Ajánló

Az első részt megtaláljátok: meleg szex a wc-n munkahelyen Ez a folytatása remélem tetszik véleményeket várok.


Miután valamilyen szinten rendbe raktuk magunkat, a főnök behívott minket az irodájába ugyanis szeretne velünk beszélni. Jómagam a legrosszabbaktól tartottam. A főnököt hívjuk most "Józsinak", 40 év körüli eléggé olyan tömzsibb alakja volt, szakállas, barna szem, barna haj amolyan átlagos. A kisebb megbeszélésből végül az lett hogy van az ő háza körül munka amit h...

Perverz fantázia szextörténe

15 éves voltam, tudatlan és még ártatlan. Még csak most kezdtem megismerni a testemet. Túl voltam az első orgazmuson az első pornófilmjeimen. Már akkor tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. Már akkor tudtam, hogy más vagyok, mint a többiek. A filmekben, képeken jobban izgattak a vértől duzzadó falloszok. Én is, mint sokan elkezdtem keresgélni az interneten, de hetekig nem találtam senkit, akinek odaadtam volna ártatlanságomat. Majd jött egy illető, Péter, aki igencsak megtetszett. Az Isten sz...

Első élményem egy WC-ben

- Rendben szívem. Még van egy utolsó jelenet és aztán indulok is haza. – az államat dörzsölgettem, míg hallgattam Niki nagy sóhaját a telefon másik végén. – Hidd el nem tart soká, lezuhanyozom, beszállok a kocsiba és még mielőtt háromig elszámolnál, már otthon is vagyok. – éreztem, hogy éppen csóválja a fejét, de végül egy nagy levegőt vett és elismerte, hogy ez ezzel jár.
Pár hónapja még munkám se volt, viszont a feleségem találva egy casting szereplőválogatást egy a...

Melegpornót forgattunk

- Most én akarlak téged!
Meglepődtem. Eddig mindig én kötöztem ki a barátnőmet, és imádta is a kiszolgáltatottságot. De a kedvéért belementem a játékba. Mindketten meztelen voltunk, épp szeretkezéshez készültünk. Elővette a kötelet, a karcsú teste gyorsan mozgott körülöttem, és már hurok is volt a kezeimen és a lábaimon. De miért hason fekve akar kikötni? Mindegy, ő tudja. Jó szoros csomókat kötött, moccanni se bírtam. Aztán hozzám simult hátulról. Élveztem a puha ajkait a fülemen, a háta...

Váratlan vendégek

Fekete haj, izmos test. Ő költözött a szomszéd lakásba. Találkoztam vele mikor leugrottam a boltba egy kis gyümölcsért. Megbeszéltük, hogy átmegyek és segítek neki kipakolni. Ahogy egy jó szomszédhoz illik. Este hétfelé átmentem, már nagyjából berendezkedett, de mondta, hogy segíthetnék a tévét beállítani, ha értek hozzá. Mivel gyorsan megoldottuk, leheveredtünk, hogy igyunk egy kis bort. Minden pohár után egyre inkább nyíltabban kezdett beszélni. Elmondta, volt egy barátnője, de 3 év után szak...

Megkúrta a picsám a szomszéd



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak