Ajánló

Joshua végig csendben volt az úton. El akartam neki mondani. Most rögtön. Már a ház közelében voltunk. Eljátszottam a gondolattal, hogy megállítom a lovat és ott helyben színt vallok neki. Az elejétől a végig elmesélve az egészet, de nem tehettem. Alex és Marie is megérdemli az igazságot. Az pedig, hogy többször mondjam el bárkinek is, számomra a legnagyobb terhet jelentette volna. Így hát az istállóhoz érve leszálltunk a lovamról, és együtt bevezettük, miközben végig éreztem a fiú kérlelő pilla...

Meleg cowboyok

A tábor jutalomtábor jellegénél fogva elég vegyes összetételű volt, minden évfolyam képviseltette magát, s a nagy suli miatt is az ürgék fele sem ismerte egymást. Vagyis néhányan persze igen, de a többséget legfeljebb látásból lehetett beazonosítani. Az egyik elsőévesen már korábban is megakadt a szemem, ami először főleg annak volt betudható, hogy meglepően hasonlítottunk egymásra. Persze ő egy évvel fiatalabb kiadásban, s mi tagadás, összképében sokkal csinosabb is volt, mint jómagam. Barna ha...

Unga bunga

Már régóta figyeltem őt. Az idejét sem tudom mióta. De még annyi idő után is, valahányszor csak megláttam, a szívem úgy kezdett verni, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Úgy éreztem, mintha minden egyes dobbanással centikre nyomná ki magát a mellkasomból és fülemben olyan erővel visszhangzott a dörömbölés, hogy azon csodálkoztam, senki sem veszi észre.
Nem tudtam mi ez az érzés, de valahányszor megláttam őt, mintha minden megváltozott volna. Akármilyen jókedvű és laza voltam, abban a pil...

Homoszexuális vágyak

Eleg sokan voltatak a medenceben.na most hova telepedjel.egy idos parnal volt hely odatelepdtem le nyakig ert aviz mikor leultem.beszelgettunk. A holgy elment kezelesre utana a szobajada.beszelgettunk mindenrol. Idezem a temat;mi a velemenyed a melegek rol es a bi szekszualisok rol. Az igazsag hogy a melegeket nemitelem el a masikatsem mindenkinek a magan ugye ez.hat ezt jol megvalaszotad roviden.ezt kerdezted ez a velemenyem.ultunk lecsuktam a szem.etzem hogy a farkamat simogatjak.kivancsi volt...

Thermal fürdős szexkaland

A játék folytatódott. Immár a második nap délutánján jártak, és már igencsak kevesen voltak életben. Aki tehette, meghúzta magát, remélve, hogy nem találják meg. Kivéve egy valakit. Egy magas és igencsak jóképű fiút, aki fittyet hányva arra, hogy bármelyik pillanatban lepuffanthatják, a tisztáson üldögélt és közömbös képpel nézett fel az égre. Ő volt az, Kiriyama Kazuo. Nem igazán érdekelte semmi, sem az időjárás, sem a játék, sem az, hogy az osztály jó része már régen felvette a néhai előnevet,...

Egy érdekes délután (egyperces)



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak