem kifejezés. Még a hajadban is van.

- Na baszd meg, akkor majd mehetek tusolni. De előtte még én jövök.

Mire én automatikusan nekiálltam ülő helyzetből szopni a farkát. Ő ekkor állt.

- Ez így nem kényelmes - mondta.

- Le akarsz feküdni?

- Feküdj te, háttal.

- Oooo, te perverz.

Lefeküdtem, háttal. A látvány elképesztő volt.A legközelebb eső dolog egy hatalmas farok, majd egy lefele néző, és mosolygós fej. Még alulról nézve is tetszett. Nem csodálhattam viszont sokáig. Méretes faszát a számba helyezte, és szép lassan elkedzte dugni. Laza csípőmozgásokkal, csak lassan, de nem kerülve el a tényt, hogy egyre mélyebbre és mélyebbre hatolva. Hál'istennek volt már tapasztalatom a torokbaszásban. De nagyon. Nem kellett sok idő, mire az eégsz farkát lenyomta a torkomon, én meg meglepdve, és fulladva fogtam meztelen seggét ( ha esetleg komolyan fulladnék, közölni tudjam). Nem volt rá szükség. Tapasztalt dugóról volt szóm. És bár nem pinát dugott, hanem az én számat, legalább annyi vadsággal, és erővel tette. De fasz így, fasz úgy, előbb utóbb a tapasztalat se segíthetett, így kénytelen voltam jelezni, hogy levegő kell. Kihúzta a farkát a számból, és a saját nyálammal húzta végig az arcomon. Tapadtam a farkához a nyállal.

- Minden okés? - kérdezte.

- Ja, csak kell egy kis szusz.

- De már majdnem elmentem.

- Huh, oks, várj egy kicsit.

- Nem úgy volt, hogy megmutatod, hogy miben különbözik a lyuk-lyuk?

Ahha! Meg akar baszni.

- Meg akarsz baszni?

- Eddig is azt tettem.

- Ülj le.

Engedelmeskedett, levetettem a pólómat, és szépen, lassan feléhelyezkedtem. Nyaka körül átkulcsoltam a kezemet, úgy próbáltam egyensúlyozni. Nem voltam túl passzív alkat, de basztak már meg, tudtam, milyen lesz. A farka még mindig csúszott a nyálamtól, de azért jól benyálaztam a hátsó kapumat is. A szemébe néztem, és mosolygott. Vadítóan beindított, a kaján, huncut vigyora, miközben az arca még mindig ragadt a gecimtől. Ismét éledezett a kisharcosom is. Szépen lassan beeresztettem az egyszemű fejét. Férfinyílásomnak nem tetszett, de nem volt semmi komoly. Majd lejebb ültem, amit Dávid egy nyögéssel honorált. Majd megálltam. A testem visított. volt már bennem nem egy fasz akkorra, de ekkora még nem.

- Minden okés? - kérdezte arcomat látva.

- Ja, csak sikosító nélkül nehéz - feleltem, majd egy gyors mozdulattal tövig benyomtam a farkát. Ezt egy újabb nyögéssel dicsérte. Kis szünetet tartottam, megvártam, míg megszokom magamban, majd lassú mozdulatokkal elkezdtem mozogni rajta. Előre - hátra. A fájdalom lassan elillant, amihez hozzásegített, hogy elkezdtem magamnak verni. Kis idő múltán már szinte ugráltam rajta, ő pedig a mennyországban járt a gyönyörtől. Én is hasonló helyen jártam. Majd felemelkedtem farkáról, ami ismét sokként érte addigra már meggyötört ánuszomat.

- Gyere - mondtam, és az ágyra feküdtem, feltett lábakkal várva, hogy ez a tenyészbika a magáévá tegyen. Neki se kellett sok, és elkezdte bedugni a farkát, de gyorsan megállt.

- Huh, de száraz - mondta.

