Nőm fia leszopott reggel ezért meg is basztam
Anett egész jó kis csaj. Bögyös, nagy seggű és imád baszni. Én meg vele. Egy reggel arra ébredtem, hogy mindjárt elmegyek és nagyon jól szopja a farkam, de meglepetésemre nem ő volt, hanem a fia, Dávidka.
Dávid vizsgára tanul, kérte Anettet, hogy maradjon itthon másnap. Anyja belement, mert szart rá az egészre. Neki csak kolonc volt a gyerek. Engem meg nem zavart. Este szokás szerint alaposan megbasztam Anettet, amit a gyerek néha végignézett az ajtó résén. Had tanuljon, így nem csináltam ügyet belőle. Még egy kicsit szopattam a nőmet a zuhanyzóban és egyszer csak belépett Dávidka. Nem zavartattam magam, mert már úgyis látta. 15 éves srác volt. Biztos látott már pornót.
Anyja lefagyott, Dávid meg bámulta, majd a meredező cerkámat. De nem úgy futólag, hanem epekedve. Kérdeztem, hogy beszáll-e, mire az anyja kizavarta. El is maradt a szopás befejezése. Nekem meg majd szétrobban a zacskóm. Kicsit összekaptunk ezért Anettel.
Reggel éreztem, hogy engesztelő szopás van. Beleadott mindent. Szívta, falta, mély torokkal. Amikor kinyitottam a szemem megláttam Dávidka fejét fel-le járni a farkamon. El akartam lökni, de úgy meglepett, hogy azonnal telespricceltem az egész száját spermával. Ő ekkor sem hagyta abba, hanem addig szopta, amig rángtam az élvezettől. Amikor vége lett lenyelte mind egy cseppig.
Azt mondta, hogy szereti ezt csinálni, csak az anyjának ne szóljak. Ebben a pillanatban rám tört a félelem. Ebből bukta lesz. De az anyja szerencsére reggel sértődötten elhúzott dolgozni. Úgyhogy ketten voltunk.
Amig letusoltam csinált nekem reggelit. Beszélgettünk. Azt mondta hogy az apja szoktatta rá és tanította meg így szopni. Ha már Anett nem volt képes neki jól csinálni. Kérdeztem, hogy még mire és ledöbbentem. Az apja nem volt szívbajos. Anett mellett kinyalatta vele a seggét, kiverette a farkát, de meg nem dugta.
Kérdeztem, hogy foglalkoztatja-e. Mire igent mondott. Látja ahogyan baszom az anyját és azt, hogy nagyon élvezi az Anett. Persze ekkora fasszal nem merné kipróbálni. Ekkor felpattantam és elővettem. Az arcához nyomtam és kérdeztem "ez nagy?". Majd megfenyegettem, hogy elmondom az anyjának mit csinált ha nem engedelmeskedik. Lerángattam a nadrágját, majd rácsaptam a seggére. Majd benyálaztam az ujjamat és erőből felnyomtam a valagába. Felszisszent, de azonnal fel állt a fütyije az izgalomtól.
Ekkor lelöktem a földre és bementem vazelinért a hálóba. Utánam jött és figyelt. Odarántottam és térdre löktem. Elkezdte örömmel szopni a faszom. Jól csinálta. De tudtam mit akarok. Az ágyra löktem és egy fél maréknyi vazelint a segglyukához kentem. Tocsogott benne. Tiltakozott, de amikor eszébe jutott, hogy feldobom, akkor hagyta magát.
A kis feszes segge egészen izgalomba hozott. Elkezdtem az ánuszát masszírozni a makkommal. Aztán amikor kezdett belemelegedni, egy óvatlan pillanatban betoltam a hegyét. Szétrakta a lábát ösztönösen. Én meg a bőséges vazelinnek köszönhetően tövig nyomtam a farkam. Azt hittem ellenkezni fog, de még ő húzott magára. Kiderült, hogy rendszeresen beleül az anyja dildójába és lopja hozzá tőlünk a sikosítót. Így aztán úgy megbasztam a seggét, mint ahogyan az anyját szoktam.
