Ajánló
Egy kapualjhoz értünk a belvárosban. Lilás neon reklám villogott a sötétben, ami az "Öröm" szót rajzolta ki. Ahogy beléptünk egy pulthoz értünk, ahol egy piros-fekete csipkés, kellemesen szolis bőrű szuper szexi nő nyújtott át nekünk két kulcsot, majd mosolyogva jó szórakozást kívánt. Miután elzártuk a cuccainkat, beléptünk a fogadótérbe, ahol zene szólt, volt pár idős, elég sok középkorú, és szerencsére pár velünk egy korosztályú is.
Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, mert láttam a tü...
Kotonnal basztak meg egy kapualjban Áron nem érti, hogy mi történik vele, hiszen már szinte minden haverjának volt már csaja, de neki nem, de nem is igazán vágyódik a lányok iránt. Miközben gondolkozik ennek okain, egyre inkább arra lesz figyelmes, hogy a lányok helyett a fiúkat nézi meg tüzetesebben és alkot róluk véleményt. Egyszerűen nem érti, hogy ez miért van így. Miért nem élhet „átlagos életet” úgy, mint a korosztályába tartozó többi fiú. Eltelik még 1 év, mire elkezdi sejteni a dolog okát, de megpróbálja erről...
A felismerés és a próbálkozásAz első meleg szex élményem mindjárt anállal kezdődött és még folytatódott sok anál szexeléssel. Nagyon rákaptam hogy dugják a fenekem. Nem is bánom, hogy mindig van valami benne.
Elindultunk ketten beszélgettünk a kocsiba és mondta, hogy neki haza kell ugrania valamiért, de mennyek fel ihatok valami töményet. Rendes volt tőle gondoltam felmegyek iszunk valamit és megyek is tovább...Oda értünk hozzá szép családi ház a külvárosban nagyon tetszett, a kert is csodás volt... B...
Szűzen kezdtem az anál szexetKamill 55 koráig örök agglegényként élte kicsapongó életét. Marketing menedzserként milliós havi jövedelmekre tett szert. A munkáját elismerték. Nem volt ő rút, sem alacsony, sem kövér. Egy 172 cm-es, kisportolt (teniszezett) sármos, fekete, göndör hajú zöld szemű álomlovagként hatott külsőre. A nők kifejezetten buktak rá.
Sok nőt elfogyasztott életében, három zabigyerek után fizetett gyerektartást, és remek kapcsolata volt gyerekeivel és azok szülőanyjaival. Lakását özvegy szomsz...
Homoszex erdélybenSzaisztok, én Szabyest vagyok, egy 18 éves meleg srác. Nem sok idővel azután, hogy szakítottunk Öcsémmel, megjelent az életembe egy nagyon kedves, nagyon helyes és csinos srác. Aki először „csak” azért vívta ki a figyelmemet, mert az arcvonalai és az arcjátékai nagyon hasonlítottak az öcséméhez. A fiúval, akit Krisznek (pontosabban Krisztiánnak) hívnak és 19 éves, már alig 2-3 nap után nagyon nagy összhangba kerültünk. Ez mind a kettőnknek meglepő volt, hiszen soha nem szoktunk ilyen...
Szabyest homo kalandjai 1.