Ajánló
Szarvason táboroztunk, a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal ...
Homo apu táborozikA játék folytatódott. Immár a második nap délutánján jártak, és már igencsak kevesen voltak életben. Aki tehette, meghúzta magát, remélve, hogy nem találják meg. Kivéve egy valakit. Egy magas és igencsak jóképű fiút, aki fittyet hányva arra, hogy bármelyik pillanatban lepuffanthatják, a tisztáson üldögélt és közömbös képpel nézett fel az égre. Ő volt az, Kiriyama Kazuo. Nem igazán érdekelte semmi, sem az időjárás, sem a játék, sem az, hogy az osztály jó része már régen felvette a néhai előnevet,...
Egy érdekes délután (egyperces)Hideg van. Minden nyirkos, és a kőfalak enyhén dohos szagot árasztanak. Nem értem, mire jó ez az egész? Őminisztersége hogyhogy nem húzkodja finnyásan az orrát, egy ilyen helyiségtől? Az ember azt hinné, ha ennyi befolyásos, magas rangú kényesség gyűlik össze, hogy fontos dolgokról vitatkozzanak, akkor igényesebben választják meg a terepet. De nem!
A Nagyúrnak vége, de a rémálom még csak most kezdődik... Vallatások. Volt, vagy vélt halálfalók bűneinek, és elkövetőinek ízekre szedé...
Szunnyadó tűzSanyi, akit ti Jóapa néven ismertek, most egy olyan gay sztorit hozott, amelyben elég sok minden folyik, de vér nem.
Haza felé tartok, éjfél már jócskán elmúlt. Sietek, kanos vagyok, könnyíteni akarok magamon úgy, ahogy a barátnőm nem tud segíteni rajtam...
Egyszer csak észre veszem, hogy 5 vállas srác követ. Lépteim gyorsítom, gyomrom összeszorul. Tempóváltozásom észreveszik, és ők is hozzá igazodnak. Megijedek. Vajon mit akarnak?
Lámpa fényénél hátratekintve látom...
Jóapa megmutatjaHaveromnál voltunk,iszogattunk,beszélgettünk és nézegettük a pornós kisvideokat. Nekem lassan beütött a pia, így már kezdtem szemezni a haverom ágyékával, kezdtem a fantáziálást. Nagyon jóban voltunk,már határán voltam hogy megkérdezzem, le szophatnám-e.. de nem tettem, nem mertem. Pedig nem lett volna veszteni valóm. Aztán eljött az idő,elindultam haza. Egyedül voltam az utcán,éjjel volt. Nem hogy megerőszakolna egy perverz úr.... aztán jött az ötlet.... írtam egy üzit szüzességem birtokosára:b...
Marad a műpéniszem