Ajánló
Egy kapualjhoz értünk a belvárosban. Lilás neon reklám villogott a sötétben, ami az "Öröm" szót rajzolta ki. Ahogy beléptünk egy pulthoz értünk, ahol egy piros-fekete csipkés, kellemesen szolis bőrű szuper szexi nő nyújtott át nekünk két kulcsot, majd mosolyogva jó szórakozást kívánt. Miután elzártuk a cuccainkat, beléptünk a fogadótérbe, ahol zene szólt, volt pár idős, elég sok középkorú, és szerencsére pár velünk egy korosztályú is.
Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, mert láttam a tü...
Kotonnal basztak meg egy kapualjbanNeten ismerkedtünk meg, ő is egy fiatal, 25 éves bi srác. Leveleztünk, megbeszéltünk egy találkát. Először csak átlanános dolgokról beszéltünk, majd a szexről. Pár perc múlva már csókolóztunk, szinte ledugta a nyelvét a számba. Említette, hogy szeret a nyelvével munkálkodni. Én passzív vagyok, ő aktív. Pár perc csókolózás után már állt a farkam. Aztán a nadrágjába nyúltam, éreztem neki is keményedik. Gondoltom kiveszem, és elkezdem szopni. Szép, és nagy farka volt. Szoptam vagy 10 percig, aztán ...
Közben a farkammal játszottLacival már régóta vagyunk barátok, de még neki sem mertem bevallani, hogy a fiúkhoz vonzódom, holott tudtam róla, hogy ő is az erősebbik nemet szereti. Egyik nap már nem bírtam tovább, teljesen kibuktam és mindent kitálaltam. Laci nagyon megértő volt, végig hallgatott és megkérdezte, hogy szeretném-e, ha bevezetne a gyönyörök rejtélyébe. Erre én nem válaszoltam, csak bólogattam. És elkezdődött a "móka" Laci először finoman kezdte simogatni arcomat, amitől gyomromban azonnal remegő görcsöt érezt...
Homo szex gátlások nélkülMár régóta figyeltem őt. Az idejét sem tudom mióta. De még annyi idő után is, valahányszor csak megláttam, a szívem úgy kezdett verni, mintha ki akarna ugrani a helyéről. Úgy éreztem, mintha minden egyes dobbanással centikre nyomná ki magát a mellkasomból és fülemben olyan erővel visszhangzott a dörömbölés, hogy azon csodálkoztam, senki sem veszi észre.
Nem tudtam mi ez az érzés, de valahányszor megláttam őt, mintha minden megváltozott volna. Akármilyen jókedvű és laza voltam, abban a pil...
Homoszexuális vágyak4 éves voltam, amikor az egyik kosaras csapattársammal (2 évvel idősebb volt velem) megegyeztünk, hogy az edzőtáborba, az egyik este kiverjük egymásét. Ez az utolsó előtti este meg is történt. Másnap este fordult elő először, hogy egy olyan fiú bújt hozzám, akivel NEM vagyunk vérségi (sőt másképpen sem) rokonok. Akkor este én elég korán -szinte elsőként- lezuhanyoztam, hogy korán ágyba bújjak, mert az U14-es csapatnak már másnap reggel fél 8-kor edzése volt. Nekik, vagyis az U16-osoknak csak hár...
Egy történet karácsonyra