Szexeltem a haverommal


Én Bence vagyok, egy átlagos, 17 éves fiú. Van egy barátom, akit Gergőnek hívnak.
Körülbelül 3 éve ismerkedtünk meg, és úgy tekintettem rá, mint a legjobb barátomra. De ez egy nap megváltozott.
Egyedül voltam otthon, és éppen maszturbáltam. Egyszer csak beugrott Gergő képe az agyamba. Fúj, ez undorító, gondoltam. Elhessegettem a képet, de mindig mikor elkezdtem volna kiverni, visszajött. Gondoltam, ez így nem fog menni, ezért berakta egy pornót, és arra csaptam ki. Már éppen élveztem volna el, mikor újra beugrott a képe. Már túl késő volt, hogy abbahagyjam: elélveztem. Egy fiúra. Aki a legjobb barátom .Hogy fogok ezek után a szemébe nézni. Feltakarítottam a spermát, majd elmentem leckét írni. Gondoltam, az majd segít. A következő napokban minden maszturbálásomnál előjött Geri képe. Ezeket először mindig elhessegettem, de aztán már nem, sőt, egy idő után már direkt arra gondoltam, hogy én és Ő kényeztetjük egymást, orálisan, kézzel, mindenhogy, ahogy lehetett, és észrevettem, hogy ezen gondolatok hatására nagyobbat élvezek. Egyszer aztán Geri nálunk aludt. Én és Ő aludtunk egy szobában, öcsém átment a szülők hálószobájába, húgom pedig a saját szobájában aludt. Geri és én is aludtunk. Egyszer, hajnali 2 körül felkeltem, mert erotikusat álmodtam. Gondoltam, gyorsan kiverem, aztán gyorsan visszaalszom. Igen ám, de egy ággyal felettem ott aludt Gergő. Ekkor egy merész ötlet futott át az agyamon: rá fogok élvezni. Először meghátráltam ettől, hogy mi van ha felébredne? De aztán össze szedtem minden bátorságomat, felálltam,f elkapcsoltam a szoba másik felén található kislámpát, Geri mellé álltam, és elkezdtem kiverni. Már 5 perce csinálhattam, mikor megfordult, legurult róla a takaró, és észrevettem,h ogy a pizsama nadrágján van egy lyuk. Szerencsétlenségemre (vagy szerencsémre?) a péniszénél volt a lyuk. Na most, nyeltem egyet, leguggoltam, nagyon óvatosan lehúztam róla a nadrágot, és ott feküdt nekem deréktól lefele meztelenül. Nem bírtam ki, hogy ne fogjam meg. Megfogtam. Szőr alig volt a farkánál, de már azért lehetett látni. Nem volt túl nagy farka, de szép volt. Elkezdtem, nagyon óvatosan, húzogatni a fitymáját. Először még nem teljesen, de aztán már teljes egészében felhúztam neki. Láthattam kicsi, rózsaszín makkját. Végigsimítottam rajta az ujjam. Majd fél perc múlva, észrevettem, hogy elkezdett felállni a szerszám. Ahhoz képest, milyen kicsi volt, elég nagyra megnőtt. Közelebb hajoltam, majd megnyaltam neki. Éreztem, hogy már előváladékozik neki. Gondoltam, ha idáig eljöttem, nem állhatok meg, majd egy hirtelen, határozott mozdulattal tövig bekaptam neki. Először csak lassan, majd kicsit begyorsulva szoptam. Szokatlan, de kellemes íze volt a farkának. Így szoptam Őt pár percig mikor észrevettem, hogy farkából folyik a sperma. Jesszusom ez elélvezett – gondoltam - gyorsan vissza a ruháját, le a lámpát és vissza az ágyba! Mikor visszafeküdtem, gyorsan kivertem még magamnak. Mondanom sem kell, kb. fél perc alatt elélveztem. Így aludtam el. Ezután az alkalom után direkt kihasználtam minden lehetőséget, hogy Geri nálunk aludhasson, vagy én náluk. Egyszer aztán én és az öcsém náluk aludhattunk(egy társasházban lakunk,különböző lakásban).Már épp a lefekvéshez készülődtünk, mikor az jutott eszembe, hogy miután leszoptam, én is leszopatom vele magam. Csak persze úgy, hogy Ő közben alszik. Mikor Máté (az öcsém) és Geri elaludt, óvatosan lehúztam róla a takarót, deréktól lefelé levetkőztettem, majd óvatosan elkezdtem cumizni. Pár percig csináltam, majd mikor elélvezett, számban elraktároztam az összes spermát, gatyáját és takaróját visszahúztam, majd leültem a matracomra (ezen aludtam). A számban lévő spermáját kóstolgattam, és észrevettem, hogy milyen édes és finom volt. Ezen azért csodálkoztam,mert egyszer már megkóstoltam a sajátomat, annak pedig igen kellemetlen íze volt. Kicsit játszadoztam vele a számban, majd lenyeltem, utána pedig lehúztam a pizsama nadrágom, felültem a szájához, majd óvatosan beledugtam az egész farkam. Nagyon lassan elkezdtem előre - hátra mozgatni a farkamat a szájában. Már majdnem elélveztem volna, mikor elkezdett forgolódni. Én nagyon megijedtem, beugrottam a matracomba, felhúztam magamra a takarót. A gatyám visszahúzására már nem volt idő. Geri felült. Kicsit szétnézett, majd nekem háttal visszafeküdt. Hú-gondoltam - ezt most nagyon megúsztam. Mivel már ugye esélytelen volt, hogy újra leszopathassam magam, ezért gyorsan kivertem magamnak. Elég gyorsan elmentem. Másnap reggel én felébredtem, Geri már reggelizett, öcsém még aludt. Mi ketten felöltöztünk, majd lementünk a kertbe. Mikor leértünk, elkezdtünk hintázni. Bence, kérdezte-tudod mit álmodtam?