- Nyálazd be - mira köpött egy hatalmasat a farkára. A nőkhöz volt szokva, ugyanis ezután tövig nyomta belém a farkát, nem számítva a záróizmaimra... Nem volt túl sok időm a nyavajgásra, ugyanis hatalmas hévvel kezdett baszni. És az a látvány, ahogy a lábaim a széles vállás tartva izzadva mozog bennem... Elkezdtem verni magamnak. És nem is kellett sok, ismét nyögtem, és lőttem. Ha az előző hatalmas adag volt, ez se lehetett sokkal kevesebb. Fellőttem a melkasomig, majd a gyönyöröm lökete a hasamra küldött még néhányat, míg végül a farkam is csucsogott a geciben. Dávid látva ezt még gyorsabban adta nekem magát, majd egy két löket után megrázkódott a teste, szemei felszaladtak, és hatalmas nyögések közepette ánuszomnak adta magvainak gyönyöreit. Legalább fél percig élvezett. Mjad lassan kivette belőlem a farkát, ami már nem volt olyan erős, és pulzáló, de még így is tekintélyt parancsolt.

- Hát ez jó volt - mondtam.

- Jobb, mint egy maszturbálás - feleltem.

- Esetedben kettő - mondta, és letörölte homlokáról az izzadságott. Meglepve tapasztalta, hogy még ott ragad rajta első nekiadott örömöm.

- Na, lyuk-lyuk? - kérdeztem.

- Hát, is-is. Maradok a nőknél, de azért nem volt rossz - mondta.



Igazából itt véget is ér a történet. Többször nem basztunk, bár a hokizással nem volt többé gond, ahogy azzal sem, ha néha leszoptam. Utána komoly kapcsolatba keveredett, és onnantól többet nem láttam a kisDávidot.
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Lassan kúszik fel a nap az égre, de fénye már megvilágítja a Balaton vizét. Csak a hullámok csobogása, a fák lombjai között motozó szellő suhogása, és a madarak csicsergése hallatszik. Mi ketten hallgatunk, de csodás ez a kettőnk közötti csönd is. Nem feszélyező, sőt, inkább meghitt. Persze, eleget beszéltünk már, az egész éjszakát ezzel töltöttük. Most már hajnalodik, mégsem vagyok álmos.



Az este még őrizte a levegő a nappali kánikula után a meleget, de most már ...

Kalandjaim 2.

Megkaptam a leveledet, örülök, hogy jól mennek a dolgaid, jellemben sokat erősödtél a főiskola óta. Köszönöm, hogy megosztottál velem intim részleteket is az életedből, cserébe én is mesélek neked.
Két éve dolgozom a Rascon társaságnál, mint irodai alkalmazott, a főnököm a legszigorúbb ember, akit valaha csak ismertem, mégis, imádom a munkahelyemet! Kiváló a fizetésem, egyedül bérelem a két szobás, városi lakást az elegáns környéken, és még félretenni is tudok. Képzeld, legutóbb megleptem...

A főnök szexgépe

Egy erotikus társkereső oldalon ismerkedtem meg egy bisex férfival. Mekem eddig nem volt ilyen téren tapasztalatom,így kicsit félve de elfogadtam az invitálást és beadtam a derekam.
Elmentem a megbeszélt helyre (mindketten egy városban lakunk),kis beszélgetést követően elkezdett érzékien izgatni, lehúzta a nadrágom majd már félig merev farkam az ajkai közé vette.
Lágyan elkezdte szopni a farkam ami hamar elérte maximális méretét és keménységét.
Voltam már pár lánnyal,szopták...

Első orális élményem férfival

18 éves voltam és szűz. Még soha nem voltam senkivel, de nagyon vártam amikor eljön a nagy nap. Nem volt sajnos testvérem, így elég sok unalmas napot töltöttem a szüleimmel. Az egyik hétvégén strandolni mentünk egy termálfürdőbe én ilyenkor sokat maradtam egyedöl, nem akartam anyucival és apucival égni, inkább nézegettem a csajokat. Nem vonzódtam a fiúkhoz, de már kamaszként annyira kanos voltam, ha a szexel kapcsolatos dolog jutott az eszembe rögtön merevedésem lett. Bementem egy fedett uszodai...

Az első egy fiúval

Én, mire a gimnázium kollégiumába kerültem volt már kapcsolatom, hasonló egyénekkel, de mivel ez elenyész?, és az életem nem meghatározó pillanatai voltak, így azokat most mell?zném is.

Zolival olyan kapcsolatom volt, hogy elég sok mindent meg tudtunk beszélni, bár még sem mertem vele beszélni az érzéseimr?l, az igazi érzéseimr?l. A buszmegálló után sétáltunk elhagyott helyeken is, ahol már annyira beindiltunk, hogy megpróbálkoztunk a meztelenkedéssel is.
El?ljáróban annyit...

Koleszos Homo 3.



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak