Egyben erotikus történetek :
» Egy meleg élete » Meleg Mike története » Unga bunga » Homo történet » Marad a műpéniszem » Igaz meleg történet » Meleg történet az öcsémmel » Melegpornót forgattunk » Hogyan lettem egy cigány ribanca » Vadnyugati melegszex » Biszex vagyok, segítség » Első élményem egy WC-ben » Meleg cowboyok » Jóapa és a bolondballagás » Homo apu táborozik » Valcsika tortája
Ajánló
A történet mondhatnám úgy, hogy már az én gyermekkoromba kezdődik, de ez így obszcén volna. Az, hogy biszex vagyok, viszont 17-18 évesen tudatosult bennem, miután az egyik haverommal nemi kapcsolatot létesítettem egy átbulizott éjszaka után (amit később 3 alkalommal megismételtünk, amelyekből 2 alkalom teljesen józan állapotban történt).
A történetem valójában ott kezdődik, hogy napra pontosan egy hónappal a vártnál korábban, 2000. év októberének második felében, sajnos császárme...
A fiammalEgy ideje már tudtam, hogy biszex vagyok, és voltak is már szolidabb fiús kalandjaim. Ennek ellenére titkoltam. Senki sem tudta rólam. Egy ideje már pesten éltem, és egy baráti társaság útján megismertem egy meleg párt. Jó fejek voltak, barátságosak. A fiús szex tabu téma volt köztünk. Tiszteletben tartották, hogy elméletileg hetero vagyok. Egy ideje már nem taliztunk amikor áthívtak magukhoz bandázni. Peti nyitott ajtót, mert Tomi még melóba volt. Beszélgetni kezdtünk, közben Tomi is betoppant....
Hármas fiús kaland Biszexuális vagyok. 1973 augusztusa és 1979 májusa között jártam egy csajjal. Aztán 1980 késő tavaszán összejöttem egy másik csajjal, akivel 1983 és 1987 között (haláláig) házastársként éltem együtt. A két legidősebb (33 és 36 éves) gyermekem édesanyjáról van szó. Később összejöttem egy másik asszonnyal, akivel idén leszünk 25 éves házasok és 4 közös(2 fiú és 2 lány)gyermekünk született. A legidősebb 26 múlt a napokban, míg a legkisebb nyáron lesz 17 éves. (A nejemnek az első férje elhunyt - a ...
Egy meleg élete 2. Az első meleg szex élményem mindjárt anállal kezdődött és még folytatódott sok anál szexeléssel. Nagyon rákaptam hogy dugják a fenekem. Nem is bánom, hogy mindig van valami benne.
Elindultunk ketten beszélgettünk a kocsiba és mondta, hogy neki haza kell ugrania valamiért, de mennyek fel ihatok valami töményet. Rendes volt tőle gondoltam felmegyek iszunk valamit és megyek is tovább...Oda értünk hozzá szép családi ház a külvárosban nagyon tetszett, a kert is csodás volt... B...
Szűzen kezdtem az anál szexetTulajdonképpen ez annyira friss, hogy csütörtökön történt. Témába is vág, mert egy kollégiumi szobában történt. Jóllehet munkásszálló, de teljesen ugyanaz a feeling, csak nem tizen-huszon évesek vannak, hanem munkás korosztály A-tól Z-ig...
Egy hónapja van egy barátom, aki mellett végre kezdem elfogadni a másságot. Ő 31, én 25 éves vagyok. Én ennyi idősen még sokmindennek előtte vagyok (...). ,,Tomi" már tapasztalt, csaknem minig tudja mikor minek jött el az ideje. Ezt úgy az 1 hó...
Aktusunk