Ajánló
Biszexuális vagyok. 1973 augusztusa és 1979 májusa között jártam egy csajjal. Aztán 1980 késő tavaszán összejöttem egy másik csajjal, akivel 1983 és 1987 között (haláláig) házastársként éltem együtt. A két legidősebb (33 és 36 éves) gyermekem édesanyjáról van szó. Később összejöttem egy másik asszonnyal, akivel idén leszünk 25 éves házasok és 4 közös(2 fiú és 2 lány)gyermekünk született. A legidősebb 26 múlt a napokban, míg a legkisebb nyáron lesz 17 éves. (A nejemnek az első férje elhunyt - a ...
Egy meleg élete 2. A játék folytatódott. Immár a második nap délutánján jártak, és már igencsak kevesen voltak életben. Aki tehette, meghúzta magát, remélve, hogy nem találják meg. Kivéve egy valakit. Egy magas és igencsak jóképű fiút, aki fittyet hányva arra, hogy bármelyik pillanatban lepuffanthatják, a tisztáson üldögélt és közömbös képpel nézett fel az égre. Ő volt az, Kiriyama Kazuo. Nem igazán érdekelte semmi, sem az időjárás, sem a játék, sem az, hogy az osztály jó része már régen felvette a néhai előnevet,...
Egy érdekes délután (egyperces)Varga Tamás vagyok, 19 éves, legalábbis 2017-ben. Olyan sok minden történt meg velem, hogy elhatároztam, megörökítem a szebb pillanatokat. 12 éves koromig tornáztam, aztán 17 éves koromig atletizáltam és azóta pedig focizom. Borzasztó jó a testfelépítésem, lányok-fiúk tekintete rendszeresen megakad rajtam, amire roppant büszke vagyok. Félreértés ne essen, nem vagyok szerelmes a testembe, csak tudom, hogy a sok sportnak a hatása látszik rajtam. Szép, tiszta arcom van, barna rövid hajam és barna, ...
Gábor barátommalSzóval van Marci, Levi meg Én. Általános iskola 6. osztály azt hiszem. Marci elég gyakran feljárt hozzánk, TV-ztünk, gépeztünk, stb. Majd egyik nap megszólalt, hogy nem próbáljuk ki, hogy csak úgy nadrágon keresztül „dugunk” (elég viccesen hangzik, de hát sokkal kisebbek voltunk). Kicsit meglepődtem, de belementem, úgy csináltuk, hogy valaki letérdelt az ágy elé és ráfeküdt az ágyra, a másik meg mögötte és hát „dugta”. Vicces volt, élveztük, nekem felállt, Marcinak is. Az...
Rég várt kalandomEgy szép napon Kujon Gyuszó bácsi (aki mellesleg a falu bolondja) üldögélt kis Bivaj-Hörcsög Röcsögei házának tornácán. Ez a vén hülye nagy népszerüségnek örvendett a kissrácok körében az elborult, morbid és elmebeteg meséi miatt. Ezek az elborult történetek hosszu órákra a hülyeség birodalmába.
Az öreg szájában egy félig elszívott füvescigi parázslott,
a földön vodkásüvegek. A picsavirág utca végét figyelte.
Tudta hogy a gyerkőcök megint egy idióta mesét akarnak.A picsavirá...
Töketlen Sanyii