Balcsi erotikus történetek :
» Három napos homoszex maraton
Ajánló
Áron nem érti, hogy mi történik vele, hiszen már szinte minden haverjának volt már csaja, de neki nem, de nem is igazán vágyódik a lányok iránt. Miközben gondolkozik ennek okain, egyre inkább arra lesz figyelmes, hogy a lányok helyett a fiúkat nézi meg tüzetesebben és alkot róluk véleményt. Egyszerűen nem érti, hogy ez miért van így. Miért nem élhet „átlagos életet” úgy, mint a korosztályába tartozó többi fiú. Eltelik még 1 év, mire elkezdi sejteni a dolog okát, de megpróbálja erről...
A felismerés és a próbálkozás4 éves voltam, amikor az egyik kosaras csapattársammal (2 évvel idősebb volt velem) megegyeztünk, hogy az edzőtáborba, az egyik este kiverjük egymásét. Ez az utolsó előtti este meg is történt. Másnap este fordult elő először, hogy egy olyan fiú bújt hozzám, akivel NEM vagyunk vérségi (sőt másképpen sem) rokonok. Akkor este én elég korán -szinte elsőként- lezuhanyoztam, hogy korán ágyba bújjak, mert az U14-es csapatnak már másnap reggel fél 8-kor edzése volt. Nekik, vagyis az U16-osoknak csak hár...
Egy történet karácsonyraEgy másik szexpartner kereső oldalon kaptam egy levelet egy férfitól, aki szeretné, ha a feleségét 3asban dugnánk. El is jött a találka ideje. Kökinél a híd alatti parkolóba mentünk a kocsijával. Megbeszéltünk ezt azt, majd kijelentette a pasi, hogy szeretné látni, mit tudok nyújtani a nejének.
Elővettem a farkam, majd ő rá is bukott!
Jól szopott, bő nyállal. Majd mondta, hogy verjem és elkezdett képeket mutatni a feleségéről!
Dugás kö...
Maola a híd alatt2002 nyara volt a leggondtalanabb időszak az életemben. Júliustól otthon tanyáztam a szüleimnél, írtam a szakdolgozatomat, strandra jártam, napoztam. És amikor csak kedvem kerekedett rá, férfiakkal találkoztam.
Minden kedden fix programom volt. Déli egy órakor elindultam görömbölyi házunktól, és könnyed húszperces gyaloglás után elérkeztem a Hejőcsaba és Miskolc-Tapolca közötti senkiföldjére, dombos, erdős területre, ahol a cementgyár egy poros kis üzeme nőtt ki a földből. Az épül...
Köcsögverés a gyárnálRicsike álmodozva ült az iskolapadban. Az fizikaórának mindjárt vége, és fiatal, jóképű tanáruk - akinek szemlátomást hatalmas farka volt, ami szerényen meghúzódik nadrágjának slicce mögött - közölte velük, hogy viszontlátásra holnap.
A tizennyolc éves Ricsinek erekciója volt. Már akkor megkívánta a tanárurat, amikor az pajkosan rákacsintott, mialatt a közlekedőedények sajátos tulajdonságait ecsetelte. Ricsike akkor már tudta, hogy László tanár úr buher. Hogy bámulja a sok fiatal csitri! ...
Ricsi és a tanár úr