Én és az unokabátyus


Ez egy történet rólam és az unokabátyámról, ahogy bevezetjük egymást az egymás iránt érzett vágyak birodalmába. A történek részben kitalált.


Mivel nincs bátyám, az unokabátyám - akit a történet kedvéért nevezzünk csak Máténak - lett a bátyám. 14 éves koromban viszont eléggé el kezdett érdekelni, hogy, vajon hogy is nézhet ki Máté teste.

Mindig náluk voltam nyáron, és nagyon jó volt a kapcsolatunk. Nem csak rokonok, hanem jó barátok is voltunk. Máté szobája az emeleten volt, és abból nyílt egy fürdőszoba. Ezen a két helyiségen kívül más nem volt az emeleten. Mikor június vége fele elkezdett izgatni Máté, egyszer elhatároztam, hogy meglesem. Ő elment fürdeni, és mivel nagy kulcslyuk volt a fürdő ajtaján, ezért be is tudtam kukucskálni. Épp jókor néztem be: A göndör, szőke haját rázta, majd a gyönyörű zöld szemét dörzsölte. Korához képest egész magas volt: Lehetett nagyjából 179 cm magas. A vállai elég szélesek voltak. A hasa pedig elég izmos, és kicsit dudorodni kezdtek rajta a kockák. A fanszőrzete erős volt: mivel nálam csak 3 hónappal volt idősebb, ezért ilyen téren nem lepődtem meg. A farka pedig lankadva is hosszú, és vastag volt. Végig néztem ahogy lezuhanyzott, majd utána én mentem.

Az elkövetkezendő napokban nem is tudtam másra gondolni, csak a testére. Vágytam rá. Aztán 3 nap múlva estefele elkezdtem a témát a szexuális dolgok felé terelni, majd mutattam neki, egy pornót, és egymás előtt kivertük. A farka állva még hatalmasabb volt, lehetett legalább 18 cm! Le se tudtam venni róla a szemem, és ezt észre is vette, de nem tette szóvá. Ekkor már egy ideje egy ágyban aludtunk, ám legnagyobb meglepetésemre másnap este, egy boxerban jött a fürdőből.

Nehéz volt türtőztetnem magam, hogy ne bámuljam egyfolytában, de nagyjából sikerült. Mikor hajnali 2-kor véget ért az esti dumálgatás, és jó éjt mondtunk egymásnak, éreztem, hogy az én irányomba fordul, majd óvatosan közelíti felém a csípőjét. Mikor tudtam, hogy a boxere csak pár centire lehet a fenekemtől, egy helyben megfordultam, és a kezem meglehetősen közel helyeztem a farkához.

Ő válaszul finoman a kezem széléhez nyomta a puha farkát. Pár perccel később elaludtunk. Másnap este, megdöbbenésemre, mikor bebújt az ágyba, lehúzta az alsóját, én pedig nem kérdeztem, hanem követtem a példáját. A beszélgetés azonban ezúttal el se kezdődött, hanem azonnal jó éjt-et mondtunk. Pár perc múlva újra óvatos közeledést éreztem, ám ezúttal a kezemet hátra raktam, és a takaróm is épp csak eltakarta a seggem. Nemsokára egy félkemény dolgot éreztem a kezemet súrolni, és tudtam, hogy Máté farka az.

Én egy kicsit hátrébb raktam a kezem, hogy jobban bele tudja rakni a faszát a kezembe. Nemsokára az egész a kezemben volt, én pedig óvatosan mozgatni kezdtem a kezem. Egy perc múlva feloltottam a villanyt, a szemébe néztem, és a kezembe fogtam a gyönyörű farkát, majd egy szó nélkül elkezdtem neki verni. Fél perc után pedig elkezdtem nyalogatni a farkát, majd be is kaptam, és leszoptam.

A gecijét mind lenyeltem, majd visszafeküdtem mellé, és átölelt, majd annyit mondott nekem: Szeretlek. Nap közben nem beszéltünk erről, ám mielőtt elment volna zuhanyozni, megkérdezte: Nem jössz? Én pedig örömmel zuhanyoztam vele, a zuhany alatt megcsókolt, és smáltunk egymással, majd megmostuk egymást, és megtöröltük egymás testét. Mikor kijöttünk, leültettem az ágyra, és megint leszoptam a gyönyörű farkát, majd nyeltem a jó sok, enyhém édes spermáját.

