Ajánló
Hogy ki akartam-e menni? Egy cseppet sem. – pedig előbb kellett leérnem a földszintre, mint Marie, hogy tudjam Joshuával minden rendben van. Sajnáltam a kölyköt, mert tudom mit érezhet most át. De ma éjjel biztosan befogjuk fejezni, amit elkezdtünk - és reméltem, hogy betarthatom az ígéretemet Joshuának. Ez volt talán a könnyebbik része viszont Alex helyzetét érintően nem voltam olyan magabiztos, most, hogy Marie visszajött.
Az egész testemet alaposan átmostam a vízzel. Külön figyel...
Vadnyugati melegszexÁron életében a Robival történő szakítása után eltelt már kb. 27 hónap. Volt két-három futó kapcsolata, de igazán lényeges viszonya nem volt. Az egyik nap aztán egy általa eddig ismeretlen úton halad autójával, amikor egy nagyon furcsa dologra lesz figyelmes. Először csak hangban, ugyanis azt hallja, hogy a „férfi” hang árulja magát. Nem akar hinni a fülének, hiszen olyat már hallott, hogy vannak „örömlányok” akik árulják magukat, de hogy legyenek „örömfiúk” i...
Az örömfiúZolival akkor találkoztam, amikor mindketten részt vettünk a hadsereg önkéntesek számára szervezett kiképzésén. Én akkor 18 éves zöld fülű srác voltam. Zoli szintén olyan fiatal volt, mint én. Könnyen egymásra találtunk. Talán azért, mert mind kettőnknek hosszú haja volt, majdnem vállunkig érő.
És egy kicsit hasonlítottunk egymásra. Szinte adódott, hogy a kiképzésen ő legyen a partnerem. Az első nap után olyanok voltunk, mint mindenki más. Hajunkat levágták, szinte kopaszra nyírtak. Furcs...
Zolival a seregbenÉn Bence vagyok, egy átlagos, 17 éves fiú. Van egy barátom, akit Gergőnek hívnak.
Körülbelül 3 éve ismerkedtünk meg, és úgy tekintettem rá, mint a legjobb barátomra. De ez egy nap megváltozott.
Egyedül voltam otthon, és éppen maszturbáltam. Egyszer csak beugrott Gergő képe az agyamba. Fúj, ez undorító, gondoltam. Elhessegettem a képet, de mindig mikor elkezdtem volna kiverni, visszajött. Gondoltam, ez így nem fog menni, ezért berakta egy pornót, és arra csaptam ki. Már éppen élvezt...
Szexeltem a haverommalA hajnal homályában úszó szobában a csend olyan nehezen telepedett a tárgyakra, hogy létezésük is majd, hogy nem feledésbe merült. Az ember e csodás pillanatot sosem tapasztalhatja meg, hisz önnön létezésének minden kis nesze tisztátalanná teszi ezt a csodálatos jelenséget. A csend varázslatos bűvköre az, amely az élő és lélegző embert képes igazi ismeretek megismerésére rávezetni és a gondolatok legmélyére ásni.
A nyugalom tengerében elmerülve és az álmok birodalmában kószálva Jaspert ne...
Egy elképzelt emlék