- Mit - kérdeztem kicsit aggódva-?
- Azt, hogy valakit leszoptam.
- Mi? És ki?
- Azt nem tudom.
- De tudod mi a fura?
- Na mi a fura?
- Az, hogy ezt az egészet nem is találom undorítónak.
- Őőő, te meleg vagy, kérdeztem?
- Nem, nem vagyok meleg, de valamiért ezt izgatónak találom – mondta.
-Tudod - mondtam - én is álmodtam már hasonlót, de én se találtam undinak.
- Te is izgatónak gondoltad- kérdezte?
- Hát. Igen. Mondjuk.
- És Bence, kíváncsi vagy arra, hogy milyen szopni? (szerintem Ő is kívánt engem)
- Hát, egyszer azért kipróbálnám.
- Én is – mondta.
- Geri - kérdeztem - ezzel most arra célzol, hogy, mi, tudod?
- Hát-mondta-ha akarod.
- Hát, Geri,nem is tudom. Csak egyszer próbáljuk meg, kérlek!
- Na jó. És hol?
- Gyere – mondta. Volt az udvarunkon egy fa. Azon pedig volt egy faház. Oda vitt fel. Szerencsére az ablakok pont úgy voltak megcsinálva, hogy senki sem láthatott minket.
- Hát akkor, kezdjük-mondtam.
- Ki kezdje-kérdezte?
- Kezdem én - mondtam.
- Erre Ő leült a sarokba, deréktól lefelé levetkőzött, majd én elé térdeltem. Ott volt előttem imádatom tárgya, amit most már szabadon kényeztethetek. Elkezdtem nyalogatni, hogy kicsit felizgassam Őt. Mialatt nyaltam, pénisze teljesen felállt. Megfogtam, majd egyre erőteljesebben nyaltam. Lehúztam a fitymáját, majd a makkját kezdtem el kényeztetni. Először csak nyalogattam, majd (most még csak a makkját) finoman bekaptam. Szopó mozdulatokkal kényeztettem, közben a nyelvemmel nyalogattam. Majd fél perc nyalogatás után szépen lassan, de tényleg nagyon lassan, elkezdtem lejjebb haladni, majd pár perc múlva egész nemi szerve a számban volt. Mikor már úgy éreztem, hogy többet nem tudok bekapni, begyorsítottam, és úgy szoptam. Néha kivettem a számból, akkor kezemmel vertem neki. Pár percig szoptam, majd elélvezett, olyan hangos volt, hogy egyik kezemmel muszáj volt befognom a száját, mert különben azt hihették volna, hogy valakit épp megölnek. Összes spermáját kiszívtam, majd vettem egy nagy levegőt, és azzal a számban megcsókoltam. Nem nagyon ellenkezett. Közben félmerev farkát veréssel próbáltam feléleszteni. Fél percig csőröztünk, majd én is félmeztelenre vedlettem,leültem, Ő lehasalt a lábaim közé, és elkezdett szopni. Nem hagyott időt, egyből olyan vadul szopott, mint ahogy én Őt a bemelegítés után. Az élvezet hatására halkan elkezdtem nyögdécselni. Pár perc után elélveztem, majd tele lőttem a száját. Hatalmas mennyiségű sperma hagyta el a farkam, sokkal több, mint 1-1 maszturbáció során. Szájában a nedűvel, Ő is megcsókolt. Most valahogy nem éreztem az ejakulátumom kellemetlen ízét. Miután abbahagytuk a csókolózást, felöltöztünk. A fejét az ölembe hajtotta, és így beszélgettünk pár percig. Egyszer csak megszólaltam.
- Figyelj, holnap után 13-17-ig senki sem lesz otthon rajtam kívül, ha akarod, folytathatjuk.
- Persze, hogy folytatjuk, nagyon jó volt ez a mai!
- Ok, ezt megbeszéltük- mondtam- majd egy forró csókkal elköszöntünk egymástól. Nehezen telt el az a 2 nap, de valahogy sikerült kibírni. Mikor kopogott, meg se szólaltam, hanem megcsókoltam. Mikor abbahagytam, a következőt mondtam.
- Vettem óvszert is, használjuk?
- Ja, használjuk.
Bementünk a szüleim hálószobájába, lefeküdtünk az ágyra, és egymásba gabalyodva elkezdtünk csókolózni. Ezt csináltuk bemelegítésként kb. 5 percig. Ezután szépen lassan elkezdtünk megszabadulni a ruháinktól. Mikor már csak az alsógatya volt rajtunk, elővettem a szekrényből az óvszert, amit odakészítettem.
- Használtál már - kérdeztem?
- Nem, még nem – mondta.
- Na, akkor figyelj, megmutatom, hogy kell. Levettem az alsógatyámat, kibontottam az óvszert,és felhelyeztem.
- Oh, ez egyszerű – mondta és felrakta magának. Ekkor elkezdtem lassan ,izgatóan szopni neki, hogy kellőképpen felizguljon. Láttam, hogy nagyon élvezi a dolgot, mert folyton csak nyögött. Percekig szoptam neki, majd elélvezett. Levettem az óvszerét, majd kilefetyeltem belőle az ondót. A farkáról is lenyaltam a maradékot. Megfogta a karom, magához húzott, majd érzéki csókolózásba kezdtünk, közben verő mozdulatokkal próbáltam újramerevíteni péniszét. Utána hátrafeküdtem, bemászott a lábam közé és elkezdett szopni. Nagyon gyengéden, profi módon szopott, a múltkoriak után rá se ismertem. Percekig kényeztetett engem, majd tele lőttem a száját, amit mind le is nyelt. Ezután hátradőltünk és csöndesen néztük egymást. Mikor felkeltünk, még órákig kényeztettük egymást, majd felöltöztünk, Ő pedig hazament. Azóta is többször lefeküdtünk egymással.
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

