Harmasban erotikus történetek :

  » Ez az első homo paródiám
  » Szabyest homo kalandjai 1.


Ajánló



Az egyetemi évek egyik legjobb élménye volt a három hónapos külföldi vendégeskedés. A skandináv egyetemen lehetett pár órát hallgatni, de közel sem a hagyományos, itthoni előadások voltak ezek. Az egyik ilyen, viszonylag interaktív előadáson ismertem meg egy első pillantásra is hiperaktív, vidám srácot. Német volt, de habitusát és vidámságát tekintve bármelyik mediterrán állam kedves bolondja lehetett volna. Az előadás végeztével beszélgettünk kicsit, megkérdezte hol lakom, majd ...

Vad este Sanyival

Mindig is imádtam az apámat. Olyan erősnek és nagynak éreztem, hogy mindig olyan szerettem volna lenni mint Ő. Úgy éreztem, hogy Ő is nagyon szeret Engem, mert sokszor átölelt és megszeretgetett. Ilyenkor azt gondoltam, hogy csak mi vagyunk a világon és senki más. Még nem voltam 9 éves, mikor az édesanyám meghalt. Mivel testvérem nem volt, ezután még közelebb kerültünk egymáshoz. Apámat nagyon megtörte anyám halála és sokáig tartott, míg újból olyan volt mint régen. 13 éves lehettem, mikor olyan...

Jóapa, másként

Elindultunk ketten beszélgettünk a kocsiba és mondta, hogy neki haza kell ugrania valamiért, de mennyek fel ihatok valami töményet. Rendes volt tőle gondoltam felmegyek iszunk valamit és megyek is tovább...Oda értünk hozzá szép családi ház a külvárosban nagyon tetszett, a kert is csodás volt... Behívott és a konyhába mentünk ahol kitöltötte nekem a felest. Azt mondta üljek le a nappaliban felugrik a hálóba és mindjárt jön..Ott volt a laptopja gondoltam gépezek 1 kicsit.. Felnyitottam és valami m...

Jóapa megmutatja, milyen az igazi lelkierő

gy hónapja történt velem ez a dolog. Mindig éreztem, hogy nem teljesen vagyok heteró. Az utcán mindig megnézem a fiúkat is, főleg nyáron, amikor rövidnadrágban vannak. Ezt viszont sose mondtam másoknak, mert cikinek éreztem. A legjobb barátom, Peti 19 éves, de osztálytársak vagyunk. Rajta sose láttam, hogy fiúk után nézne és szerintem ő se vette észre rajtam, mert mindig a lányokról volt szó.
Mivel a szüleim általában este dolgoznak, így sokszor átlógtam Petiékhez kockulni.
Egy hón...

Első alkalom a medenceparton

Az első történetemre visszakell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazá...

A sok sperma



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak