Ajánló
Ricsike álmodozva ült az iskolapadban. Az fizikaórának mindjárt vége, és fiatal, jóképű tanáruk - akinek szemlátomást hatalmas farka volt, ami szerényen meghúzódik nadrágjának slicce mögött - közölte velük, hogy viszontlátásra holnap.
A tizennyolc éves Ricsinek erekciója volt. Már akkor megkívánta a tanárurat, amikor az pajkosan rákacsintott, mialatt a közlekedőedények sajátos tulajdonságait ecsetelte. Ricsike akkor már tudta, hogy László tanár úr buher. Hogy bámulja a sok fiatal csitri! ...
Ricsi és a tanár úrNem is olyan régen voltam moziban, talán érdekelnek a tapasztalataim.
Benyitok. Sötét. Csak a nagyképernyős tévén adott film fényei világítják meg a termet. Benn három sor.
Az egyik oldalon három kb. két méteres pad egymás mögött, a másik oldalon apró árnyékos beugrókban rövid padok. A szemem egy pillanat alatt megszokja a fényviszonyokat és azonnal feltérképezem a terepet. Négyen vannak benn. A középső sorban a pad szélén egy pasi ül, bámulja a tévét. A hátsó sorban egy félmeztele...
Mozis orál történetJoshua végig csendben volt az úton. El akartam neki mondani. Most rögtön. Már a ház közelében voltunk. Eljátszottam a gondolattal, hogy megállítom a lovat és ott helyben színt vallok neki. Az elejétől a végig elmesélve az egészet, de nem tehettem. Alex és Marie is megérdemli az igazságot. Az pedig, hogy többször mondjam el bárkinek is, számomra a legnagyobb terhet jelentette volna. Így hát az istállóhoz érve leszálltunk a lovamról, és együtt bevezettük, miközben végig éreztem a fiú kérlelő pilla...
Meleg cowboyokÉn, mire a gimnázium kollégiumába kerültem volt már kapcsolatom, hasonló egyénekkel, de mivel ez elenyész?, és az életem nem meghatározó pillanatai voltak, így azokat most mell?zném is.
Zolival olyan kapcsolatom volt, hogy elég sok mindent meg tudtunk beszélni, bár még sem mertem vele beszélni az érzéseimr?l, az igazi érzéseimr?l. A buszmegálló után sétáltunk elhagyott helyeken is, ahol már annyira beindiltunk, hogy megpróbálkoztunk a meztelenkedéssel is.
El?ljáróban annyit...
Koleszos Homo 3.Kanos voltam és este ráírtam egy haverra hogy nincs e kedve levezetni a feszültséget. Mivel fáradt volt másnapra beszéltük meg a tali. El is jött értem időben és elmentünk hozzájuk.
Ott a szobában cirógattuk egymás farkát lekerültek a ruhák és én a számba vettem az eres és kemény faszát. Nem túl méretes de igy is nagyon jo vele. Miután befejeztem, megkértem hogy dugjunk. Feltérdeltem a fotelba mert nekem nem akart sikerülni behatolni. Utoljára 3,5 éve hogy megdugtá
...
Két jóbarát kielégítik egymást