A történet mondhatnám úgy, hogy már az én gyermekkoromba kezdődik, de ez így obszcén volna. Az, hogy biszex vagyok, viszont 17-18 évesen tudatosult bennem, miután az egyik haverommal nemi kapcsolatot létesítettem egy átbulizott éjszaka után (amit később 3 alkalommal megismételtünk, amelyekből 2 alkalom teljesen józan állapotban történt).

A történetem valójában ott kezdődik, hogy napra pontosan egy hónappal a vártnál korábban, 2000. év októberének második felében, sajnos császárme...

A fiammal

Áron nem érti, hogy mi történik vele, hiszen már szinte minden haverjának volt már csaja, de neki nem, de nem is igazán vágyódik a lányok iránt. Miközben gondolkozik ennek okain, egyre inkább arra lesz figyelmes, hogy a lányok helyett a fiúkat nézi meg tüzetesebben és alkot róluk véleményt. Egyszerűen nem érti, hogy ez miért van így. Miért nem élhet „átlagos életet” úgy, mint a korosztályába tartozó többi fiú. Eltelik még 1 év, mire elkezdi sejteni a dolog okát, de megpróbálja erről...

A felismerés és a próbálkozás

A következő hetekben a korábbiaknál is sokkal több időt töltöttünk együtt, édes kettesben, hogy még jobban megismerhessük egymást. Aztán kb. 2-2,5 hónappal azután, amit már leírtam, megtörtént, amit most fogok leírni.



Arnold és én délután megpróbáltunk a tanulásra koncentrálni és ebben egymás segítségére lenni. Hát ez nem túlságosan volt sikeres. Hol ő simogatott engem, hol pedig én őt. Szóval igen keveset foglalkoztunk azzal, ami a célunk lett volna. Aztán megunv...

Bugyis Olika és a melegszex

Sziasztok.Ez két pasi sexulis együtlétéröl szól és ha nem érdekel vagy taszit ilyen történet,akkor ne is olvasd tovább.Nem vagyok nagy író,ezért elnézést kérek előre is. Ez a dolog egy meleg májusi napon történt meg velem 19 éves koromba.Középiskolába jártam és koleszos voltam.Utolsó nap volt a suliba és indulás volt hazafelé.De én ügyes voltam és lekéstem az utolsó buszt.Nem volt más választásom,mint elindulnom gyalog és reménykedni,hogy a stoppolásom sikeres lesz és felvesz valaki. Kb 1 órája ...

Autós homiszex

Reggel Ági ébresztette a fiút. Eloldozta a kezeit és kikísérte a fürdőszobába. Jót nevetett, amikor lecsatolta a fejéről a pántot és kivette Gézuka szájából a fasz alakú cumit.
- Nahát, igazi kis fasszopó lettél! – kiáltott fel nevetve és rácsapott a fiú seggére.
- Kérlek Ági, ne bánts! – könyörgött a fiú és leült pisilni.
Míg a WC-n ült Ági tanulmányozta a cumit.
- Tök jó! – mondta nevetve – Gyakorolhatod a szopást, nem fogsz visítani fenekelé...

A megalázó, pisis büntetés



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak