A középsuli
A középsulit a közeli kisvárosban jártam ki, hogy ne legyek bejárós, mert csak két átszállással tudtam volna csak bejárni így kollégista is lettem már az első évtől kezdve. A ki volt kollégista az tudja, hogy a zuhanyzáskor vannak szégyenlősebb srácok és kevésbé. Eleinte én is szégyenlős voltam mert azt hittem hogy nekem nagyon kicsi van, de az első időkben rájöttem hogy ez egyáltalán nem igaz, természetesen volt akinek nagyobb és kisebb volt nyugalmi állapotban mint az enyém. Mikor elsős voltam, volt egy végzős srác akit Lakatos Vinetunak becéztek, mert tényleg hatalmas farka volt. Középsulisként hamar lett barátnőm, csók tapi, és hasonlók de tovább nem jutottam a lányok terén. Elsősként kezdtem el kosárlabda edzésre jártam, barátkoztam össze Matyival aki velem párhuzamos osztályba járt a középsuliban. A kosárlabda edzések utána zuhanyzás öltözés már kicsit túlfűtött volt, csapdostuk egymást vizes törölközővel, rácsaptunk egymás vizes fenekére zuhanyzás közben, sokat ökörködtünk. Volt hogy álló farokkal zuhanyzott pár srác, őket kiröhögtük, de mikor nekem is felállt a forró zuhany alatt akkor már nem volt vicces :). Lényegében ehhez hasonló dolgok játszódtak le 4 éven keresztül az edzések után.
Matyi és én. (Edward )
11. korunkban Matyival megbeszéltük hogy edzés után még ott maradunk edzeni a terembe, vagy lemegyünk a suli konditermébe, a tanár megengedte csak a kulcsokat kellett leadni a portán, szóval jó fej volt. Hívtunk másokat is de nem voltak vevők, megy a buszom, tanulnom kell stb. Szóval ketten maradtunk. Egyik edzés után együtt zuhanyoztunk, láttam hogy Matyi farka áll, és elég sokat matat a farkánál a vízsugár alatt, nekem sem kellett sok én is hasonlóan simogatni kezdtem a farkam. -Kiverjük? Kérdeztem Matyit. -Felőlem! Válaszolta. Így a zuhany alatt mindketten élvezésik vertük a farkunkat. Utána egyikőnk sem szólt erről semmit úgy tettünk mintha nem történt volna semmi. Pár hét múlva ismét Matyi hozta fel hogy verjük ki a zuhany alatt. Belementem. Aztán ezek a közös hokik kezdtek rendszeresek lenni, de nem beszéltük róla. Tavasz környékén beszéltünk erről először Matyival hogy tulajdonképpen mi mit is csinálunk most. Lényegében megbeszéltük hogy a koliba nincs nyugodt hely ahol kiverhetnénk, így itt a legalkalmasabb, hogy ne wc-ben kelljen 3 perc alatt elvégezni a dolgot. Nincs ebben semmi rossz, hogy egymás előtt, nem vagyunk melegek stb. Ekkor jött fel a téma hogy akár egymásnak is kiverhetnénk, hogy jobb legyen. Megegyeztünk hogy egyszer kipróbáljuk aztán meglátjuk. Aznap felmentünk az öltözőbe, leültünk a padra letoltuk gatyát és keresztbe átnyúltunk egymás farkát kiverni. Hát nem kell sok egyikünknek sem hogy elévezzünk, furcsa volt a másik spermája a kezünkön, de nagyon spriccelve élveztünk. Így elkezdtük egymásnak kiverni zuhanyzóban tusfürdővel hogy jobban csússzon, aztán belejöttünk már pár perc alatt élveztünk el. 12.-ben hasonlóan lejártunk kosárlabda után a kondiba és maradtunk csak ketten. Mindkettőnknek volt barátnője, de egyikünk sem vesztette el még a szüzességét, már nagyon kanosak voltunk egy igazi szeretkezésre. Egyik alkalommal mikor egymásnak vertük Matyi lehajolt és bekapta a farkam, lefagytam... de élvezetes volt, elkezdett szopni, a szájába élveztem. Nem szóltam semmit sem, hasonlóan is leszoptam őt, számba élvezett. Erről sem beszéltünk egy jó darabig, majd megegyeztünk abba hogy ha nincs nő hát kielégítjük mi egymást. Így kezdtük el egymást szopni, de volt hogy egymás farkára élveztünk és még leszoptuk egymást. Szerencsére nem buktunk le soha, így ez a mi kis titkunk maradt. Matyinak körülmetélt farka van, nekem nem, mindkettőnk farka 17/5 körül van, nincs sok különbség, csak abban hogy nekem nagyobb a makkom. Érettségi után szinte nem is találkoztunk.
Volt még egy élményünk a középiskola alatt. (Matyi$Edward)
12-ben kosárlabda versenyre vittek minket Debrecenbe, úgy hogy ott is aludtunk az egyik koliban. Jó későn mentünk zuhanyozni, ketten voltunk a zuhanyzóban dumáltunk hogy szép Debrecen meg hogy mennyi esélyünk akármit is nyerni, szinte reflexszerűen matattunk a saját farkunk körül, így álló farokkal áztattuk magunkat a zuhany alatt, ekkor bejött még két srác, és zuhanyozni. Köszöntek aztán beálltak másik két zuhanyzóba. Arra lettünk figyelmesek, hogy az egyiknek szintén áll a farka, magas srác volt kb 15 cm farokkal, a másik srácnak nem láttuk a szerszámát. Mikor úgy úgy gondoltuk elég a pancsolásból, kiléptünk és elkezdtünk törölközni, ekkor láttuk hogy a másik srácnak is áll farka, mégpedig igen nagy volt neki kb 19 cm lehetett. (Sajnos a nevükre nem emlékszünk, de hogy érthetőbb legyen a történet a kisebb farkú legyen Zoli, a nagy farkú legyen Ricsi.) Mikor mentünk kifelé és köszöntünk, akkor Zoli odaszólt, hogy ha van kedvünk akkor menjünk fel a negyedik emeleti társalgóba ha van kedvünk dumálni. Mondtuk hogy holnap nekünk meccsünk lesz szóval pihenni akarunk. Ekkor Ricsi megszólalt egy két sör ezért belefér nem? Mondtuk, hogy nekünk nincs piánk. Nekik van szóval ha gondoljuk menjünk fel. Visszamentünk a szobába, ahol többiek még tomboltak szóval aludni nem nagyon lehetett, így úgy döntöttünk felmegyünk a negyedikre. A lépcsőházban megbeszéltük, hogy vajon mit akarhat a két srác, lehet hogy melegek és azért hívtak fel, azért sejtettük hogy nem csupa jó indulatból. Kicsit hezitáltunk, de meggyőztük egymást bármi is lesz mi nem vagyunk melegek, és ha lesz is valami az itt is marad a csajaink úgy sem tudják meg. Felmentünk a társalgóban nem volt senki, megbeszéltük várunk 5 percet aztán lelépünk vissza az a szobánkba, mentünk is lefelé lépcsőn, mikor szembe jött velünk Zoli és Ricsi. Valóban hoztak sört egy szatyorral és pálinkát is. Vissza felmentünk a társalgóba, elkezdtünk dumálni honnét jöttünk stb stb stb. Ők szakképzősök voltak már érettségi után, sztorizgattunk. Éjfél volt mikor már Ricsi mondta hogy menjünk be a szobájukba, mondtuk hogy okés. Kiderült hogy ők ketten laknak egy szobába. Bementünk ittunk még egy sört közbe a szex lett téma, kis szűz még stb, majd Zoli a leptopon berakott egy pornót, elkezdtük nézni mind a négyen néma csendben, majd Ricsi elkezdett matatni nadrágjában. Nem sok kellett és mindenki a nadrágjában markolászta a pöcsét. Matyi mondta, hogy bocs srácok de én tele vagyok kimegyek a wc-re, aztán kimentünk pisiltunk , ekkor már oldott volt a hangulat, Ricsinek leállva is nagy vaskor farka volt. Visszamentünk ekkor már szinte kihalt volt a koli, tovább néztük a pornót, nadrágot gatyát levettük, csak a póló maradt rajtunk, és vertük a pornóra. Zoli kérdezte hogy a szopással hogyan állunk? Elmondtuk hogy már szoptuk egymást, azt mondta a két fiú ha mi leszopjuk egymást akkor ők is, így felváltva szoptuk egymást egy kicsit, majd Ricsi leszopta Zolit, aztán fordítva. Zoli megkérdezte hogy őket is leszopnánk-e egy kicsit. Mondtuk, hogy igen, de ha ti is minket. Na ekkor felállt a két srác, mi letérdeltünk és elkezdtük szopni őket. Matyi Ricsit, Edward Zolit, majd fordítva szoptuk a két srácot. Aztán ők is felváltva szoptak minket. Ricsi farka nagyon nagy volt alig bírtuk a szánkba tenni, de ilyen kőkemény farkat még láttunk. Zoli teljesen bekapta a farkunkat, akkor mélytorkoztak minket először. Aztán megbeszéltük, hogy most élvezésik szopjuk egymást. Edward Ricsit szopta élvezésig, Matyi pedig Zolit, aztán pedig fordítva élveztünk mi is két srác szájába. Mindkettőnknek hatalmas élmény volt. Aztán megbeszéltük hogy erről egy szót sem stb stb. Másnap rohadt fáradtak voltunk, de még egy éjszakát ott aludtunk, délután összetalálkoztunk Zolival és mondta ha van kedvünk akkor ma este is átjöhetünk. Átmentünk, és belecsaptunk a lecsóba, arra emlékszünk hogy mindenki szopott mindenkit, a végén pedig úgy élveztünk el, hogy egymás farkára élveztünk. Aztán egy zuhany, és ismét vissza mentünk szopni, szopatni. Egy felejthetetlen élmény volt.
Középiskola alatt ennyi történ velünk. Más egyetemre kerültünk, de ha lesz még időnk akkor leírjuk, hogy ott mi történt velünk, majd ismét hogyan találkoztunk.
Üdv Matyi és Edward.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Talán három hónapja voltunk együtt, amikor kidobott a csajom. Akiről azt hittem, hogy tényleg ő az Ő. Az igazi. Meg minden ilyen, amit elképzel az ember tizenhat évesen, némi tapasztalattal, de még túl sok idealizmussal, egy rózsaszínű szemüvegen át. Tényleg szerettem. Aranyos volt, kedves, bírtam a humorát és valami rohadtul szexi jelenség volt. Minden porcikáját imádtam. Aztán egyik este jött a derült égből a villámcsapás. Én már tervezgettem, hogy hétvégére kitalálok egy közös tóparti, ottalv...
Az első csók Nem lehet boldog ember az, akinek titkai vannak. Kisebb titkokból lehet néhány, de azok nem számítanak, mert tét nélküliek. Nem is igazi titkok ezek, nevezzük inkább - legyünk optimisták - még ki nem derült meglepetéseknek!
A nagy titkok viszont felőrlik az embert. Munkában, magánéletben, családon belül a titkok rombolnak. Bizalmat, szeretetet, kedélyállapotot, mindent. Rátelepszenek a maguk környezetére és átitatják valami romlottsággal az egészet. A munkát, a családot, a szerelm...
amikor két fiú között történik valamiA legutóbbi dolgokra idén január 17-én este került sor. Én valahol nagyon vágytam már arra, hogy megismétlődjön a dolog. Úgy éreztem, hogy ő is úgy van vele, ahogyan én. Szóval úgy du. 4 körül érkeztünk mindketten vissza a koleszbe, ahol megpróbáltunk felkészülni a másnapra. Beismerhető, hogy ez nem volt túlságosan egyszerű, hisz Arni közelében sokkal inkább másra éreztem késztetést, nem a tanulásra. Aztán úgy fél 7 után, de még háromnegyed előtt elindult zuhanyozni. Még szerintem be sem lépett ...
Homoszex élmények, Olika a ratyimanA történetem mint manapság oly sok minden az interneten kezdödött. Mivel a házasságom elég hamar tönkrement és nem talált rám egy ujabb szerelem vagy társ, igy elég hosszu idön át egyedül neveltem a fiam, dolgoztam, majdhogynem megszoktam a magányt. Aztán hogy betöltöttem a 40et ujra elöjött h jó volna valakihez hozzábujni. A fiam már 17 elég idős hogy ezt megértse, sajnos kiskamaszként nem tudta elfogadni ha probáltam ismerkedni. Nyilván nem emiatt, de ez is közrejátszott, h egyedül maradtam il...
Zolika X JóapaMár akkor kicsit furcsálltam a dolgot, hiszen úgy köszönt el, hogy "valami szexi ruhába legyél... ja, és nincs itthon senki." Sokat szoktunk így beszélni, nem igazán vettem komolyan. Azonban felvettem azt a terepmintás térdnadrágot, ami nekem már egy picit kicsi, így feszült rajtam, de legfőképp a fenekemen. Múltkor is megjegyezte, hogy milyen szép, kerek fenekem van benne.
Mikor ajtót nyitott, feltűnt, hogy egy nagyon szexi farmer van rajta. Teljesen rásimul a combjára, de amikor háttal ...
Egyik haverom áthívott