Ajánló
Az első részt megtaláljátok: meleg szex a wc-n munkahelyen Ez a folytatása remélem tetszik véleményeket várok.
Miután valamilyen szinten rendbe raktuk magunkat, a főnök behívott minket az irodájába ugyanis szeretne velünk beszélni. Jómagam a legrosszabbaktól tartottam. A főnököt hívjuk most "Józsinak", 40 év körüli eléggé olyan tömzsibb alakja volt, szakállas, barna szem, barna haj amolyan átlagos. A kisebb megbeszélésből végül az lett hogy van az ő háza körül munka amit h...
Perverz fantázia szextörténeSzarvason táboroztunk, a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal ...
Homo apu táborozikÁront egyre inkább úgy érzi, hogy éppen ideje lenne találnia magának egy olyan fiút, akibe ismét megbízhat, és aki nem fogja Őt (újra) becsapni és akivel már tényleg lehetne komolyabb kapcsolata.
Nem sokkal később megismerkedik egy számára nagyon csinosnak talált fiúval (Gábor). A srác fiatalabb Nála, de nagyon értelmes és nagyon vágyik arra, hogy egy férfi úgyis átölelje, megcsókolja és még kényeztesse is. El is kezdtek találkozgatni. Eleinte (kb. 1 hónapig) hetente egy alkalomma...
Az első komolyabb kapcsolatÉn, mire a gimnázium kollégiumába kerültem volt már kapcsolatom, hasonló egyénekkel, de mivel ez elenyész?, és az életem nem meghatározó pillanatai voltak, így azokat most mell?zném is.
Zolival olyan kapcsolatom volt, hogy elég sok mindent meg tudtunk beszélni, bár még sem mertem vele beszélni az érzéseimr?l, az igazi érzéseimr?l. A buszmegálló után sétáltunk elhagyott helyeken is, ahol már annyira beindiltunk, hogy megpróbálkoztunk a meztelenkedéssel is.
El?ljáróban annyit...
Koleszos Homo 3.Azért írok mert van egy sztorim, nem is 1 amúgy, ami nem is kitalált, tényleg megtörtént velem.
Az az igazság valamilyen szinten szexmániás vagyok, különösképp maszturbálni szeretek. (Mellesleg 22éves fiú vagyok.)
Szóval most 2004-05 telén nem 1x előfordult hogy ahol tanulok egyetem egy városkában, elmentem sétálni estefelé, amikor kevesebb ember jár, de azért vannak, és elkezdtem fantáziálgatni a sexről. Pár perc alatt már elég mereven állt a farkam, és hát így előkaptam... elkezd...
Jóapa faszt ver