balint erotikus történetek :

  » Meleg tanárdiák szex


Ajánló

Szarvason táboroztunk, a Hármas-Körös holtága, a Kákafok mellett, az Anna-liget fái alatt, s egy boldog hetet töltöttünk el fürdéssel, úszással, a városban való sétával, vagy épp az Arborétumban végzett egyszerűbb önkéntes munkákkal; és persze sok-sok játékkal és ökörködéssel. Mondjuk az én korosztályomból elég kevesen voltunk, a többség ötödik és hatodik után volt, vagy épp a hetedik-nyolcadik között. De még mint volt nyolcadikosok, mi sem voltunk épp az a korcsoport, amely azzal a gondolattal ...

Homo apu táborozik



A nyári időszakban a kéthetes sporttábor idejére a kollégiumban lakott. Erre a két hétre a szobatársai is visszatértek a kollégiumba, mintha tanítási időszak lenne. A sporttábor valójában egész napon át tartó testnevelésórákat jelentett annak, aki két hét ilyen elfoglaltságot választott magának a szünidőre. Ő szerette a több játék és kevesebb edzés miatt. Kosarazni, focizni lehetett unásig a legkülönbözőbb, sebtiben verbuvált csapatokkal, sőt, egy-egy napra jöttek edzők, akik új ...

Két fiú egy ágyban

Tinédszer koromban játszogattam én is magammal. De ennyiben kimerűlt. Teltek az évek a játszadozás megmaradt. Aztán 26 évesen úgy döntöttem, hogy kipróbálom férfivel is.

Keresgéltem,aztán egy oldalon találtam egy illett. Beszélgetés ismerkedés stb. Megbeszéltünk egy esti talit. Nála volt hely ,így oda mentem. Felmentünk hozzá. Ő már ivott,gondolom feszültség oldás vagy csak simán szereti a piát.

Aztán mondtam neki ,hogy ha már így vagyunk ,akkor vetkőzzünk,nehogy me...

Tinédszer koromban

Az első történetemre vissza kell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igaz...

Közös faszverés

Neten ismerkedtünk meg, ő is egy fiatal, 25 éves bi srác. Leveleztünk, megbeszéltünk egy találkát. Először csak átlanános dolgokról beszéltünk, majd a szexről. Pár perc múlva már csókolóztunk, szinte ledugta a nyelvét a számba. Említette, hogy szeret a nyelvével munkálkodni. Én passzív vagyok, ő aktív. Pár perc csókolózás után már állt a farkam. Aztán a nadrágjába nyúltam, éreztem neki is keményedik. Gondoltom kiveszem, és elkezdem szopni. Szép, és nagy farka volt. Szoptam vagy 10 percig, aztán ...

Közben a farkammal játszott



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak