Ajánló
Lassan kúszik fel a nap az égre, de fénye már megvilágítja a Balaton vizét. Csak a hullámok csobogása, a fák lombjai között motozó szellő suhogása, és a madarak csicsergése hallatszik. Mi ketten hallgatunk, de csodás ez a kettőnk közötti csönd is. Nem feszélyező, sőt, inkább meghitt. Persze, eleget beszéltünk már, az egész éjszakát ezzel töltöttük. Most már hajnalodik, mégsem vagyok álmos.
Az este még őrizte a levegő a nappali kánikula után a meleget, de most már ...
Kalandjaim 2.Ötéves korunk óta ismertük egymást, két házzal lakott arrébb.
Népes családba született bele, én egyedül éltem anyámmal.
Az ő apja egy szexmániás alkoholista volt, nekem nem volt apám.
Alig volt 12 éves, de a szex gondolata töltötte ki mindennapjait.
Gyakran ha elmentünk valahova; vagy horgászni, vagy a közeli erdőbe sétálni mindig a farkát fogdosta. Idegesített a viselkedése. A családját sose érdekelte az illem, sose tanították meg semmire. Ezért elítéltem a c...
A hatalmas orálSzóval van Marci, Levi meg Én. Általános iskola 6. osztály azt hiszem. Marci elég gyakran feljárt hozzánk, TV-ztünk, gépeztünk, stb. Majd egyik nap megszólalt, hogy nem próbáljuk ki, hogy csak úgy nadrágon keresztül „dugunk” (elég viccesen hangzik, de hát sokkal kisebbek voltunk). Kicsit meglepődtem, de belementem, úgy csináltuk, hogy valaki letérdelt az ágy elé és ráfeküdt az ágyra, a másik meg mögötte és hát „dugta”. Vicces volt, élveztük, nekem felállt, Marcinak is. Az...
Rég várt kalandomTalán három hónapja voltunk együtt, amikor kidobott a csajom. Akiről azt hittem, hogy tényleg ő az Ő. Az igazi. Meg minden ilyen, amit elképzel az ember tizenhat évesen, némi tapasztalattal, de még túl sok idealizmussal, egy rózsaszínű szemüvegen át. Tényleg szerettem. Aranyos volt, kedves, bírtam a humorát és valami rohadtul szexi jelenség volt. Minden porcikáját imádtam. Aztán egyik este jött a derült égből a villámcsapás. Én már tervezgettem, hogy hétvégére kitalálok egy közös tóparti, ottalv...
Az első csók Üvöltésre ébredek. Valami „miafasz” vagy „miakurva” lehet, mire hirtelen kipattan a szemem és mintha hideg vízzel öntöttek volna le. Az első, amit meglátok, Gábor riadt tekintete két centire az arcomtól. A második a teljesen meztelen teste, amint félig átöleli az én szintén meztelen testemet. A harmadik pedig az ajtóban álló Lilla, Gábor nővére, amint kikerekedett szemekkel, félig döbbenten, félig mosolyogva figyel minket.
– Ki tudnál menni egy kicsit? –...
A túl sok alkohol