Animálszex
Valóságon alapuló álom , ami nem történt még meg, de nagyon szeretnêm és bármit megtennék ezért. Az eső fele a történetemnek az valós, a második fele az álom de ezt jeleztem is a történeten belűl
37éves házas , titokban biszex férfi vagyok.Egyik este nagyjából összeszámoltam hány fiúval volt szexuális téren kapcsolatom . Ami megtörtént : Szoptam már akkora farkat is hogy alig fért még a makkja is a számba, szoptam afrikai faszt is kettőt .Az első Ghana-i fiúnak annyira felizgatott a hatalmas fekete dákója hogy mindent megtettem neki, miközben nyaltam a seggét a heréi szó szerint a szememet csapkodta, miközben megujhazott elég keményen.Ettől kezdve szeretek nyalni , de csak úgy hogy a zacsi majd kiüsse a szemem. A második afrikai fiú egy senegal-i volt , őt egy szaunában szoptam vagy húsz percig , kölcsönösen.Már mindenünk tiszta izzadság volt , élveztük ahogy csúszkálunk egymáson.Mint említettem már , szoptam olyan piercinges vaskos faszt is , hogy alig fért a makkja a számba , miközben hátulról ujjaztak a másik kezemmel pedig egy harmadik srác farkát rángattam.Volt már hogy totál részeg voltam egy téren ültem a padon , mikor négy roma férfivel elegyedtem szóba .Nem emlékszem semmire mi történt de másnap reggel a detoxban ébredtem ( először és utóljára) , a pólóm mocskos volt és hugyszagú.Talán jobb is hogy nem emlékszem semmire.Előfordult olyan is , hogy autóban szoptam le egy srácot és mielőtt elélvezett ezt mondta : "légyszives hagyd hogy a szádba lőjem , utána kiköpheted csak ne legyen már gecis a kárpit ". Egyszer élvezésig leszoptam egy srácot egy szexmoziban, a srác megdicsért hogy jobban szopok a barátnőjétől.Többször szoptam már két faszt is egyszerre .. Egyszer megtörtént az is , hogy a munkahelyem mellett legelésző csődör ( akivel már egy fél éve titokban szemeztem) hatalmas , meleg szerszáma akadt a kezembe egy nyári hajnalon a töltésoldalban . De sorolhatnám reggelig mik történtek meg velem azóta , mióta rájöttem hogy biszex vagyok .. ( meg egyszer sem dugtak ) .Szóval egyik este ezeket a történeteket vizionáltam magamban (ezek valóban megtörténtek, bár még az 1/3-át sem írtam le) miközben álló fasszal álomba szenderültem. És most jön az álom amit csak szeretnék hogy megtörténjen:
Álmomban egy tanyán voltam , ez a világ közel áll hozzám mert gyerekkoromban sok jószágunk volt ( lovak , tehenek, stb..) Szóval álmomban egy tanyán dolgoztam, amolyan kisegítőként .Hol trágyát kellett raknom, néha meg tehenet fejni.De a kedvenc munkám az a reggeli istáló takarítás volt .Az első nap Hajnal 4 órakkor kezdtem a lovaknál a takarítást , nyáron már akkor meleg volt , és mivel akkor még rajtam kívűl senki nem volt a tanyában , csak egy halász gumicsizma volt rajtam , semmi más.Szóval amikor a lovakat takarítottam és le kellett hajolnom hogy kihúzzam alóluk a trágyát , három hatalmas , csöpögő lófaszt láttam meg , az első csak egy karnyújtásnyira volt tőlem . de amikor megérintettem , hatalmas sugárban elkezdett hugyozni úgy hogy félig beterített engem is és amikor végzett visszahúzódott a szerszáma.Ekkor odamentem a középsőhöz , már meredezett a faszom , a lovak okos állatok ,(számomra okosabbak mint némely ember) tudják mit gondolok és mit érzek.Szóval odamentem a középsőhöz simogatni kezdem és kis idő mulva már a faszát rángatva nyaldostam a heréit, mikoris megrezzent a ló én megijedtem , kiugrottam alóla és miközben hátrább léptem kettőtt beestem a trágyagődörbe ami egy lesűjjesztett hordó volt