Ajánló
A nyári időszakban a kéthetes sporttábor idejére a kollégiumban lakott. Erre a két hétre a szobatársai is visszatértek a kollégiumba, mintha tanítási időszak lenne. A sporttábor valójában egész napon át tartó testnevelésórákat jelentett annak, aki két hét ilyen elfoglaltságot választott magának a szünidőre. Ő szerette a több játék és kevesebb edzés miatt. Kosarazni, focizni lehetett unásig a legkülönbözőbb, sebtiben verbuvált csapatokkal, sőt, egy-egy napra jöttek edzők, akik új ...
Két fiú egy ágyban10 évvel ezelőtt történt a a fiú kollégiumban, úgy 1. éves lehettem, tuti hogy ősz volt. Péntek délután 4ig mindenkinek elkellett hagyni a koleszt, az én vonatom 4 kor indult és 3-ra már régen készen voltam elpakolással stb.. Én maradtam bent mindig utolsónak, ezt a nevelő tanár tudta. Ő olyan 60 éves körül lehetett, pocak kis bajusz. Minden gyereket szinte végig magázott, persze volt, hogy tegezett mindnekit. A nagyobbak még mikor elkezdtem a sulit, azt mondták, hogy a koleszos tanár tuti szer...
Egy koleszos élményemÉn sem a legifjabbakhoz tartozom. Bár egy községben nevelkedtem, és egy közeli kisvárosba jártam általánosiskolába majd kollégiumba. Elég hamar önállósultam, hisz már 5. osztálytól egyedül jártam suliba. Aztán 8. után bekerültem kollégiumba. Erre azért teljesen nem voltam még felkészülve bár, de ettől egész jól alakult. A két legjobb haverom mellett, az egyikük unokabátyjával (aki 1 évvel járt felettünk) valamint 2 harmadévessel kerültem egy szobába.
Innentől kezd...
Leszoptam egy szobatársamMiután elmúlt az a nyár, amelyen a testem hátsó része rendesen meg lett dolgozva apám és a munkatársainak hála, elkezdődött az iskola…végzős év…sok feladat…és egy nagy meglepetés várt rám.
Egyik péntek délután előbb hazamehettünk a suliból, aminek nagyon örültem. Elképzeltem milyen pornóra fogom kiverni, majd ezután egy jót alszom. Amikor a házunkhoz értem, meglepetésemre nyitva találtam a bejárati ajtót. Beléptem. Kéjes, férfi hangok ütötték meg a fülemet, amely miatt r...
Apám, haverom és énFekete haj, izmos test. Ő költözött a szomszéd lakásba. Találkoztam vele mikor leugrottam a boltba egy kis gyümölcsért. Megbeszéltük, hogy átmegyek és segítek neki kipakolni. Ahogy egy jó szomszédhoz illik. Este hétfelé átmentem, már nagyjából berendezkedett, de mondta, hogy segíthetnék a tévét beállítani, ha értek hozzá. Mivel gyorsan megoldottuk, leheveredtünk, hogy igyunk egy kis bort. Minden pohár után egyre inkább nyíltabban kezdett beszélni. Elmondta, volt egy barátnője, de 3 év után szak...
Megkúrta a picsám a szomszéd