Tinédszer koromban
Tinédszer koromban játszogattam én is magammal. De ennyiben kimerűlt. Teltek az évek a játszadozás megmaradt. Aztán 26 évesen úgy döntöttem, hogy kipróbálom férfivel is.
Keresgéltem,aztán egy oldalon találtam egy illett. Beszélgetés ismerkedés stb. Megbeszéltünk egy esti talit. Nála volt hely ,így oda mentem. Felmentünk hozzá. Ő már ivott,gondolom feszültség oldás vagy csak simán szereti a piát.
Aztán mondtam neki ,hogy ha már így vagyunk ,akkor vetkőzzünk,nehogy meggondoljam magam. (Bennem volt a félsz.)
Leültünk egymással szembe az ágyon,és ő elkzdte simogatni a farkam. Majd mire észbekaptam már a szájába is vette.
Nem haboztam és én is bekaptam az övét. Úgy az oldalunkon 69-tünk. Annyira élveztem h egy ffi szerszáma van a számba,hogy igyekeztem tövig bekapni. Nyalogattam a makkot. Isteni volt. Hol lassan hol gyorsan csináltam. Azzal nem is foglalkoztam,hogy ő is csinálja nekem. Jobban izgatott amit én csinálok.
Mivel egyikünk se csinálta még fiúval ,így kért hogy én dugjam őt elsőnek. Bontottam egy csomag óvszert feltettem majd egy kis nyálat csorgatva a péniszemre megpróbáltam bedugni. SZiszegett, és elhúzta magát. Mondta ,hogy fáj neki és inkább cseréljünk.
Nem kellett kétszer mondania. Bontott ő is egy gumit én meg már a hátamon voltam. Látni akartam mindent. Amíg ő az óvszerrel babrált addig én nyálaztam a fenekem.
És eljött a pillanat. Odatérdelt a 2 lábam közé és elkezdte bedugni. Nem fájt,sőt én toltam magam rá. Kértem ,hogy ne finomkodjon. És elkezdett dugni. Váltogattuk a pózokat,volt kutya,hason feküdtem,de a végén ismét a hátamon voltam.
Elért a csúcsra. Kihúztam magamból gyors le a gumit és a hasamra és a farkamra spriccelt. Majd összefogtam az övét ,s az enyém és úgy az ö anyagával és farkával vertem a sajátom. Nem kellett sok nekem. Jó nagy adagot spricceltem a hasamra.
Megtöröltük magunkat. És amilyen lendülettel kezdtük ,azzal el is köszöntünk.
Azóta nem volt sajnos,de talán most egy Párral ,ahol a fiú is és a lány is megfog dugni. :) (egyszerre :-) )
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Mennyi lehet a vekker? Ez volt az első kérdés ami aznap reggel megfogalmazódott bennem.
Úristen! 8:15? A tanár meg fog ölni!
Kipattantam az ágyból,és gyakorlatilag ennyi,azonnal go to school!
Nagyon szeretek iskolába járni,de csak a tesitanárom miatt. Imádom,nincs is nála jobb pasi. Amikor rá gondolok,sokkal jobban telik el az adott nap,jobban teljesítek a suliban és máshol egyaránt! Hát igen,egy a probléma...lehet hogy ő nem meleg,és ha csak úgy odaállítanék hozzá,hogy:Jóna...
A szüzességem elvesztéseAz első történetemre visszakell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazá...
A sok spermaImádom a képeket, és nincs jobb mint egy wc-ben térdelni és remegve várni amint egy idegen kan átdugja a kemény faszát!Az első amire állatiasan begerjedek az a fasz szaga. A férfias fasszag annyira begerjeszt hogy a segglukam is automatikusan kinyílik tőle.Először csak szagolgatom, puszilgatom a makkot, aztán körbenyalom és elkezdem lucskosan szopni. Élvezem hogy egy idegen bikát szopok és ami a legjobban begerjeszt, hogy neki csak az az egyetlen célja hogy a számba ürítsen. élvezem ahogy liheg ...
Jóapa és a toalett szexSziasztok,Olivér vagyok,20éves meleg fiú.Mivel az ágyban én vagyok a lány,Oliviának hivnak a partnereim.Durva cimet adtam az irásomnak,de igaz.Apám nevelt,egyedül,5éves korom ota.Mivel elváltak a szüleim,még csecsemö koromban,anyám 5évesen,elvit apámhoz,azota nem láttuk.Nem fogom semmire,senkire hogy meleg lettem,11évesen tetszett meg az elsö fiú.Alkatilag is,mindig is,lányos voltam,kaptamis ezért sokzor de hagyjuk.Falun laktunk,lakunk,apu a mezögazdaságban dolgozik.Az internet erösitett meg abb...
Apám faszán nevelkedtemA középsulit a közeli kisvárosban jártam ki, hogy ne legyek bejárós, mert csak két átszállással tudtam volna csak bejárni így kollégista is lettem már az első évtől kezdve. A ki volt kollégista az tudja, hogy a zuhanyzáskor vannak szégyenlősebb srácok és kevésbé. Eleinte én is szégyenlős voltam mert azt hittem hogy nekem nagyon kicsi van, de az első időkben rájöttem hogy ez egyáltalán nem igaz, természetesen volt akinek nagyobb és kisebb volt nyugalmi állapotban mint az enyém. Mikor elsős voltam...
A középsuli