Ajánló

Mint a harmat, olyan zsengének tűnt – gizdaseggű - mormoltam. Az udvaron ácsorgott, szűk nadrág simult rá, pólója lengén a felsőtestén, haját a bolond Áprilisi szél borzolta.
- Szóval az öcséd? - húztam fel a szemöldökömet, és néztem kérdőn Kyrára.
- Az, de ne merj hozzányúlni, mert kikaparom a szemed!
- Jaj, de félek cicus. - Mosoly.
Kyra a szomszédlány, rendszeresen átjár segíteni a főzésben, mosásban, olyan asszonydolgokat csinál meg helyettem. Én viszont meg...

Jácint - megismertem a gizdaseggűt

Szóval van Marci, Levi meg Én. Általános iskola 6. osztály azt hiszem. Marci elég gyakran feljárt hozzánk, TV-ztünk, gépeztünk, stb. Majd egyik nap megszólalt, hogy nem próbáljuk ki, hogy csak úgy nadrágon keresztül „dugunk” (elég viccesen hangzik, de hát sokkal kisebbek voltunk). Kicsit meglepődtem, de belementem, úgy csináltuk, hogy valaki letérdelt az ágy elé és ráfeküdt az ágyra, a másik meg mögötte és hát „dugta”. Vicces volt, élveztük, nekem felállt, Marcinak is. Az...

Rég várt kalandom

Ez a homoerotikus történet vidéken történt, egy horgászaton. A két főszereplő, Csabi és Jácint horgászni mentek, ekkor még nem is sejtették, hogy egy meleg szexorgia lesz a vége, mivel heterónak hitték magukat.

A sztorit Csaba meséli.

Egyik nyáron történt velem az eset amiről most írok. 15-16 évesek lehettünk. Barátomnál múlattuk az időt a nyári szünet alatt. Szerettem ott lenni mert a szülei egész nap dolgoztak és a miénk volt a lakás.
Amikor már nagyon untu...

A horgász kaland

Mindig is imádtam az apámat. Olyan erősnek és nagynak éreztem, hogy mindig olyan szerettem volna lenni mint Ő. Úgy éreztem, hogy Ő is nagyon szeret Engem, mert sokszor átölelt és megszeretgetett. Ilyenkor azt gondoltam, hogy csak mi vagyunk a világon és senki más. Még nem voltam 9 éves, mikor az édesanyám meghalt. Mivel testvérem nem volt, ezután még közelebb kerültünk egymáshoz. Apámat nagyon megtörte anyám halála és sokáig tartott, míg újból olyan volt mint régen. 13 éves lehettem, mikor olyan...

Jóapa, másként

Neten ismerkedtünk meg, ő is egy fiatal, 25 éves bi srác. Leveleztünk, megbeszéltünk egy találkát. Először csak átlanános dolgokról beszéltünk, majd a szexről. Pár perc múlva már csókolóztunk, szinte ledugta a nyelvét a számba. Említette, hogy szeret a nyelvével munkálkodni. Én passzív vagyok, ő aktív. Pár perc csókolózás után már állt a farkam. Aztán a nadrágjába nyúltam, éreztem neki is keményedik. Gondoltom kiveszem, és elkezdem szopni. Szép, és nagy farka volt. Szoptam vagy 10 percig, aztán ...

Közben a farkammal játszott



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak