A barátom lepippantott


Történetem úgy kezdődik, hogy elmentem dolgozni messze otthontól. Munkám jó volt nem megerőltető, így minden este maradt időm és energiám, hogy kimozdulhassak, kocsmázzak, sörözzek, csocsózzak. A szokásos kocsmába szinte mindig ugyanazok az emberkék jártak, így egy kis idő múlva összeismerkedtem jó pár emberrel.
Az egyik közölök David volt rendes fickó, mindig fogadtunk egy italban, hogy aki veszít, az fizet és nem játszott túl jól, így szinte minden este betintáztam. Így teleltek a hetek, Dávid szinte minden nap ott volt a kocsmában, ahogy én is.
Csocsózás közbe láttám, hogy bejön két lány két fiúval. Az egyik lányon rögtön megakadt a szemem, szőke, vékony, magas, gyönyörű arc. Oda is súgtam Dávidnak: "azt nézd milyen csaj" és játszottunk tovább, miután a meccset lejátszottuk odajött a két srác, hogy kihív minket. A kihívást természetesen elfogadtuk. A két lány is odajött hozzánk, egyből hevesebben vert a szívem és zavarodottan, de a nyerni akarás erősebb volt bennem és a játékra figyeltem. Meccs után David kihívott cigizni és kikért egy-egy jägert és sört. Kint az utcán szívtuk a cigit és megkérdezte tőlem, szoktam-e füvezni. Hát nem vagyok egy nagy füves, de a pia és a jó hangulat miatt kedvem lett hozzá és a válaszom az volt, ritkán, de most épp kedvem van hozzá.
Így szólt, a lakásomon van, menjünk fel hozzám. Mondtam neki remek, hívjuk a 2 srácot meg a csajokat, de Dávid ridegen azt felelte, nem is ismerjük őket és nincs is annyi füvem. Ezzel nehezen tudtam vitába szállni. Megittunk egy kicsit, majd elindultunk hozzá.
Mikor megérkeztünk hozzá elkezdte keresgélni a kulcsát. Ezen a ponton már rendesen volt a fejünkben, de egy idő után megtalálta és kinyitotta az ajtót ami szemben volt, hogy Dávid barátom nem a rendcsinálás művésze, szanaszét hevertek a cigik, ruhák, telefon a földön és neki állt kutatni, majd előállt a fekete dobozkával, majd papírt tépett én közben elkezdtem széttépni a cigimet és kivettem a dohányt majd odanyújtottam Dávidnak.
Minek a dohány kérdezte.
Fűhöz válaszoltam.
Neeem kell az bele, válaszolta fölényesen. Majd papírba tette a füvet, látszott rajta a rutin és Pik-Pak megtekerte, majd megnyálazta és összeragasztotta. Odaadta nekem. Meggyújtottam és jól beleszívtam. A tüdőm majd leszakadt, pár slukk után átadtam. Dávid lekapcsolta a villanyt és bekapcsolta a tv-t, valami hülye mesét és azt néztük és a jointot pár slukk után átadtuk mindig egymásnak. A fű elfogyott, feküdünk az ágyon, elkértem a távirányítót, kapcsolgattam a tv-t.
Egyszer csak azt érzem, hogy egy kéz megmarkolja a golyóimat. Fel sem fogtam mi történik velem. Ez a magas, izmos gyerek épp markolja a golyómat? Gondolat után rá mordulok "Hé haver farkamat fogod", de Dávid nem válaszolt. Hé, haver, megfogtad a tököm, mondtam neki mérgesen. Dávid hagyd abba, de ö rám se hederít és megfogja a kezem és kitépi a kezemből a távirányítót, majd kikapcsolja a tévét.
Zavarodott vagyok, nem tudom mi történik velem, teljes a sötétség. Keze a pólóm alá téved, de most már a mellemet is simogatja. Fű, az ital és a teljes ledöbbentségtől mozdulni se tudok csak fekszem. Az egyetlen dolgot, amit érzek, az az érdes kéz, ami a mellkasomtól lassan, de fokozatosan egyre lejjebb kúszik, már a köldökömnél van, de kör körös mozdulattal megállíthatatlanul halad lefelé.
Nadrágszíjam megállítja a kezét. Ujjai összeragadja, a csuklóm, és egy rántással felhúz. Az ágyon ülök, de nem látok semmit.
Dávid tapogatja, a pólóm majd egy mozdulattal leszedi, a szobában hűvös van, libabőrös vagyok.
Majd két keze a vállamra téved és végig simítja. Keze most már a hónaljam alatt van. Lassan hozzászokik a szemem a sötéthez és sziluettjét már sejteni tudom. Hónaljam alól elindul keze, végigsimítja bordáim, majd keze az övemre fókuszál. Mintha álmodnék, nem mozdulok, mintha egy merev bábú lennék, csak ülök az ágyon, velem szemben Dávid aki az övemmel babrál. Az öv megadja magát és kinyitja.
Következő akadály a nadrággombom, lassan nyitja ki. Kinyitja, megfogja a bal vállam és hátratol, ismét fekszem az ágyon. Lehúzza a sliccem és elkezdi a nadrág szárát húzni, de a nadrág nem mozdul. Erre én megemelem a csípőmet. Ezután a nadrág csúszik, és csúszik, Dávid húzza.
Következő, amit hallok egy halk puffanás.
Tudom, hogy a nadrágom az. Bokszer alsóm megfeszül farkam érzem, hogy merevedik, közben libabőrös vagyok és beleborzongok. Dávid gyorsít és benyúl a Bokszeralsómba, majd két ujjával megfogja makkom és a bőrt le-fel kezdi húzni. Jól esik, meglepődök magamon, de az érzés jó.
Most hagyjam vagy ne? - ilyen gondolatok járnak a fejemben, mire megfogja az alsóm szárát és lehúzza a térdemig. A farkam teljesen szabad, érzem a szoba hűvösségét, de Dávid erre rámarkol, másik kezét a vállamra teszi és elkezdi keményen markolni és verni egy idő után vált és megfogja balkezével. Elkezdi verni erre nincs mit tenni felsóhajtok.
Dávid megszólal.
Te balkézzel vered?
Tovább csinálja egyre gyorsabban és gyorsabban veri, a farkam mire már gyorsabban nem tudja verni, elkapja kezével golyómat hirtelen megijedtem. Rákiáltok, mit csinálsz??? Erre ö azt válaszolja, jó lesz, ne félj, a golyóimat elengedi. Egyik kezét a mellemre teszi, másik a combomon van. Fogait érzem makkom hegyén, megrándulok, majd látva reakciómat újra ráhelyezi száját és makkom hegyén szájának a melegét érzem, de nem hagyja abba, egyre mélyebbre megy.
Erre megemelem csípőmet és hallom, ahogy hörög, ráteszem kezem a fejére és simogatom a haját, csípőm mozgatásával baszom a száját, leveszi mellemről kezét és megfogja farkam. Abba hagyom csípőm mozgatását, erre ő belelendül és keményen szop. Dávid utána elfáradt.
Már nem mozgatja, fejét csak tartja, hímtagomat a szájában, az egész cerkám a szájában van és elkezdi szívni olyan erősen mintha, leakarná szakítani.
Egy kis idő múlva felemeli fejét, farkamat kiengedi a szájából, érzem a nyálat a farkamon. Mikor mész már el?
Miután ez elhangzik rögtön folytatja a dolgát. Feje hevesen mozog, érzem, hogy már közeleg a vég, megfeszítem magam.
Már tudom, hogy mindjárt elmegyek, még jobban összehúzom magam, mély levegőt veszek, mire farkam elkezd lüktetni. Hallom, ahogy Dávid köhög mikor valaki valamit félrenyel. Beleélveztem a szájába, Dávid folytatja addig, míg teljesen lelankad a farkam.
Kezemet a farkára helyezi. Rajta van a nadrág, de érzem hogy kőkemény. Most te jössz, mondja. De ezt már nem és felöltözök és angolosan távozok.
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Egy ideje már tudtam, hogy biszex vagyok, és voltak is már szolidabb fiús kalandjaim. Ennek ellenére titkoltam. Senki sem tudta rólam. Egy ideje már pesten éltem, és egy baráti társaság útján megismertem egy meleg párt. Jó fejek voltak, barátságosak. A fiús szex tabu téma volt köztünk. Tiszteletben tartották, hogy elméletileg hetero vagyok. Egy ideje már nem taliztunk amikor áthívtak magukhoz bandázni. Peti nyitott ajtót, mert Tomi még melóba volt. Beszélgetni kezdtünk, közben Tomi is betoppant....

Hármas fiús kaland

Kanos voltam és este ráírtam egy haverra hogy nincs e kedve levezetni a feszültséget. Mivel fáradt volt másnapra beszéltük meg a tali. El is jött értem időben és elmentünk hozzájuk.


Ott a szobában cirógattuk egymás farkát lekerültek a ruhák és én a számba vettem az eres és kemény faszát. Nem túl méretes de igy is nagyon jo vele. Miután befejeztem, megkértem hogy dugjunk. Feltérdeltem a fotelba mert nekem nem akart sikerülni behatolni. Utoljára 3,5 éve hogy megdugtá
...

Két jóbarát kielégítik egymást

Én Bence vagyok, egy átlagos, 17 éves fiú. Van egy barátom, akit Gergőnek hívnak.
Körülbelül 3 éve ismerkedtünk meg, és úgy tekintettem rá, mint a legjobb barátomra. De ez egy nap megváltozott.
Egyedül voltam otthon, és éppen maszturbáltam. Egyszer csak beugrott Gergő képe az agyamba. Fúj, ez undorító, gondoltam. Elhessegettem a képet, de mindig mikor elkezdtem volna kiverni, visszajött. Gondoltam, ez így nem fog menni, ezért berakta egy pornót, és arra csaptam ki. Már éppen élvezt...

Szexeltem a haverommal

Már két hete beszéltem egy sráccal, Tomival, hogy jó lenne talizni. 23 éves, nagyon helyes fiú. Sötét haj és világosbarna szeme van. Latin fiú. Csak egy gond volt vele, teológiát tanul. És nem nagyon akart engedni. Még az önmegtartóztatás szabályait is betartja, már egy féléve. Ma megtört a jég, rávettem a talira.

Reggel nyolckor találkoztunk. Felmentünk hozzánk. Kicsit beszélgettünk, majd egymásra néztünk. Nem bírtuk tovább, hevesen csókolóztunk. Egyik kezemmel letoltam róla és r...

Reggeli gecifürdő

Áron életében a Robival történő szakítása után eltelt már kb. 27 hónap. Volt két-három futó kapcsolata, de igazán lényeges viszonya nem volt. Az egyik nap aztán egy általa eddig ismeretlen úton halad autójával, amikor egy nagyon furcsa dologra lesz figyelmes. Először csak hangban, ugyanis azt hallja, hogy a „férfi” hang árulja magát. Nem akar hinni a fülének, hiszen olyat már hallott, hogy vannak „örömlányok” akik árulják magukat, de hogy legyenek „örömfiúk” i...

Az örömfiú



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak