Borton erotikus történetek :
» A bugyis (kakis)
Ajánló
Ez akkor történt, amikor még normális voltam.
Régen történt, régen volt már és örökre megváltoztatta az életemet.
Izgató volt, tiltott, tabu, de nagyon jó, hatalmas és kőkemény.
Egy tavaszi délután történt, mikor csak én voltam idehaza.
Én és még valaki.
Ötéves korunk óta ismertük egymást, két házzal lakott arrébb.
Népes családba született bele, én egyedül éltem anyámmal.
Az ő apja egy szexm...
Jóapa és a világvége (gay változat)80-as évek legelején járunk. Katona város. Régen azokat a városokat hívták katona városnak, ahol sok laktanya volt. Ekkor még nyoma sem volt telefonnak, internetnek, stb...így éltünk. 18 éves voltam. Itt fontos megjegyezni, hogy a középiskolás éveimet kolesban töltöttem és az első év után már pontosan tudtam, hogy a másik térfélen játszom. 18 évesen, már teljesen megtanultam nem utálni magam. Kolesból már kijöttünk érettségi már meg volt és pont az érettségi bankett hajnalán vagyunk. A terv az ...
Megszoptatott egy cigány a wc -nAz első részt megtaláljátok: meleg szex a wc-n munkahelyen Ez a folytatása remélem tetszik véleményeket várok.
Miután valamilyen szinten rendbe raktuk magunkat, a főnök behívott minket az irodájába ugyanis szeretne velünk beszélni. Jómagam a legrosszabbaktól tartottam. A főnököt hívjuk most "Józsinak", 40 év körüli eléggé olyan tömzsibb alakja volt, szakállas, barna szem, barna haj amolyan átlagos. A kisebb megbeszélésből végül az lett hogy van az ő háza körül munka amit h...
Perverz fantázia szextörténe
A kirándulás első napjának estéjére már mindenki elfáradt. Végig kellett nézni az összes kötelező látnivalót, ami egy ekkora városban már fizikailag is megerőltető. Este a szállás elfoglalása után még vacsora, aztán szabad program az apartmanban. Előkerült a kártya, egy-két társasjáték és persze a becsempészett mindenféle italok, amik elkerülték szigorú, de azért kedvelt osztályfőnökünk figyelmét. A négyszemélyes apartmanok egyszerű faházak voltak. Berendezése négy ágy és négy sz...
Baszós társasÁront egyre inkább úgy érzi, hogy éppen ideje lenne találnia magának egy olyan fiút, akibe ismét megbízhat, és aki nem fogja Őt (újra) becsapni és akivel már tényleg lehetne komolyabb kapcsolata.
Nem sokkal később megismerkedik egy számára nagyon csinosnak talált fiúval (Gábor). A srác fiatalabb Nála, de nagyon értelmes és nagyon vágyik arra, hogy egy férfi úgyis átölelje, megcsókolja és még kényeztesse is. El is kezdtek találkozgatni. Eleinte (kb. 1 hónapig) hetente egy alkalomma...
Az első komolyabb kapcsolat