Ezentúl ez egy hétig mindennapos dolog volt, majd egy héttel később a szopás után, mikor lekapcsolta volna a villanyt, az ölébe ültem. A farka felágaskodott, így felajánlottam neki a seggem. Ő megujjazott, majd óvatosan meglovagoltam. Miután lekapcsolta a villanyt, magához ölelt, és azt suttogta a fülembe: Aludj jól, szerelmem. Ez azóta köztünk szokássá vált, és valójában egy eltitkolt pár lettünk...17 évesek vagyunk
Még több meleg szextörténet!



Ajánló

Joshua végig csendben volt az úton. El akartam neki mondani. Most rögtön. Már a ház közelében voltunk. Eljátszottam a gondolattal, hogy megállítom a lovat és ott helyben színt vallok neki. Az elejétől a végig elmesélve az egészet, de nem tehettem. Alex és Marie is megérdemli az igazságot. Az pedig, hogy többször mondjam el bárkinek is, számomra a legnagyobb terhet jelentette volna. Így hát az istállóhoz érve leszálltunk a lovamról, és együtt bevezettük, miközben végig éreztem a fiú kérlelő pilla...

Meleg cowboyok

Valcsika, Valcsika ! - szólongatta a Fasz Lajos gúnyolódva Valentint, ahogy lassan elindult a lépcsőkön felfelé. A lépcsőfokok, mint egy zongora egymás melletti billentyűi, más-más hangon reccsentek meg, ahogy elindult. Valentin szíve hamar kezdett verni, ahogy a vészjósló szólongatást hallotta. Mivel igencsak lassan tudott a ÉÉÉÉÉ APU felmászni az emeletre, lassú idegölő percet kellett kiállnia Valentinnak.
Nyisd ki az ajtót a papának, mert tele van a keze! - hallotta már igencsak közelr...

Valcsika tortája

Varga Tamás vagyok, 19 éves, legalábbis 2017-ben. Olyan sok minden történt meg velem, hogy elhatároztam, megörökítem a szebb pillanatokat. 12 éves koromig tornáztam, aztán 17 éves koromig atletizáltam és azóta pedig focizom. Borzasztó jó a testfelépítésem, lányok-fiúk tekintete rendszeresen megakad rajtam, amire roppant büszke vagyok. Félreértés ne essen, nem vagyok szerelmes a testembe, csak tudom, hogy a sok sportnak a hatása látszik rajtam. Szép, tiszta arcom van, barna rövid hajam és barna, ...

Gábor barátommal

Reggel 7 óra körül ébredeztem. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok, aztán ráeszméltem a tegnapra. Körbenéztem, de sehol senki. Hirtelen megreccsent a padló, és ott állt Tomi kaján mosollyal az arcán.
- Jó reggelt. - kezdtem. - Szép ez a reggel.
- Szép bizony. De talán lehetne még szebb is. - mondta enyhén rekedtes, füstös reggeli hangon.
- Mire gondol Tanár úr. - folytattam egy kis fortélyt belevéve a szituációba. Ledöbbent ezen, és bevetődött az ágyba. Szúrós tekintettel rám ...

A csodás éjszaka után újabb meglepetések következtek

Fekete haj, izmos test. Ő költözött a szomszéd lakásba. Találkoztam vele mikor leugrottam a boltba egy kis gyümölcsért. Megbeszéltük, hogy átmegyek és segítek neki kipakolni. Ahogy egy jó szomszédhoz illik. Este hétfelé átmentem, már nagyjából berendezkedett, de mondta, hogy segíthetnék a tévét beállítani, ha értek hozzá. Mivel gyorsan megoldottuk, leheveredtünk, hogy igyunk egy kis bort. Minden pohár után egyre inkább nyíltabban kezdett beszélni. Elmondta, volt egy barátnője, de 3 év után szak...

Megkúrta a picsám a szomszéd



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak