Mozis orál történet


Nem is olyan régen voltam moziban, talán érdekelnek a tapasztalataim.
Benyitok. Sötét. Csak a nagyképernyős tévén adott film fényei világítják meg a termet. Benn három sor.
Az egyik oldalon három kb. két méteres pad egymás mögött, a másik oldalon apró árnyékos beugrókban rövid padok. A szemem egy pillanat alatt megszokja a fényviszonyokat és azonnal feltérképezem a terepet. Négyen vannak benn. A középső sorban a pad szélén egy pasi ül, bámulja a tévét. A hátsó sorban egy félmeztelen srác, a „menetiránynak” háttal áll a pad előtt, nadrágja a térdén, a csípője lassan mozog, a srácból aki előtte ül – és minden bizonnyal szopja – csak annyi látszik hogy a keze a saját nadrágjánál matat.
Bemegyek, az utolsó sor mögötti „állóhelyekre” állok. A film szerintem mindig ugyanaz :) Pontosabban biztos hogy nem, de egyfolytában kigyúrt, fiatal srácok csókolóznak, aztán szopják egymást, utána dugás és hasra, mellre élvezés. De – most őszintén – kit érdekel! Tehát én hátul állok, kb. egy méterre tőlem szopja a majd’ meztelen srácot egy fiatal pasi aki közben a farkát veri.
Ajtó nyílik, bejön egy, alacsony, középkorú úr. Kopaszodó fej, világos zakó.
Biztos nem először van itt, mert azonnal odaáll a hátsó sor, közvetlenül a szopató meztelen csávóék mögé és nézi őket, miközben máris simogatja magát. A középső sorban ülő srác nagyon jól tudja mi történik mögötte, mégis csak néha egy pillanatra néz hátra, utána visszafordul és a keze folyamatosan mozog. Ajtó nyílik, a szopás megy tovább, a második sorban ülő srác összerezzen, megmerevedik, az alacsony úriember világos zakója világít a sötétben, de nem zavartatja magát. Bejön egy kb. ötvenes férfi, kicsit toporog, leül az egyik beugróba féloldalasan, néha – a rend kedvéért – nézi a filmet, de sokkal inkább a körülötte zajló akciókra fókuszál.
Ja, én közben a lehúzott sliccemen keresztül simogatom a félig álldogáló farkam. Már kinéztem a második sorban ülő srácot, csak még várok. Picit még a fényviszonyokról. Ahogy említettem csak a film világítja meg a termet. Az első sorba nem érdemes ülni, sőt az baki, mert ott vagy a legjobban megvilágítva. A második, harmadik sorban és mögötte már a padok háttámlája is árnyékot vet, így oda rendesen belátni szinte lehetetlen. A sorok közötti „folyosó” jól megvilágított, így pl. a legutoljára bejött ötvenes farkának a sziluettje, ahogy féloldalasan ül nagyon jól kivehető.
Veri.
A szopó pár gyakorlatilag semmit nem kockáztat. Az arcuk nem látható, de még a farkuk sem, hiszen minden árnyékban van. Közben – most veszem észre, hogy – a fehér zakós ember időközben mellém került, a bal oldalamon a vállunk szinte már egymáshoz ér. A lélegzését is hallom már, szemem sarkából látom hogy egyfolytában felém fordul, de én akkor nézek vissza rá amikor tudom hogy nem néz – játék ez ilyenkor :). A meztelen srác szopása még mindig tart, a második sorban ülő nézelődő srác egyfolytában csak hátra bámul, valószínű, hogy nem akarja észrevenni a másik oldalon féloldalasan ülő urat.
Tudom, hogy legszívesebben hátrajönne, de mégse meri Na jó, mutatok valamit neki! ,) Nem várok, bal kezemmel odanyúlok a fehér zakós úr sliccéhez, benyúlok, a farka az alsógatyában van, elő akarom venni, de nem engedi, így ott matatok tovább. Közben ő is elkezdi keresni a farkam amely már kibújt a sliccből, de ritka bénán kezdi markolászni, inkább elhúzom magam és eközben már el is élvezett. Kitessékeli a kezem a gatyájából, halványan látom, hogy zavartan mosolyog, egy köszönömöt súg, gyorsan felhúzza a sliccét és már el is sietett.
A beugróban ülő ötvenes nagy hörgések közepette elélvez. Mindenki odafordítja a fejét, de ebben a pillanatban már szinte rohanva hagyja el a termet. A hátsó sorban a meztelen srác abbahagyja a szopatást, de valószínű, hogy a srác aki eddig szopta mehetett el, mert – az árnyékokból úgy tűnik – papír zsebkendők sokaságával próbálja a hasát suvickolni. A meztelen srác, már csak félmeztelen, leül a szopó srác mellé, sugdolóznak kicsit, aztán a pasi aki szopta kimegy. Hárman maradtunk. A félmeztelen, valószínű pihen, de látszik a mozgásból, hogy a farkát veri.
A második sorban ülő srác még mindig egyfolytában felém fordulgat, miközben jobb keze mozog, de nem mozdul, csak felém fordul, néz, visszafordul. Már kezdek türelmetlen lenni, kicsit kijjebb állok a padok közötti folyosóba, hogy a fény megvilágítsa a farkam, újra felém fordul, néz, visszafordul. Na jó, nem várok. Amikor újra felém fordul intek hogy jöjjön már.

