Ajánló
Egy erotikus társkereső oldalon ismerkedtem meg egy bisex férfival. Mekem eddig nem volt ilyen téren tapasztalatom,így kicsit félve de elfogadtam az invitálást és beadtam a derekam.
Elmentem a megbeszélt helyre (mindketten egy városban lakunk),kis beszélgetést követően elkezdett érzékien izgatni, lehúzta a nadrágom majd már félig merev farkam az ajkai közé vette.
Lágyan elkezdte szopni a farkam ami hamar elérte maximális méretét és keménységét.
Voltam már pár lánnyal,szopták...
Első orális élményem férfivalTalán három hónapja voltunk együtt, amikor kidobott a csajom. Akiről azt hittem, hogy tényleg ő az Ő. Az igazi. Meg minden ilyen, amit elképzel az ember tizenhat évesen, némi tapasztalattal, de még túl sok idealizmussal, egy rózsaszínű szemüvegen át. Tényleg szerettem. Aranyos volt, kedves, bírtam a humorát és valami rohadtul szexi jelenség volt. Minden porcikáját imádtam. Aztán egyik este jött a derült égből a villámcsapás. Én már tervezgettem, hogy hétvégére kitalálok egy közös tóparti, ottalv...
Az első csók Eiri döbbenten konstatálta a nyaka köré fonódó két kart és a vállán síró fiút. Nem is ismerte, nem tudta, ki lehet, nem emlékezett rá. Nem értette, az idegen honnan tudja a nevét, mit értett azon, hogy végre megtalálta. Bénultan állt, pedig mozdulni akart. De nem tudott, egyszerűen nem ment neki. Pedig tudta, ha nem megy el innen, megtalálják. Talán ő is köztük van, a többiek küldték, hogy lefogja, amíg ide nem érnek? A szőke nem tudta, de is vágyta tudni.
Kaiji még mindig ölelte őt, nem ...
Döntés következményekkelDebrecen — Igazi szexbarlang lett a Debreceni Egyetem mellékhelyiségéből: bár a csap, a WC-kagylók azt a megtévesztő látszatot keltik, hogy a helyiség valóban csak egy átlagos mosdó, néhány árulkodó jelből kiderül, hogy a pár négyzetméteres tér valóságos szexjátszótér.
A 4024.hu írása szerint az egyetem főépületének mosdójában a deszkaajtókon és falakon likak tátonganak, amelyeket csak glory hole-ként (magyarul: szent lyuk) ismernek a beavatottak. Ismeretlenek futnak itt öss...
Elte glory holeValcsika, Valcsika ! - szólongatta a Fasz Lajos gúnyolódva Valentint, ahogy lassan elindult a lépcsőkön felfelé. A lépcsőfokok, mint egy zongora egymás melletti billentyűi, más-más hangon reccsentek meg, ahogy elindult. Valentin szíve hamar kezdett verni, ahogy a vészjósló szólongatást hallotta. Mivel igencsak lassan tudott a ÉÉÉÉÉ APU felmászni az emeletre, lassú idegölő percet kellett kiállnia Valentinnak.
Nyisd ki az ajtót a papának, mert tele van a keze! - hallotta már igencsak közelr...
Valcsika tortája