Meleg Mike története
Én Mike vagyok! Nyáron múltam 20 éves! Lehet, hogy személyeknek sok lesz, de bizonyos személyeknek meg túl kevés!
Már 4-5 éves koromtól folyamatosan anyu mellett voltam, amikor főzött. 8-9 éves koromban már segíthettem is neki. 12-13 éves koromtól már magam is főztem néhányszor. 5 éves koromtól több sportágat kipróbáltam.
Kiskamaszként (kb. 6-9 osztályos korom között) csak barátnőim voltam. Egyikükkel vesztettem el a szüzességemet is.
A fordulat 10. osztályban következett be bennem, amikor egy új szobába kerültem beosztásra, ahol egy 9-es fiúval (Gergő) kerültem egy szobába. Gergővel már alig 1 hónap után olyan szinten közvetlenek voltunk egymással, hogy az engem meglepett. Az pedig még jobban, hogy összeállóban volt egy kép bennem, ami már az első találkozásunkkor kialakuló nagy összhangot illeti. Elkezdtem a fiú iránt valami olyasmit érezni, amilyet sohasem gondoltam volna, hogy bármikor érezhetek egy velem azonos nemű iránt. Félévi kiosztása után az egyik este úgy döntöttem, hogy nem várok, hogy ő kezdeményezzen (ugyanis voltak arra vonatkozó jelei). A kollégiumban két zuhanykabin volt, de úgy, hogy a 'tálca' egyben volt. Így, amikor ő beállt az egyikbe, akkor én beálltam a másikba. Nem sokkal később felajánlottam neki, hogy megmosom a hátát. Ő is megmosta az enyémet. Közben elkezdte csókolgatni a hátamat, a nyakamat és az arcomat. Ekkor kinéztem jobbra. Abban a pillanatban összefonódtak ajkaink. A szívem olyan hevesen vert, mint még soha. A smárt úgy élveztem, mint a korábbi barátnőimmel sosem. Egyszer csak azt vettem észre, hogy Gergő előtt térdelek, és már a péniszét kényeztetem a számmal. Érdekes érzés volt az, ahogy egyre jobban a számban volt a farka és szoptam. Az is érdekes volt, amikor végre a számba élvezett. Isteni érzés volt, hogy nyelhettem a forró, kicsit édes, de mégis sós nedűjét, ami a nemi szervéből származott. Sajnos aznap este nem történt több!
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Nem is olyan régen voltam moziban, talán érdekelnek a tapasztalataim.
Benyitok. Sötét. Csak a nagyképernyős tévén adott film fényei világítják meg a termet. Benn három sor.
Az egyik oldalon három kb. két méteres pad egymás mögött, a másik oldalon apró árnyékos beugrókban rövid padok. A szemem egy pillanat alatt megszokja a fényviszonyokat és azonnal feltérképezem a terepet. Négyen vannak benn. A középső sorban a pad szélén egy pasi ül, bámulja a tévét. A hátsó sorban egy félmeztele...
Mozis orál történetTörténetem úgy kezdődik, hogy elmentem dolgozni messze otthontól. Munkám jó volt nem megerőltető, így minden este maradt időm és energiám, hogy kimozdulhassak, kocsmázzak, sörözzek, csocsózzak. A szokásos kocsmába szinte mindig ugyanazok az emberkék jártak, így egy kis idő múlva összeismerkedtem jó pár emberrel.
Az egyik közölök David volt rendes fickó, mindig fogadtunk egy italban, hogy aki veszít, az fizet és nem játszott túl jól, így szinte minden este betintáztam. Így teleltek a hetek...
A barátom lepippantott18 éves voltam és szűz. Még soha nem voltam senkivel, de nagyon vártam amikor eljön a nagy nap. Nem volt sajnos testvérem, így elég sok unalmas napot töltöttem a szüleimmel. Az egyik hétvégén strandolni mentünk egy termálfürdőbe én ilyenkor sokat maradtam egyedöl, nem akartam anyucival és apucival égni, inkább nézegettem a csajokat. Nem vonzódtam a fiúkhoz, de már kamaszként annyira kanos voltam, ha a szexel kapcsolatos dolog jutott az eszembe rögtön merevedésem lett. Bementem egy fedett uszodai...
Az első egy fiúvalVan nekem egy nagyon jó barátom, akivel már 6 éve ismerkedtem meg. Közös hobbink a fotózás, azon belül is a vasútfotózás. Ez a speciális hobbi rengeteg kirándulással jár országszerte. Ádám - a kis imádatom tárgya - egy 180 centi magas, 70 kilós, 25 éves fiú. Tömegében egy deka felesleg sincsen, mivelhogy úszással, bicajozással és TRX edzéssel tartja karban csodás testecskéjét.
2011-ben - egy verőfényes áprilisi napon - 3 napos fotózásra adtuk a fejünket Tamási kör...
Homoerotikus fantáziákEz a történet Erik barátom farkáról és rólam szól. Erik egy csendes szexi fiú volt az osztályban, legalábbis nekem nagyon bejött főleg ez utan a sztori utan.
A sztorihoz tudni kell rolam hogy nagyon izgat ha valaki komuves dekoltazst villant,ezert szoktam en is es imadom ha a fenekem nezik a fiuk(mert hogy inkabb ok szoktak).Szoval a suliban fizika ora volt en meg nagyon fel voltam izgulva es egy lopott pillanatban amikor a padtarsam Erik nem figyelt oda gyorsan lehuztam a...
Anal es oral szextörténet