Ajánló

Egy másik szexpartner kereső oldalon kaptam egy levelet egy férfitól, aki szeretné, ha a feleségét 3asban dugnánk. El is jött a találka ideje. Kökinél a híd alatti parkolóba mentünk a kocsijával. Megbeszéltünk ezt azt, majd kijelentette a pasi, hogy szeretné látni, mit tudok nyújtani a nejének.



Elővettem a farkam, majd ő rá is bukott!

Jól szopott, bő nyállal. Majd mondta, hogy verjem és elkezdett képeket mutatni a feleségéről!

Dugás kö...

Maola a híd alatt

Talán három hónapja voltunk együtt, amikor kidobott a csajom. Akiről azt hittem, hogy tényleg ő az Ő. Az igazi. Meg minden ilyen, amit elképzel az ember tizenhat évesen, némi tapasztalattal, de még túl sok idealizmussal, egy rózsaszínű szemüvegen át. Tényleg szerettem. Aranyos volt, kedves, bírtam a humorát és valami rohadtul szexi jelenség volt. Minden porcikáját imádtam. Aztán egyik este jött a derült égből a villámcsapás. Én már tervezgettem, hogy hétvégére kitalálok egy közös tóparti, ottalv...

Az első csók

Az elmúlt napokhoz hasonlóan ma is úgy mentem be a munkahelyre dolgozni, hogy a szemeim állandóan kutakodva kerülgették minden helyesebb srác tekintetét. Annyira ki voltam már éhezve a több, mint egy hónapja tartó egyedüllét miatt, hogy nehezen tudtam megállni, hogy ne forduljak vissza minden egyes jónak vélt fenék vagy egy-egy helyes arc láttán.

Az étteremben ahol felszolgálóként dolgoztam, igyekeztem állandóan diszkréten viselkedni, hiszen a munkatársaim nem tudták rólam, hogy a...

Kalandjaim 1.

Zolival akkor találkoztam, amikor mindketten részt vettünk a hadsereg önkéntesek számára szervezett kiképzésén. Én akkor 18 éves zöld fülű srác voltam. Zoli szintén olyan fiatal volt, mint én. Könnyen egymásra találtunk. Talán azért, mert mind kettőnknek hosszú haja volt, majdnem vállunkig érő.
És egy kicsit hasonlítottunk egymásra. Szinte adódott, hogy a kiképzésen ő legyen a partnerem. Az első nap után olyanok voltunk, mint mindenki más. Hajunkat levágták, szinte kopaszra nyírtak. Furcs...

Zolival a seregben

Én sem a legifjabbakhoz tartozom. Bár egy községben nevelkedtem, és egy közeli kisvárosba jártam általánosiskolába majd kollégiumba. Elég hamar önállósultam, hisz már 5. osztálytól egyedül jártam suliba. Aztán 8. után bekerültem kollégiumba. Erre azért teljesen nem voltam még felkészülve bár, de ettől egész jól alakult. A két legjobb haverom mellett, az egyikük unokabátyjával (aki 1 évvel járt felettünk) valamint 2 harmadévessel kerültem egy szobába.



Innentől kezd...

Leszoptam egy szobatársam



A  legnagyobb szex, erotika, porno toplista. Szex linkek, ingyenes szex oldalak