Ajánló
Az egész középiskolába kezdődött addig mindig a csajok cicijét popsiját sasoltuk éltük mindenkori 17 évesek hétköznapját. Stíröltük a csajokat torna óra előtt után az öltözőben. A szerencsésebbek néha szexeltek is de többnyire a szex újságokban és a kézimunkában kimerült a nemi életünk.
Inter+35+(23)[1]
Volt egy jó haver az osztályba akivel sokat hülyültünk és szívattuk egymást . Az ugratások mindig abból által hogy nem az a meleg aki hagyja hanem aki csinálja...
Gay 69Neten ismerkedtünk meg, ő is egy fiatal, 25 éves bi srác. Leveleztünk, megbeszéltünk egy találkát. Először csak átlanános dolgokról beszéltünk, majd a szexről. Pár perc múlva már csókolóztunk, szinte ledugta a nyelvét a számba. Említette, hogy szeret a nyelvével munkálkodni. Én passzív vagyok, ő aktív. Pár perc csókolózás után már állt a farkam. Aztán a nadrágjába nyúltam, éreztem neki is keményedik. Gondoltom kiveszem, és elkezdem szopni. Szép, és nagy farka volt. Szoptam vagy 10 percig, aztán ...
Közben a farkammal játszottMár akkor kicsit furcsálltam a dolgot, hiszen úgy köszönt el, hogy "valami szexi ruhába legyél... ja, és nincs itthon senki." Sokat szoktunk így beszélni, nem igazán vettem komolyan. Azonban felvettem azt a terepmintás térdnadrágot, ami nekem már egy picit kicsi, így feszült rajtam, de legfőképp a fenekemen. Múltkor is megjegyezte, hogy milyen szép, kerek fenekem van benne.
Mikor ajtót nyitott, feltűnt, hogy egy nagyon szexi farmer van rajta. Teljesen rásimul a combjára, de amikor háttal ...
Egyik haverom áthívottEgy szép napon Kujon Gyuszó bácsi (aki mellesleg a falu bolondja) üldögélt kis Bivaj-Hörcsög Röcsögei házának tornácán. Ez a vén hülye nagy népszerüségnek örvendett a kissrácok körében az elborult, morbid és elmebeteg meséi miatt. Ezek az elborult történetek hosszu órákra a hülyeség birodalmába.
Az öreg szájában egy félig elszívott füvescigi parázslott,
a földön vodkásüvegek. A picsavirág utca végét figyelte.
Tudta hogy a gyerkőcök megint egy idióta mesét akarnak.A picsavirá...
Töketlen SanyiiSzóval ez az eset pár hónapja történt. Pénteki nap volt, vége volt a sulinak, ezért gondoltam este elmegyek valahová. A helyszínt nem mondom, hogy még izgalmasabbnak tűnjön, de nem kifejezetten meleg helyre kell gondolni, inkább ilyen extrémebb szórakozóhely. A lényeg, hogy ezen a helyen volt úgynevezett szopatólyuk (gloryhole). Engem nagyon régóta izgatott a téma, hogy milyen egy ilyen gloryhole, de az elején még nem mertem bemenni. Nem is olyan sokan voltak ott aznap este, viszont volt ott egy...
így lettem fanatikus meleg