Ajánló
Mindig is imádtam a legénybúcsúkat, és látni, ahogy a lányok táncolnak a férfiaknak, és a vőlegénynek, ahogy egyenként szabadulnak meg a bestiák ruházatuktól. Aztán jön a játékos szex része a dolognak, amikor már az elején, a vőlegénnyel együtt a barátoknak áll a dákója.
A vőlegényt kínozva kényeztetik, nyalják, krémezik, olykor tejszínhabozzák, hogy a végén óriásit élvezzen, természetesen a közönséggel, azaz a barátokkal együtt. Efféle legénybúcsút, nos azt hiszem, egyetlen férfi társam ...
Stílgyak - Gay legénybúcsúNeten ismerkedtünk meg, ő is egy fiatal, 25 éves bi srác. Leveleztünk, megbeszéltünk egy találkát. Először csak átlanános dolgokról beszéltünk, majd a szexről. Pár perc múlva már csókolóztunk, szinte ledugta a nyelvét a számba. Említette, hogy szeret a nyelvével munkálkodni. Én passzív vagyok, ő aktív. Pár perc csókolózás után már állt a farkam. Aztán a nadrágjába nyúltam, éreztem neki is keményedik. Gondoltom kiveszem, és elkezdem szopni. Szép, és nagy farka volt. Szoptam vagy 10 percig, aztán ...
Közben a farkammal játszottSziasztok a nevem Max.Apával élek eggyütt, a szüleim válása óta még szorosabb a kapcsolatom apával.Átlagos srác vagyok külsőre,csöppet sem átlagos titokkal.165cm magas vagyok,szálkás itt ott izommal.Fekete a hajam és barna a szemem.Apukám 180 körüli rövid fekete hajú,atom izmos favágó figura,szörös melkhas, hatalmas mellizmokkal,brutál karral.Hatalmas ember,nagyon jóképű szimmetrikus arca van. Egyik reggel felébredtem és brutális merevedésem volt,állt a farkam mint a cölöp,de az a fájós merevség...
Egy igazi Jóapa Sziasztok! Én Bence vagyok egy 20 éves srác. Előszoban röviden annyit hogy 178 cm magas vagyok kék szem, barna haj. Régóta fantazialtam fiúval és hát végre megtörtént a várva várt dolog.
Mar régebben talán 3-4 éve poénból leszetem egy alkalmazást egy randi kereső szeruseget. Sok lánnyal beszélgetek mig egyszer csak rámirt egy srác és bokolgatni kezdet. Először nem tunt fel hogy meleg azt, hittem csupán barát kell neki majd egyre jobban gyanakvó và vált . És hát elkezd...
az első meleg élményemTavaly nyáron történt a Balatonon. A szüleimmel mentem egy hétre a balcsira. Régóta érdekelnek a pasik és reméltem itt talán történhet valami. Az ideálom meseszerű. Magas izmos, jóképű, nagy farokkal és formás popsival. A 2. nap történt. Egyedül sétáltam a parton amikor felfigyeltem két pasira amint naptejjel kenik egymás hátát majd a pasi akit még álmaimban sem képzeltem ennyire szexinek láttam ahogyan keni a combját és partnere fenekére is elkalandozott tenyere. Élvezettel néztem amit az álomp...
Három napos homoszex maraton