Amikor éreztem, hogy elmegyek, akkor kihúztam. Erre megfordult, és a szemembe nézett boldogan. Most nagyfiúnak érezte magát. Ettől a nézéstől elmentem. Egyenesen az arcára és hajára. Ő meg letörölte kezével és lenyalta a kezéről.
Mivel Anett nem szereti seggbe, innentől heti 1-2 alkalommal a fiát baszom seggbe. Tartalék szopatásra is mindig jó. Úgyhogy egészen odavagyok a családomért. Szeretem a nevelt fiam és az anyját is.
Még több
meleg szextörténet!
Ajánló
Szaisztok, én Szabyest vagyok, egy 18 éves meleg srác. Nem sok idővel azután, hogy szakítottunk Öcsémmel, megjelent az életembe egy nagyon kedves, nagyon helyes és csinos srác. Aki először „csak” azért vívta ki a figyelmemet, mert az arcvonalai és az arcjátékai nagyon hasonlítottak az öcséméhez. A fiúval, akit Krisznek (pontosabban Krisztiánnak) hívnak és 19 éves, már alig 2-3 nap után nagyon nagy összhangba kerültünk. Ez mind a kettőnknek meglepő volt, hiszen soha nem szoktunk ilyen...
Szabyest homo kalandjai 1. A történetem egy kellemes tavaszi délutánon játszódik.
Annyit kell tudni rólam, hogy egyetemista vagyok és tanulmányaim mellett elkezdtem foglalkozni a testemmel is, ezért majdnem napi rendszerességgel megfordulok a konditeremben. Így történt ez azon az ominózus napon is.
Beléptem az öltözőbe, hogy átöltözzek a napi edzéshez. "Valahogy mindig nehézkesen ment ez az öltöző téma. Az ember akár merre néz, főleg egy konditeremben, mindenhol csak jó pasik vannak, és hát ...
A templefit gyönyöreiPéter vagyok 18 éves pár éve történt amit elmesélek nektek. A nővérem és én ketten éltünk . A szüleim meghaltak balesetben. Elég rossz volt az anyagi helyzetünk . Nővérem egyik régi barát nője kin dolgozott mint szex munkás Németországba és meggyőzte Klárit a nővéremet ,hogy menjen ki hozzá dolgozni.Így kerültem Hamburgba tizenévesen . Beírattak egy német iskolába . Szerencsémre a nyelv jól ment nekem már itthon is németes osztályba jártam .Klári egy Szex- klubba dolgozott és nagyon jól keresett...
A transzvesztita leszopatja a faszátMiután elmúlt az a nyár, amelyen a testem hátsó része rendesen meg lett dolgozva apám és a munkatársainak hála, elkezdődött az iskola…végzős év…sok feladat…és egy nagy meglepetés várt rám.
Egyik péntek délután előbb hazamehettünk a suliból, aminek nagyon örültem. Elképzeltem milyen pornóra fogom kiverni, majd ezután egy jót alszom. Amikor a házunkhoz értem, meglepetésemre nyitva találtam a bejárati ajtót. Beléptem. Kéjes, férfi hangok ütötték meg a fülemet, amely miatt r...
Apám, haverom és én15 éves voltam, tudatlan és még ártatlan. Még csak most kezdtem megismerni a testemet. Túl voltam az első orgazmuson az első pornófilmjeimen. Már akkor tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. Már akkor tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. A filmekben, képeken jobban izgattak a vértől duzzadó falloszok. Én is, mint sokan elkezdtem keresgélni az interneten, de hetekig nem találtam senkit, akinek odaadtam volna ártatlanságomat. Majd jött egy illető, Péter, aki igencsak megtetszett. Az Isten sz...
Első élményem egy WC-ben