Ajánló
Lacival már régóta vagyunk barátok, de még neki sem mertem bevallani, hogy a fiúkhoz vonzódom, holott tudtam róla, hogy ő is az erősebbik nemet szereti. Egyik nap már nem bírtam tovább, teljesen kibuktam és mindent kitálaltam. Laci nagyon megértő volt, végig hallgatott és megkérdezte, hogy szeretném-e, ha bevezetne a gyönyörök rejtélyébe. Erre én nem válaszoltam, csak bólogattam. És elkezdődött a "móka" Laci először finoman kezdte simogatni arcomat, amitől gyomromban azonnal remegő görcsöt érezt...
Homo szex gátlások nélkülSzóval van Marci, Levi meg Én. Általános iskola 6. osztály azt hiszem. Marci elég gyakran feljárt hozzánk, TV-ztünk, gépeztünk, stb. Majd egyik nap megszólalt, hogy nem próbáljuk ki, hogy csak úgy nadrágon keresztül „dugunk” (elég viccesen hangzik, de hát sokkal kisebbek voltunk). Kicsit meglepődtem, de belementem, úgy csináltuk, hogy valaki letérdelt az ágy elé és ráfeküdt az ágyra, a másik meg mögötte és hát „dugta”. Vicces volt, élveztük, nekem felállt, Marcinak is. Az...
Rég várt kalandomAz első részt megtaláljátok: meleg szex a wc-n munkahelyen Ez a folytatása remélem tetszik véleményeket várok.
Miután valamilyen szinten rendbe raktuk magunkat, a főnök behívott minket az irodájába ugyanis szeretne velünk beszélni. Jómagam a legrosszabbaktól tartottam. A főnököt hívjuk most "Józsinak", 40 év körüli eléggé olyan tömzsibb alakja volt, szakállas, barna szem, barna haj amolyan átlagos. A kisebb megbeszélésből végül az lett hogy van az ő háza körül munka amit h...
Perverz fantázia szextörténeReggel 7 óra körül ébredeztem. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok, aztán ráeszméltem a tegnapra. Körbenéztem, de sehol senki. Hirtelen megreccsent a padló, és ott állt Tomi kaján mosollyal az arcán.
- Jó reggelt. - kezdtem. - Szép ez a reggel.
- Szép bizony. De talán lehetne még szebb is. - mondta enyhén rekedtes, füstös reggeli hangon.
- Mire gondol Tanár úr. - folytattam egy kis fortélyt belevéve a szituációba. Ledöbbent ezen, és bevetődött az ágyba. Szúrós tekintettel rám ...
A csodás éjszaka után újabb meglepetések következtek
Az egyetemi évek egyik legjobb élménye volt a három hónapos külföldi vendégeskedés. A skandináv egyetemen lehetett pár órát hallgatni, de közel sem a hagyományos, itthoni előadások voltak ezek. Az egyik ilyen, viszonylag interaktív előadáson ismertem meg egy első pillantásra is hiperaktív, vidám srácot. Német volt, de habitusát és vidámságát tekintve bármelyik mediterrán állam kedves bolondja lehetett volna. Az előadás végeztével beszélgettünk kicsit, megkérdezte hol lakom, majd ...
Vad este Sanyival