Ajánló

Az egész középiskolába kezdődött addig mindig a csajok cicijét popsiját sasoltuk éltük mindenkori 17 évesek hétköznapját. Stíröltük a csajokat torna óra előtt után az öltözőben. A szerencsésebbek néha szexeltek is de többnyire a szex újságokban és a kézimunkában kimerült a nemi életünk.

Inter+35+(23)[1]

Volt egy jó haver az osztályba akivel sokat hülyültünk és szívattuk egymást . Az ugratások mindig abból által hogy nem az a meleg aki hagyja hanem aki csinálja...

Gay 69

10 évvel ezelőtt történt a a fiú kollégiumban, úgy 1. éves lehettem, tuti hogy ősz volt. Péntek délután 4ig mindenkinek elkellett hagyni a koleszt, az én vonatom 4 kor indult és 3-ra már régen készen voltam elpakolással stb.. Én maradtam bent mindig utolsónak, ezt a nevelő tanár tudta. Ő olyan 60 éves körül lehetett, pocak kis bajusz. Minden gyereket szinte végig magázott, persze volt, hogy tegezett mindnekit. A nagyobbak még mikor elkezdtem a sulit, azt mondták, hogy a koleszos tanár tuti szer...

Egy koleszos élményem

Az első meleg szex élményem mindjárt anállal kezdődött és még folytatódott sok anál szexeléssel. Nagyon rákaptam hogy dugják a fenekem. Nem is bánom, hogy mindig van valami benne.


Elindultunk ketten beszélgettünk a kocsiba és mondta, hogy neki haza kell ugrania valamiért, de mennyek fel ihatok valami töményet. Rendes volt tőle gondoltam felmegyek iszunk valamit és megyek is tovább...Oda értünk hozzá szép családi ház a külvárosban nagyon tetszett, a kert is csodás volt... B...

Szűzen kezdtem az anál szexet



Az egyetemi évek egyik legjobb élménye volt a három hónapos külföldi vendégeskedés. A skandináv egyetemen lehetett pár órát hallgatni, de közel sem a hagyományos, itthoni előadások voltak ezek. Az egyik ilyen, viszonylag interaktív előadáson ismertem meg egy első pillantásra is hiperaktív, vidám srácot. Német volt, de habitusát és vidámságát tekintve bármelyik mediterrán állam kedves bolondja lehetett volna. Az előadás végeztével beszélgettünk kicsit, megkérdezte hol lakom, majd ...

Vad este Sanyival

Bár mindig is hetero voltam, egészen régóta izgat a szex gondolata egy sráccal. Végre sikerült is egy ilyen kalandba keverednem, nem is akárhogyan :)


Egészen kis korom óta motoszkált a fejemben egy titkos vágy, a szép farkak látványa mindig felizgatott, még a hetero pornó filmekben is. Számtalan nővel kerültem ilyen-olyan kapcsolatba, a vágy azonban mindvégig megvolt, ki akartam próbálni a szexet egy fiúval!

Az internet megjelenése sokat segített, annak elle...

Izgat a szex gondolata egy sráccal



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak