Az unokatesóm meg én
Az unokatesóm meg én a legjobb barátok vagyunk amellett hogy rokon vagyunk. Szinte mindent együtt csinálunk egy suliba egy osztályba járunk. És egy az ízlésünk csaj téren is. Egymás előtt semmi tabu nincs olyan dolgokat is megbeszélünk ami mások számára sok lenne.
Általában pornót is együtt szoktunk nézni és fantáziálni is, sokszor családon belül fantáziálunk valahogy az egymás anyját de a húgát is beleszoktuk vonni a képzeletünkbe. Elmondjuk egymásnak ki mit csinálna kivel a családból. Egyik ilyen alkalommal szex film nézés közben elkezdtük pontozni a rokonságon belüli nőket. Egytől ötös skáláig a számunkra legszebbtől a legrondábbig. Épp Zsuzsa nagynénénk került szóba aki minden volt csak nem szép a teste is elég gyatra volt, pont helyett Lali azt mondta csak kiveretné vele semmi mást nem tenne pont az előbb említett tulajdonságai miatt.
- De ennyi erővel saját magadnak is verhetnéd ugyanúgy. (feleltem)
- De ha más csinálja azért az másabb ha csúnya ha nem. (indokolt)
- Jó de ugyanazt éreznéd semmi extra csak hogy más csinálja. (értetlenkedtem)
- Persze, ez a cél. (nevetve felelte)
Helyeslően bólintottam végül is igaza van csak jobb az embernek ha más verni mint saját maga. Ahogy néztük tovább a pornót egyre jobban álltam. Így fogtam és elő vettem a farkam majd szépen húzogatni kezdtem nem sok idő tellett bele Lali is elővette sajátját és ő is fényezni kezdte. Az egyik kedvenc pornó színésznőnk éppen két kézzel kezdte el verni a hapsi farkát a filmbe mire észre vettem Lala utánzó mozdulatokkal két kézzel polírozta farkát.
- Csak nem technikázol? (kérdeztem mosolyogva)
- Ja csak nehéz koncentrálni közbe annyira élvezetes. (felelte)
Én is megpróbáltam de nekem simán ment és valóban nagyon élvezetes volt.
- Nézd nekem simán megy. Tudnak valamit ezek a pornósok. (szóltam oda neki)
- Meg te is ahogy látom. Csináltad már így? (ismét kérdezett)
- Most először, neked nem megy?
- Nem az én kezembe való ez. (válaszolt vissza)
- Miért talán az enyémbe igen? (nevetve kérdeztem)
- Látszólag igen csak. (nevetett)
- Szemét, csak irigy vagy. (vágtam vissza)
- Mond nincs benned női hajlam? (kérdezett)
- Miért kérdezed ezt?
- Hát mert mintha a kezedbe teremtették volna a faszt. (mondta viccesen)
- Irigy vagy mi? (mosolyogtam)
- Kicsit, csinálhatnád nekem is. (vetve ismét)
- Persze, még mit nem. (nevettem én is)
- Miért az se másabb mintha egy nő csinálná.
- Igaz csak buzis. (feleltem)
- Miért a sajátodat nem az verni? Ez is az is fasz bárhonnan nézed.
- Hagyjál már. (feleltem)
- Na komolyan csináld már nekem is. Utána én is csinálom neked. Legalább megtudjuk milyen ha más csinálja.
- Ne buzulj. (feleltem)
Átnyúlt megfogta a kezem és a farkára tette. Meleg volt és vaskos nagyon eres volt csak úgy lüktetett a kezemben.
- Na ugye ugyanaz, én mondtam. Térdelj le elém és csináld két kézzel had lássam tényleg olyan jó a technikád?. (de most egyáltalán nem nevetett)
Elé térdeltem és két kezem a farkára fogtam majd elkezdtem húzogatni rajta a bőrt. Egyik pillanatról a másikra úgy megkeményedtem majd szét durrantam pedig én vertem más farkát nem pedig fordítva. Elkezdtem egyre ütemesebben verni Lalának a két kezemmel és azt vettem észre behunyta a szemét hátra hajtotta a fejét és úgy szuszogott. Nagyon bejött hogy ekkora élvezetet nyújtok a kezemmel és baromira beindított a farka a kezembe. Felé hajoltam majd a nyálam csorgattam a farkára ahogy a filmben is csinálta a csaj és keményen verni kezdtem. Lala egyre jobban élvezte ahogy én is majd majd egyszer csak annyit nyögött ki gyorsabban én pedig bele adtam mindent ahogy rántogattam farkát egyre jobban megfeszült tudtam már magamról hogy ez mit jelent de akartam, hagyd abba mindjárt szólalt fel rám nézve, de eszem ágában sem volt abba hagyni annyira húztam hátra a bőrt amennyire csak tudta nagyokat rántva rá majd mint a gejzír tőrt ki belőle és lövellt a magasba forró gecije. Nagyon sok jött ki belőle teljesen gecis lett a farkam is.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Sok évet töltöttem el egy kollégiumban, de az ég világon nem történt semmi sajnálatomra, mert azért el tudtam volna képzelni, hogy ott vesztem el a szüzességemet valamelyik szobatárssal. Végül 16 évesen sikerült többé-kevésbé átesnem a tűzkeresztségen egy nyári szünetben a szomszédék 18 éves fiával
A szomszéd garázsában egy billiárd asztal állt, és azon játszottunk elég gyakran, így ama kellemes nyári délutánon is. A sokadik játszma után, a srác elunta a dolgot, és azt javasolta, ...
Szűz fiúk a koleszbanAz első aktus után mindösszesen két hét telt el, amikor is véget ért az 1973/74-es tanév. Aztán nyáron egyáltalán nem találkoztunk - sajnos! Teltek, múltak napok. Egyre többet gondoltam Karcsira, mindannak ellenére, hogy sok időt töltöttem a csajommal. Aztán elkövetkezett a következő tanév megnyitója, amin közölték a gimis kollégisták szobabeosztását. Egy szobába kerültem Ricsivel (aki osztálytársam volt), Lacival (Annamari unokabátyja - 19 éves és végzős volt), Gergő (harmadéves és szintén 19 é...
A hátsó beavatásAnett egész jó kis csaj. Bögyös, nagy seggű és imád baszni. Én meg vele. Egy reggel arra ébredtem, hogy mindjárt elmegyek és nagyon jól szopja a farkam, de meglepetésemre nem ő volt, hanem a fia, Dávidka.
Dávid vizsgára tanul, kérte Anettet, hogy maradjon itthon másnap. Anyja belement, mert szart rá az egészre. Neki csak kolonc volt a gyerek. Engem meg nem zavart. Este szokás szerint alaposan megbasztam Anettet, amit a gyerek néha végignézett az ajtó résén. Had tanuljon, í...
Nőm fia leszopott reggel ezért meg is basztamKb. 25 évesen kezdtem el újra. Szexpartnerkereső újság, Apolló szexmozi, majd megnyitott a dob utcai, az Intim Center, a Hegedűs gy. utcai, a Glory Hole, a király utcai és sorban a sok reiszolda. Az Apollóban reiszoltam először nyilvánosan idegen férfiak csoportjának és ott szoptam, de talán csak 2-3 faszt. Inkább reiszolós hely volt. A Glory Holeban lukon át szoptam gyakrabban. Általában olyankor mentem ilyen helyekre, amikor kevesen vannak. Egyrészt nem akartam hogy rendőrök lekapcsoljanak (ez...
Hogy lettem perverz köcsög - Jóapa és a világvége 4.Van nekem egy nagyon jó barátom, akivel már 6 éve ismerkedtem meg. Közös hobbink a fotózás, azon belül is a vasútfotózás. Ez a speciális hobbi rengeteg kirándulással jár országszerte. Ádám - a kis imádatom tárgya - egy 180 centi magas, 70 kilós, 25 éves fiú. Tömegében egy deka felesleg sincsen, mivelhogy úszással, bicajozással és TRX edzéssel tartja karban csodás testecskéjét.
2011-ben - egy verőfényes áprilisi napon - 3 napos fotózásra adtuk a fejünket Tamási kör...
Homoerotikus fantáziák