Duci erotikus történetek :
» A bugyis (kakis)
Ajánló
Mindig is imádtam a legénybúcsúkat, és látni, ahogy a lányok táncolnak a férfiaknak, és a vőlegénynek, ahogy egyenként szabadulnak meg a bestiák ruházatuktól. Aztán jön a játékos szex része a dolognak, amikor már az elején, a vőlegénnyel együtt a barátoknak áll a dákója.
A vőlegényt kínozva kényeztetik, nyalják, krémezik, olykor tejszínhabozzák, hogy a végén óriásit élvezzen, természetesen a közönséggel, azaz a barátokkal együtt. Efféle legénybúcsút, nos azt hiszem, egyetlen férfi társam ...
Stílgyak - Gay legénybúcsúSzarvason táboroztunk, a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal ...
Homo apu táborozikEljött a szombat este, Ahmed úr sofőrje pontosan érkezett. Beültem az autóba, és a szállodába mentünk, az autó megállt a szálloda előtt, a portás kinyitotta az autó ajtaját.
- Ahmed úr vendége. mondta a sofőr
- Erre tessék, mondta a portás, miközben kinyitotta az ajtót, és intett a londinernek.
- Kísérd a vendéget Ahmed úr lakosztályába
A londiner a lifthez kísért, és fél mentünk a legfelső emeletre, ez a szint csak a főnöké, mint ahogy a szálloda is.
Bekopo...
Meleg éjszakák xxxMindig is imádtam az apámat. Olyan erősnek és nagynak éreztem, hogy mindig olyan szerettem volna lenni mint Ő. Úgy éreztem, hogy Ő is nagyon szeret Engem, mert sokszor átölelt és megszeretgetett. Ilyenkor azt gondoltam, hogy csak mi vagyunk a világon és senki más. Még nem voltam 9 éves, mikor az édesanyám meghalt. Mivel testvérem nem volt, ezután még közelebb kerültünk egymáshoz. Apámat nagyon megtörte anyám halála és sokáig tartott, míg újból olyan volt mint régen. 13 éves lehettem, mikor olyan...
Jóapa, máskéntSziasztok, 14 éves voltam és egy srác nagyon bejött nekem. Nem volt izmos hanem volt egy kis pocija, de eszméletlenül. Jóképű volt. Nem árulok zsákbamacskát az osztálytársamról beszélek. Ezért voltam abban a szerencsés helyzetben hogy együtt öltöztünk tesin. Bámultam is mindig a gatyáját a fecskéjén átrajzolódott férfiassága. Már így is nagynak tűnt. Telt múlt az idő és egy nap a napköziben telóztunk és ahogy azt szoktuk egymás telóját is kipróbáltuk a játékokat mivel előző nap kaptam új telót ...
Diák homoszex élmény