Ajánló
A tábor jutalomtábor jellegénél fogva elég vegyes összetételű volt, minden évfolyam képviseltette magát, s a nagy suli miatt is az ürgék fele sem ismerte egymást. Vagyis néhányan persze igen, de a többséget legfeljebb látásból lehetett beazonosítani. Az egyik elsőévesen már korábban is megakadt a szemem, ami először főleg annak volt betudható, hogy meglepően hasonlítottunk egymásra. Persze ő egy évvel fiatalabb kiadásban, s mi tagadás, összképében sokkal csinosabb is volt, mint jómagam. Barna ha...
Unga bungaLassan kúszik fel a nap az égre, de fénye már megvilágítja a Balaton vizét. Csak a hullámok csobogása, a fák lombjai között motozó szellő suhogása, és a madarak csicsergése hallatszik. Mi ketten hallgatunk, de csodás ez a kettőnk közötti csönd is. Nem feszélyező, sőt, inkább meghitt. Persze, eleget beszéltünk már, az egész éjszakát ezzel töltöttük. Most már hajnalodik, mégsem vagyok álmos.
Az este még őrizte a levegő a nappali kánikula után a meleget, de most már ...
Kalandjaim 2.Egy Budapesti ház 5-ös számú lakásában élek. Az életem eléggé unalmas és monoton. A nyárszünet közepén jártunk, és én a suli végezte óta semmit nem csináltam. Nagyjából egyedül voltam, mivel apám a lakás egyik távoli szobájában forgatott pornófilmeket illegálisan. Ez volt a munkája. A kuncsaftok eljöttek hozzá, dugtak, apa felvette, aztán pénzért eladta õket. Ilyen egyszerû. Nem volt nagy szám, de rendesen megélt belõle. Én még csak párszor láthattam õt munka közben, amikor v...
A homoszexuális szomszédTinédszer koromban játszogattam én is magammal. De ennyiben kimerűlt. Teltek az évek a játszadozás megmaradt. Aztán 26 évesen úgy döntöttem, hogy kipróbálom férfivel is.
Keresgéltem,aztán egy oldalon találtam egy illett. Beszélgetés ismerkedés stb. Megbeszéltünk egy esti talit. Nála volt hely ,így oda mentem. Felmentünk hozzá. Ő már ivott,gondolom feszültség oldás vagy csak simán szereti a piát.
Aztán mondtam neki ,hogy ha már így vagyunk ,akkor vetkőzzünk,nehogy me...
Tinédszer korombanVonzalmam a fiúk iránt úgy kezdődött, hogy gyermekkoromban, lehettem talán 14 éves, a szomszéd fiú arra kért engem és az unokatestvéremet, hogy játsszunk olyat, hogy bemegyünk a pincébe, elővesszük a fütyinket és bedugjuk egymás fenekébe. Ez természetesen semmiféle élménnyel akkor még nem járt, de azt hiszem beültette a fülembe a bogarat...
Amikor középiskolás lettem, már sokszor eszembe jutott a dolog, de nem nagyon gondoltam rá, mert tudtam, hogy ez valamiféle tiltott gyümölcs. ...
Meleg szex történet