leginkább lóhuggyal tele de azért lefolyt bele a lószarból is. Ahogy belecsúsztam , pont a nyakamig ért a lószaros lé. Ez bizarr módon annyira felizgatott hogy mikor nehezen sikerült kimásznom a gödörből , akkor már totál kemény volt a faszom.Levettem a gumicsizmát ami már úgy felesleges volt mert tele lett, így már teljesen meztelenűl léptem oda a harmadik lóhoz , még kint volt a fasza , de amikor megfogtam volna , belépett a gazda az istálóajtón.Lebuktam. Mielőtt felriadtam volna az álmomból , az az utolsó emlékem hogy szopom a gazda faszát a ló istálóban , miközben már rámszáradt a lószar.. Tudom bizarr és perverz egy álom volt de engem még mindíg annyira izgat mintha megtörtént volna , és hogy ezt most megosztom több ezer emberrel , csak fokozza az izgalmat. Most pedig megyek és feldugok magamnak egy kígyóuborkát , erősítek arra hátha egyszer lófasz kerűl a seggembe.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Tulajdonképpen ez annyira friss, hogy csütörtökön történt. Témába is vág, mert egy kollégiumi szobában történt. Jóllehet munkásszálló, de teljesen ugyanaz a feeling, csak nem tizen-huszon évesek vannak, hanem munkás korosztály A-tól Z-ig...
Egy hónapja van egy barátom, aki mellett végre kezdem elfogadni a másságot. Ő 31, én 25 éves vagyok. Én ennyi idősen még sokmindennek előtte vagyok (...). ,,Tomi" már tapasztalt, csaknem minig tudja mikor minek jött el az ideje. Ezt úgy az 1 hó...
AktusunkÁdám vagyok, 18 éves, barátom Tomi, 19. Pár nappal ezelőtt bowlingozni voltunk, de amikor kijöttünk a helyről láttuk, hogy hatalmas vihar van kinn, ezért Tomi felajánlotta, hogy hazavisz, ne kelljen bőrig áznom. Sokat beszélgettünk az út közben, de Tomi nem éppen úgy viselkedett, ahogy általában szokott. Feszültnek tűnt. Megérkeztünk hozzánk. Megbeszéltük, hogy holnap 8-kor találkozunk nála, és onnan megyünk egy koncertre. Kézfogás után, amikor ki akartam nyitni az ajtót megfogta a karom, és mon...
Haverommal a kocsibanHannibal szélesre tárja az ajtót. Will pontos mint mindig.
– Kérem fáradjon be, Will. – Ahogy Will elhalad mellette, Hannibal elvesz a gondolataiban. Will a legízletesebb hús amit a tányérján eltud képzelni. Will a legízletesebb hús amit az ágyában eltud képzelni...
Will idegesen jár fel és alá, mint egy űzött vad a ketrecben. Hannibal egy pillanatra elgondolkodik vajon rájött-e Will a titkára, de nem látja a szemében a felismerést.
– Rosszul nézz k...
Baszd meg HannibalMár két hete beszéltem egy sráccal, Tomival, hogy jó lenne talizni. 23 éves, nagyon helyes fiú. Sötét haj és világosbarna szeme van. Latin fiú. Csak egy gond volt vele, teológiát tanul. És nem nagyon akart engedni. Még az önmegtartóztatás szabályait is betartja, már egy féléve. Ma megtört a jég, rávettem a talira.
Reggel nyolckor találkoztunk. Felmentünk hozzánk. Kicsit beszélgettünk, majd egymásra néztünk. Nem bírtuk tovább, hevesen csókolóztunk. Egyik kezemmel letoltam róla és r...
Reggeli gecifürdőMég fiatal iskolás voltam amikor az egyik osztálytársam meglesett amikor pisilni mentem.Mikor elővettem a fütyimet és elkezdtem pisilni odajött és előrenyúlt megfogta a farkam és bekapta. Én annyira meglepődtem,hogy nem tudtam abbahagyni a pisilés t és a száját telepisiltem. A barátom egyszerüen lenyelte és még követelt többet is. A dumája olyan hangos volt,hogy a közelben levő mamája aki meztelenül napozott odajött és megnézte mit csinál a fia. Mikor megláttam abbamaradt a hugyozásom és a farka...
Gay pisi és biszex sztori