Tudtam hogy csak erre várt, azonnal felpattan. Én behúzódom az árnyékba, jön, odaáll a fasza meredezik, amit azonnal elkapok, de ő se tétlen, már markolja is az enyém.
Jó illata van a srácnak, érezni, hogy nem rég zuhanyozhatott, letérdelek és azonnal bekapom a farkát. Kő kemény, érzem, hogy a zacskó és a környéke borotvált, nagyon izgató. Ütemesen jár a fejem, a bal kezemmel a fenekét fogom és mozgatom, hogy minél mélyebbre tolja. Hál’ istennek nem olyan nagy mérető, pont jó. Próbál közben lehajolni hogy ő is hozzám férjen, de nem szeretném. Most én akarom leszopni a kemény, jóízű faszát. Talán nem csinálhattam olyan rosszul mert még egy fél perc és elmegy.
Okosan (rutinosan) kirántja a farkát a számból, félhangos nyögésekkel spriccel, csak spriccel, csak spriccel és még mindig jön! Úristen mennyi! :) Akar valamit mondani, de csak mosolygok, megsimogatom a vállát, ezzel már tudja, hogy mehet ha akar. Akar, amit nem is bánok. Szia-szia! Kinézek a beugróból, a félmeztelen srácot felcsigázhatta hogy mi történt a sötétben, mert néz. Időközben egy új „mozinéző” érkezett, aki beült a második sorba. (Vajon hogy nem tűnt fel :) ) A farkam áll keményen, lassan de szorgalmasan fejem is, viszont a félmeztelen srác valahogy nem jön be.
Az új srác a második sor közepére ült, nem néz hátra de úgy sejtem hogy kb. harminc körüli, kicsit testes lehet. Csak ül mereven. A félmeztelen srác feláll, odajön hozzám, miközben a farkát simogatja, de a fejemmel intek neki, hogy „kösz, nem” – halvány mosoly, felveszi a pólóját és kimegy. Ketten maradtunk. A srác még mindig (látszólag) mozdulatlanul ül, én verem. A pad nyikorog kicsit, de még egyszer sem fordult meg. Na jó, ha már vette magának a fáradtságot hogy eljött egy szexmoziba akkor remélem nem azért van itt mert véletlen ide keveredett, hanem célirányosan.
Előrébb lépek, a második sor mellé, de csak megállok a pad végénél és nézem. Most épp olyan film megy ami a szokottnál sötétebb, így sokkal kevesebbet látni, de biztosan tudom, hogy tudja, ott vagyok és bámulom. „Legalább valami jelet adj! Légyszi!” – gondolom és rám néz, de szinte azonnal el is fordítja a fejét. Hát akkor talán nem vagyok szimpatikus, visszamegyek a „helyemre”, recskázok tovább, nézem a filmet, de megint megfordul, vissza, újra, vissza. „Na, mégis ő
” Amikor újra hátranéz, intek neki, hogy jöjjön hozzám – a második sorba hadd ne üljek már be! Lassan feláll, matat picit és tétován megindul. Most látom, hogy öltönyben van, fehér ingben és neki is friss illata van. Féloldalasan mellém áll, mintha véletlenül keveredett volna oda és nézi a filmet. Nem bánom hogy ilyen félénk, vagy kezdő, ez sokkal inkább beindít.
Én felé fordulok és a jobb kezemmel keresem a sliccét, ami – természetesen – le van húzva, benyúlok és keresem a bejáratot.
A boxergatya nem a legideálisabb ilyen felfedezésekhez de feltalálom magam és már meg is érintem a félkemény, de a kéjnedvektől lucskos makkját. Ez nagyon beindít, elkezdem kapcsolni az övét, gombolni a nadrágot és már tépem is le róla. Hagyja magát, sőt tovább nézi a filmet. Biztos vagyok benne, hogy zavarban van, épp ezért akarok még ügyesebb lenni. A nadrágját letolom a térdéig és elé térdelek. Nem kapom be azonnal, csak nyalogatni kezdem amire halk nyögésekkel válaszol. Tetszik neki. Akkor nekem is.

A kezem nem is használom, a fenekét markolászom, de akkor már tolom a torkomig a farkát. Tetszik neki. Elkezd terpeszteni, így az ujjam hegye a segge markolászásának közben hozzá-hozzáér a segglyukához. Tetszik neki. Nem csinálok többet, nem kezdem el ujjazni, azért egy moziban mégse. Szopom, szopom folyamatosan és egyszer csak felállít. Odahajol és megkérdezi „Bekaphatom?” – csak mosolygok, visszamosolyog, leguggol és elkezdi nyalogatni a farkam, aztán szopni. Ügyesen csinálja, nem profin, de ez a jó.

Mielőtt elmennék felállítom, ugyanazzal a lendülettel térdelek én le és ott folytatom ahol abbahagytam. Szopom rendületlenül, a fenekét markolom. Lehajol, azt súgja „mindjárt elmegyek” – de nem szólok, csak folytatom tovább, és tényleg, még pár pillanat és érzem, hogy a számba élvez. Kicsit remeg még, a farka még mindig a számban, a nyelvemmel finoman simogatom, megvárom hogy megnyugodjon. Felállok, ő zavartan elkezd öltözködni. Kész van, zavartan mosolyog, téblábol előttem, nem tudja mit mondjon.
Átérzem a helyzetét, pár hónappal ezelőtti önmagamat látom. A hátára teszem a kezem, mosolygok és kis nyomással a tudtára hozom, hogy minden OK, menjen ha akar. Köszönés nélkül megy. Tovább mosolygok… Egyedül maradtam, sehol senki, de már nagyon késő is van. Ilyenkor már nagyon ritkán jelenik meg valaki. Most nem vágyom orgazmusra, összeszedem magam, kimegyek a hűvös utcára. Veszek egy gyrost. Indulok haza. Mosolygok....
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Szép testek gyönyörkész képeit nézegetem, egyre hatalmasabb bennem a vágy. Testem érzéki élvezetre vár, magam vagyok: A chaten dumcsizok Veled, centik, parák röpködnek át az éteren, elképzellek egy srác, vagy férfi vagy, fiu vagy éltesebb úr, gondolatban veled vagyok.


Tudom Te is arra vágysz amire én, átélni újra és újra az érzést: élvezz velem: Akarom hogy akarj, kívánom hogy kívánj, élvezem, hogy élvezed. Igen, leütsz egy billentyűt, s rajtam, s rajtad is egyre kevesebb ...

Erotikus Chat

Az első történetemre visszakell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazá...

A sok sperma

Neten ismerkedtünk meg, ő is egy fiatal, 25 éves bi srác. Leveleztünk, megbeszéltünk egy találkát. Először csak átlanános dolgokról beszéltünk, majd a szexről. Pár perc múlva már csókolóztunk, szinte ledugta a nyelvét a számba. Említette, hogy szeret a nyelvével munkálkodni. Én passzív vagyok, ő aktív. Pár perc csókolózás után már állt a farkam. Aztán a nadrágjába nyúltam, éreztem neki is keményedik. Gondoltom kiveszem, és elkezdem szopni. Szép, és nagy farka volt. Szoptam vagy 10 percig, aztán ...

Közben a farkammal játszott

Még fiatal iskolás voltam amikor az egyik osztálytársam meglesett amikor pisilni mentem.Mikor elővettem a fütyimet és elkezdtem pisilni odajött és előrenyúlt megfogta a farkam és bekapta. Én annyira meglepődtem,hogy nem tudtam abbahagyni a pisilés t és a száját telepisiltem. A barátom egyszerüen lenyelte és még követelt többet is. A dumája olyan hangos volt,hogy a közelben levő mamája aki meztelenül napozott odajött és megnézte mit csinál a fia. Mikor megláttam abbamaradt a hugyozásom és a farka...

Gay pisi és biszex sztori

Eddig csak csajokkal sexeltem de évek ota felizgulok egy sexy srác látva meztelen.Regota masztuzom meleg,bisex filmekre,ujjazom seggem es spermam izlelem sokszor!!!Parom 5éve velem es neki vallottam be h szeretem ha ujjaz es ezt mindig meg is teszi.Vett nekem egy 11/3as vibratort maganak 18/5cm es ritkan de hasznalja nekem a kicsit parszor.Magamnak sokkazor dugtam be.Soha nem mertem becallani hogy vonz es izgat ha faszt szopni latok ill. Ha fiuk basszak egymast!!!
Mindegy.....egyik este e...

A meleg lebukás



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak