Ajánló
Szóval van Marci, Levi meg Én. Általános iskola 6. osztály azt hiszem. Marci elég gyakran feljárt hozzánk, TV-ztünk, gépeztünk, stb. Majd egyik nap megszólalt, hogy nem próbáljuk ki, hogy csak úgy nadrágon keresztül „dugunk” (elég viccesen hangzik, de hát sokkal kisebbek voltunk). Kicsit meglepődtem, de belementem, úgy csináltuk, hogy valaki letérdelt az ágy elé és ráfeküdt az ágyra, a másik meg mögötte és hát „dugta”. Vicces volt, élveztük, nekem felállt, Marcinak is. Az...
Rég várt kalandom18 éves voltam és szűz. Még soha nem voltam senkivel, de nagyon vártam amikor eljön a nagy nap. Nem volt sajnos testvérem, így elég sok unalmas napot töltöttem a szüleimmel. Az egyik hétvégén strandolni mentünk egy termálfürdőbe én ilyenkor sokat maradtam egyedöl, nem akartam anyucival és apucival égni, inkább nézegettem a csajokat. Nem vonzódtam a fiúkhoz, de már kamaszként annyira kanos voltam, ha a szexel kapcsolatos dolog jutott az eszembe rögtön merevedésem lett. Bementem egy fedett uszodai...
Az első egy fiúvalVarga Tamás vagyok, 19 éves, legalábbis 2017-ben. Olyan sok minden történt meg velem, hogy elhatároztam, megörökítem a szebb pillanatokat. 12 éves koromig tornáztam, aztán 17 éves koromig atletizáltam és azóta pedig focizom. Borzasztó jó a testfelépítésem, lányok-fiúk tekintete rendszeresen megakad rajtam, amire roppant büszke vagyok. Félreértés ne essen, nem vagyok szerelmes a testembe, csak tudom, hogy a sok sportnak a hatása látszik rajtam. Szép, tiszta arcom van, barna rövid hajam és barna, ...
Gábor barátommal10 évvel ezelőtt történt a a fiú kollégiumban, úgy 1. éves lehettem, tuti hogy ősz volt. Péntek délután 4ig mindenkinek elkellett hagyni a koleszt, az én vonatom 4 kor indult és 3-ra már régen készen voltam elpakolással stb.. Én maradtam bent mindig utolsónak, ezt a nevelő tanár tudta. Ő olyan 60 éves körül lehetett, pocak kis bajusz. Minden gyereket szinte végig magázott, persze volt, hogy tegezett mindnekit. A nagyobbak még mikor elkezdtem a sulit, azt mondták, hogy a koleszos tanár tuti szer...
Egy koleszos élményemSokat mászkáltunk együtt bulikba meg ide oda. Rendszeresen átjártam hozzá,aznap is mentem de az anya nyitott ajtót és mondta, hogy még alszik! Mondta, hogy menjek és keltsem fel. Ekkor meg szólat Bandi, hogy már fent van menjek be nyugodtan. Az anya elköszönt mert ment dolgozni. Be mentem a szobába de Bandi még az ágyban volt, leültem az ágy sarkára ő a hátán feküdt és a takarót felnyomta a farka. Akaratlanul is oda néztem! Ekkor kitakarta magát. Már láttam a faszát állva de most mintha még nagy...
Haverom és a nagy fasza