Homoszex erdélyben


Kamill 55 koráig örök agglegényként élte kicsapongó életét. Marketing menedzserként milliós havi jövedelmekre tett szert. A munkáját elismerték. Nem volt ő rút, sem alacsony, sem kövér. Egy 172 cm-es, kisportolt (teniszezett) sármos, fekete, göndör hajú zöld szemű álomlovagként hatott külsőre. A nők kifejezetten buktak rá.

Sok nőt elfogyasztott életében, három zabigyerek után fizetett gyerektartást, és remek kapcsolata volt gyerekeivel és azok szülőanyjaival. Lakását özvegy szomszédasszonya tartotta rendben, és a bevásárlásokat is ő intézte. Kamill vendéglőben étkezett, csak a reggelit és vacsorát készítette el magának.

Szeretett a Duna parti sétányon egy-egy vendéglő teraszán eltöltött konyakozás, esetleg fagylaltozás, vagy somló galuska elfogyasztása után sétálgatni. Ha éppen hosszabb-rövidebb ideje nő nélkül volt, akkor elnézegette a pesti Duna parton korzózó gyönyörű testű pasivadász fiúkat. Ez lett a veszte. Egy négytagú 15-17 év körüli banda kinézte magának. Közülük a legszebbet, Robit állították rá.

Csak a megfelelő alkalomra vártak, hogy tőrbe csalják. Szép nyári este volt. Kamill befelhősödött tekintettel mustrálta végig elhaladtában a felkínálkozó fiúkat és átfutott az agyán, mi lenne, ha? És mit ad az isten: eljött az alkalom. A gyönyörű, szőke, piros arcú, karcsú fiú az egyik hirdetőoszlopnak dőlve sírt. Kamill hozzálépett, megfogta a vállát és megkérdezte:— Miben segíthetek, kisöreg?

A fiú fodros ajkait szóra nyitva, könnyeivel küszködve a következőket mondta.
— Kiraboltak. Elvették a pénzemet, a zakómat, és a hátizsákomat minden holmimmal együtt. Nincs hová mennem.
— Szüleid, vannak, azokhoz hazamehetnél?
– Erdélyi vagyok. Pénzt keresni jöttem át két hónapja. Minden, amit kerestem odaveszett. Csak az útlevelem maradt meg, mert a farzsebemben tartom.

Kamill megszánta és a libidója is emelkedni kezdett. Tesztoszteron szintjét felkorbácsolta a fiú hihetetlen szépsége és kisugárzása. „miért is ne, egyszer ezt is ki kell próbálni!” Futott át agyán és így válaszolt neki.
— Arra gondoltam, egy éjszakára szívesen befogadnálak, aztán holnap S elmégy a rendőrségre, ha akarsz, feljelentést teszel. Különben mit dolgozol?
— A Tesco budaörsi raktárában vagyok áru feltöltő — hazudta.
— Feljössz hozzám, ott alszol, aztán reggel bemégy a munkahelyedre és elmondod mi történt. Eddig hol aludtál?
— A Máltai szeretetszolgálat szállásán, de leginkább az éjszakában, a haverokkal elszórakoztuk a pénzünket. Este 8 után már nem engednek be a szállásra.

Miután így lekáderozta a fiút, vállát átkarolva hazakormányozta egyszobás öröklakásába. Miután beléptek a hűtőhöz lépve konyakot vett elő és töltött egy-egy pohárkával szíverősítőnek. A fiú kétszerire itta ki a kevéske konyakot. Látszott, hogy nincs hozzászokva. Kamill hideg vacsorát tálalt és megvacsoráztak. Vacsora után bekapcsolta a Tv-ét, és a kanapén egymás mellett ülve, a fiú vállait átkarolva valami filmet néztek. Közben a felbontott pezsgőt kortyolgatták, ami látszólag a fiú fejébe szállt.

Fél tizenegy felé, lezuhanyoztak, S a fiú ötletére teleengedték a kádat habfürdős vízzel és megmosták egymás hátát, S Kamill ölébe ülve ennyit mondott:
— Olyan jó itt! Mintha a testvérem, vagy az apám lennél — suttogta, és megpuszilta Kamill nyakát. Kamill ettől begerjedt és végigsimítva a gyönyörű testen annak mereven álló gyönyörűséges falloszán állapodott meg tenyere. Marokra fogva játszadozni kezdett vele. A fiú kipirosodva, és a fejébe szálló alkoholtól felfűtve apró sikkantásokkal adta tudtára, hogy jólesik a játék.

— Olyan, mint mikor a tesómmal a teknőben fürödve egymás kukijával játszadoztunk — jegyezte meg, S ő is elkezdte Kamill durungját simogatni. Ennél tovább nem mentek. Kiléptek a kádból, megtörölték egymást és meztelenül az ágyba bújtak. Ágyból nézték a TV-ét. Robi így szólt Kamillhoz.
— Van szex csatornád?
— Van.
— Kapcsoljunk át! — indítványozta, S szorosan Kamillhoz simulva, elkezdte fodros ajkaival a nyakát kiszívni. Kamill, ettől bevadulva hanyatt döntötte és teljes súlyával ránehezedve szájon csókolta. Tekintetét a fiú szemeibe fúrva, szinte ki akarta szívni a lelkét is.

A fiú elernyedve hagyta magát. Kamill végigcsókolta a testét. Mellbimbóit, köldökét, sovány combjait, csupaszra borotvált szeméremdombját, S fogaival lehúzva a fityma bőrét makkját vette munkára. A fiú elalélt a gyönyörtől.
— Engemet még senki sem szeretett és én sem szerettem igazán senkit.
—Még szűz vagy? — kérdezte hörögve Kamill.
—Igen — jött a válasz.
—Akkor ideje lenne megismerkedni a szeretkezés gyönyöreivel — javasolta Kamill, és mohón nyeldekelte a szájába kilövellt mandulaízű forró gecit.

Miután kiszívta belőle a nektárt, felültek, és a kanapéról nézték tovább a szex csatorna pornófilmjét. Közben felbontotta a második üveg pezsgőt is.
— Milyen érzés volt? — kérdezte felajzva Kamil, miután kiitták poharaik tartalmát.
— Furcsa, és kellemes. Sokkal jobb a faszverésnél — jegyezte meg Robi és egy nyelves csókot váltott Kamillal. S így fordult hozzá.
— Te buzi vagy?
— Nem, még sosem voltam férfival. Sok barátnőm volt. Gyerekeim is vannak. A legutolsót egy hete dobtam ki, mert lenyúlta a kártyámat, és levett 150 ezer Ft-ot róla.
— Szemetek a nők—jegyezte meg biztatón a fiú.S Nem akarsz törleszteni nekik? — ajánlotta kaján vigyorral.
—S Benne lennél kis legény?

— Ha van még azon a számlán egy pár ezer Ft, hogy legyen miből léteznem holnap, akkor kipróbálhatnánk. Bár iszonyúan félek, hogy széjjelreped a seggemlyuka. Ezt meg kell ám fizetned: egy szűzlyukat!
— S Egye fene, mennyire gondoltál?
— Egy húszasra.
— Gondolj bele, hogy egy szűzlyukat baszol. Csak egyszer veszti el az ember a szüzességét.
— Oké!S Akkor kezdjük!S Bokafogás, kipucsítás! — adta ki a parancsot Kamill, és kiment valami kenőcsöt keresni, hogy csússzon az a fasz. S A takarítónő kézkenőcsével tért vissza. Felhajtott egy újabb kupica konyakot, S elkezdte nyelvével tágítani a rózsaszín ánust. Áthatolt a zárógyűrűn, és beért a végbélnyílás előtti szakaszba. Érdekes íze felajzotta, és úgy állt a palavesszője, mint a bikafasza.
Szemeivel a gyönyörű, gömbölyű farpofákat stírelte. Lapát tenyereivel a sima, hófehér kék erekkel áttetsző bőrű hátát és véknyát simogatta. A fiú nyöszörgött a testén végigfutó kéjtől. Aztán ujjaival a rájuk nyomott krémmel bekente a makkját, S kikente a végbélnyílást. S rohamra indult. Egy határozott mozdulattal nyomult be a testbe. Nem kockáztatta meg, hogy a végbélnyílás izgatása, tágítgatása közben elélvezzen. Bele akart élvezni a végbélbe.

A fiú a hirtelen benyomulástól, a kéjjel vegyes éles fájdalomtól elalélva, sikoltozni kezdett, és elkezdett sírni. Próbált kiszabadulni a szorításból, de Kamill nem engedte. A fiú sírása és a berepedt végbélből kiszivárgó vér mégjobban felajzotta. Hamar beleélvezett a tűzforró végbélbe. Kijőve belőle, mohón nyalta a véres gecit. Miután kitakarította a fiú fenekét, hátralépve felemelkedett és megállt fölötte.

A fiú összekuporodva felült és zokogva átkozódott.
— Meghágtál, mint egy állatot! Nem gondoltam, hogy ennyire fáj! Ezt vissza fogom adni neked! - A jócskán bekáfolt Kamill odavette félvállról:— Mikor?
— Akár máris, te buzi, kancsődör! Most én, baszlak meg! — sziszegte felé Robi, és így is történt. Kamill kipucsítva, hagyta, hogy kamasz belé hatoljon. A kölcsönös seggbebaszástól kimerülten letussoltak, és mély kómaszerű álomba merültek.

Kamill állta a szavát: másnap kifizette Robit és örökre búcsút vettek egymástól. De ezt Kamill sem gondolta komolyan. Bár újra felcsípett egy barátnőt, néha azonban Robi rácsörgött a mobilján, és ha úgy volt szabadideje eltöltött a fiúval, egy pásztorórával egybekötött pezsgős vacsorát. Egy napon megtörtént a baj. Robi délutános lévén sokáig hancúroztak az éjjel. Viszont Kamillnak be kellett menni délelőttre egy üzleti megbeszélésre. Nem volt szíve felkelteni a fiút. Mivel franciagombos ajtaja volt, csak elmentében be kellett csapnia, és nem tudtak bemenni kívülről.

Egy cédulára kiírta neki, ha felébred egyen valamit, és amikor elmegy dolgozni, csapja be az ajtót maga után. Végzetes hiba volt. Amint Robi felébredt első dolga volt rácsörögni barátaira, hogy itt a nagy alkalom. Azok jöttek is. Sporttáskákba, hátizsákokba pakolták, a laptopot, DVD lejátszót, drága sztereo videomagnót. Mivel a nagyméretű lapos képernyőjű TV nem fért a táskákba, ketten cepelték kézben, úgy, hogy még arra sem ügyeltek, hogy a kilógó vezetékeket a földön húzták maguk után. Miután végeztek, kiléptek a lakásból és becsapták az ajtót.

Hazaérve Kamill S hanyatt vágta magát a meglepetéstől. Szomorúan vette tudomásul, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Hanem történt egy kis bibi. A lépcsőházban a földszinten felszerelt kamera által a biztonsági videó felvette a kilopakodó kölyköket, amint felpakolva és kezeikben a táskába be nem fért TV-vel elhagyják a lépcsőházat. Amikor rá pár napra a Közös Képviselő szokás szerint végignézte a felvételeket felfigyelt a cepekedő kölykökre. Lakógyűlést hívott össze és megkérdezte, nem törtek-e be valahová, és felismerik-e a felvételeken szereplőket.

Természetesen senki nem ismerte fel őket, senkinek sem hiányzott semmije. Kamill pedig hallgatott, mint a sír.
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Az elsö dugásom Már nem vagyok popsi szüz bisex sex egy házspáral Egy hétvége amit soha nem feledek el


Másnap korán ébredtem.Zsuzsa a konyhába kávét fözött. Szia drága felébrdtél ?,Hogy érzed magad?,Én csak mosolyogva mögéléptem és nyakon csókolttam.Jól és ti hogy vagytok.?Szerinted? A kávé lejött és a teraszra kiültünk. Péter a férje a kávé illatára elökerült.Sziasztok köszönve leült közénk.

Na mit szertnétek ma mi legyen kérdeztem.Ök össze mosolyogtak és e...

Már nem vagyok popsi szüz

Ez akkor történt, amikor még normális voltam.

Régen történt, régen volt már és örökre megváltoztatta az életemet.

Izgató volt, tiltott, tabu, de nagyon jó, hatalmas és kőkemény.

Egy tavaszi délután történt, mikor csak én voltam idehaza.

Én és még valaki.

Ötéves korunk óta ismertük egymást, két házzal lakott arrébb.

Népes családba született bele, én egyedül éltem anyámmal.

Az ő apja egy szexm...

Jóapa és a világvége (gay változat)

Hideg van. Minden nyirkos, és a kőfalak enyhén dohos szagot árasztanak. Nem értem, mire jó ez az egész? Őminisztersége hogyhogy nem húzkodja finnyásan az orrát, egy ilyen helyiségtől? Az ember azt hinné, ha ennyi befolyásos, magas rangú kényesség gyűlik össze, hogy fontos dolgokról vitatkozzanak, akkor igényesebben választják meg a terepet. De nem!

A Nagyúrnak vége, de a rémálom még csak most kezdődik... Vallatások. Volt, vagy vélt halálfalók bűneinek, és elkövetőinek ízekre szedé...

Szunnyadó tűz

Az első meleg szex élményem mindjárt anállal kezdődött és még folytatódott sok anál szexeléssel. Nagyon rákaptam hogy dugják a fenekem. Nem is bánom, hogy mindig van valami benne.


Elindultunk ketten beszélgettünk a kocsiba és mondta, hogy neki haza kell ugrania valamiért, de mennyek fel ihatok valami töményet. Rendes volt tőle gondoltam felmegyek iszunk valamit és megyek is tovább...Oda értünk hozzá szép családi ház a külvárosban nagyon tetszett, a kert is csodás volt... B...

Szűzen kezdtem az anál szexet

Kanos voltam és este ráírtam egy haverra hogy nincs e kedve levezetni a feszültséget. Mivel fáradt volt másnapra beszéltük meg a tali. El is jött értem időben és elmentünk hozzájuk.


Ott a szobában cirógattuk egymás farkát lekerültek a ruhák és én a számba vettem az eres és kemény faszát. Nem túl méretes de igy is nagyon jo vele. Miután befejeztem, megkértem hogy dugjunk. Feltérdeltem a fotelba mert nekem nem akart sikerülni behatolni. Utoljára 3,5 éve hogy megdugtá
...

Két jóbarát kielégítik egymást



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak